A UPS úttörő logisztikai szolgáltatást jelentett be az USA-ban, amely lehetővé teszi az orvosi minták pilóta nélküli drónokon történő kiszállítását. A megoldást az autonóm dróntechnológiák vezetőjével, a Matternettel együttműködve indították el. A pilótaprojektnek számító program Észak-Karolina államának fővárosában, Raleigh-ben, a WakeMed kórházáb
A fagyasztott csemegekukorica ára 30 %-kal nőtt az előző évihez képest, mivel tavalyi Listeria-járvány Európában megemelte a keresletet a prémium minőségű termékek iránt.
60 százalékkal zuhanhatott a Samsung első negyedéves profitja az egy évvel ezelőtti szintről a kijelző és a memória üzletág gyengélkedése miatt - közölte a társaság ma reggel, amikor szokásához híven a negyedévzárás után pár...
Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű - fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában.
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) legfeljebb június 30-ig terjedő halasztását kérte Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez intézett pénteki levelében Theresa May brit miniszterelnök, nyitva hagyva a korábbi kilépés lehetőségét.
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) legfeljebb június 30-ig terjedő halasztását kérte Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez intézett pénteki levelében Theresa May brit miniszterelnök, nyitva hagyva a korábbi kilépés lehetőségét.
Forrásátcsoportosítások és egyéb okok miatt a következő hetekben mintegy 30 milliárd forintos keretösszeggel jelenhetnek meg újabb gazdaságfejlesztési célú EU-pályázatok a kis- és közepes vállalkozásoknak, így tehát nem ért még...
A Fidesz mai európai parlamenti választási kampánynyitóján, a Parlamenti szalon című rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
Egy orosz ezredes szerint képessé váltak utasításokat adni delfineknek, benézni egy lezárt széfbe, és elolvasni az abban található, idegen nyelven írt dokumentumot, tönkretenni egy számítógépet az agyhullámaikkal. Vagy nem.
Négy helyi rádiós frekvencia-pályázaton hirdetett nyertest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa és elfogadta másik négy vidéki pályázati felhívás tervezetét - közölte az Nmhh Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A CIG Pannónia mai közleménye szerint az összes, a társaság tulajdonában lévő törzsrészvényét átadja a teljesítményjavadalmazás érdekében. A közlemény szerint A CIG Pannónia összesen 374 006 darab törzsrészvényét átadja...
A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) London belvárosában, ahová a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett.
A magyar lakosság nagyon komoly hitelfelvételi, eladósodási potenciállal rendelkezik a következő évekre, a készpénzállomány növekedése ugyanakkor nem egészséges - mondta mai előadásában a Magyar Bankszövetség elnöke. A devizahitelek...
Az OTP elemzői felülvizsgálták a Rábára vonatkozó elemzési modelljüket, az elemzőház 1502 forintról 1403 forintra vágta vissza a Rába részvényeinek 12-hónapos célárát, az ajánlás továbbra is vétel. Az OTP új célára 15,5 százalékkal...
Stabil növekedést könyvelhetett el hazánk egyik legnagyobb autókereskedő hálózata, a Pappas Auto. Személyautóból 30%-kal többet adtak el, mint 2017-ben; a Mercedes még mindig a legfontosabb.
A nyugat-európaiak körében egyre kevésbé népszerű úti cél Horvátország idén, de mi a helyzet a magyarokkal: vajon honfitársaink is szívesebben mennek inkább más irányokba idén nyáron? Erről kérdeztük a legnagyobb magyar utazási...
Hogyan építsd be a Föld legelszigeteltebb helyét, ahol mellesleg a legextrémebb időjárás is dúl, amit földi ember el tud képzelni? Az Antarktiszon évtizedeken keresztül csak egyszerűbb – bár iszonyú strapabíró – menedékhelyeken húzták meg magukat fajtársaink. Ez mondjuk nem meglepő: az Antarktika a bolygó egyetlen olyan kontinense, ahol nem voltunk
A Fortum megkezdi az elektromos autók akkumulátorainak ipari méretű újrahasznosítását. A finn energetikai cég azt állítja, hogy a jelenlegi 50 százalék körüliről 80 százalékosra tudják emelni az újrahasznosítás arányát. Bár szeretnék az egész európai piacot lefedni, ehhez legnagyobb versenytásrsuknak, a belga Umicore-nak is lesz néhány szava.
A legkiválóbb munkatársak számára indított formális tehetségmenedzsment-programok száma globálisan nő. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy miután megszerezték és kiválasztották a legjobb tehetségeket, mit tesznek a nemzetközi színtéren működő vállalatok e tehetségek beillesztése, fejlesztése és motiválása érdekében.