2019. április 27. szombat

ápr. 27
7:51
Szeptemberig halasztották Harvey Weinstein tárgyalását (444.hu)
Pénteken meghallgatták a producert, de az ülés nem volt nyilvános.
ápr. 27
7:54
Drámai vallomás, válságba került a magyar sztár kapcsolata (Ripost)
Néhány hete már nem él együtt Gaál Noémi a vőlegényével.
ápr. 27
7:57
Időjárásfüggő, hogy mennyi magyart foglalkoztatnak Ausztriában? (Menedzsment Fórum)
A magyarok száma visszaesett márciusban az osztrák munkaerőpiacon februárhoz képest, annak ellenére, hogy a foglalkoztatás összességében emelkedett, és a külföldiek általában szintén többen lettek. Ám ennek lehet, hogy csak az időjárás, az idegenforgalmi szezon alakulása az oka. A fő riválisaink többsége növelni tudta az ott dolgozók létszámát, de
ápr. 27
7:57
Enélkül az eszköz nélkül mostantól ne menjen sehova (ATV)
Ha tavasz, akkor kullancsszezon. Ha élvezni akarjuk a természet szépségét, kimegyünk a szabadba, akkor réteges öltözködéssel és megfelelő szerekkel védekezhetünk a kullancsok ellen, melyek fertőző agyhártyagyulladással, vagy Lyme kórral fertőzhetnek a leggyakrabban a Kárpát-medencében.
ápr. 27
7:57
Orbán szerint a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés a legkirályabb dolog az egész világon (444.hu)
Természetesen Mészáros Lőrinc is gazdagszik belőle, úgyhogy érthető, hogy ezt mondja.
ápr. 27
7:57
A közösségi médiában is zajlik a brexitháború (USAracing)
A szakértők arra számítanak, hogy az európai parlamenti választások közeledtével egyre csak nőni fognak a Facebook-hirdetésekre szánt összegek Nagy-Britanniában.
ápr. 27
7:57
Nagy a baj: 900 embert helyeztek karanténba kanyaró gyanúja miatt (Ripost)
Aggódnak Los Angelesben, két egyetem került zárlat alá.
ápr. 27
7:57
Grillezésre fel: Már most főzd ki, mit készítesz május 1-jén! (Femcafe)
Kétségtelen: ezek a legfinomabb szabadban készült ételek.
ápr. 27
7:57
A törvény nevében: Nyomasztó, mégis nagyszerű (Mafab)
Most fejeztem be mindhárom évadot. Mindegyik különböző történetet tár elénk, de legalább az első és a harmadik évadot összekötik, igaz, csak egy újságcikkel. De mindegyikre jellemző a nyomasztó hangul...
ápr. 27
7:57
4 apró dolog, amit neked is meg kell tenned, hogy kevesebb műanyaghulladékot termelj (Spabook)
Rengeteget hallani mostanában a műanyaghulladékok okozta károkról, de még mindig sokan nem tudják, mit tehetnének, hogy ők is javítsanak a helyzeten....
ápr. 27
8:03
Jelentős változások a magyar mobilpiacon (Infostart)
Az elmúlt három évben négyszeresére nőtt a mobilinternetes adatforgalom a magyar felhasználók körében – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság új rendszerben készített mobilpiaci jelentéséből. A kimutatást ismertetve az NMHH igazgatója elmondta: mára elenyészővé vált a mobilról vezetékes számra indított hanghívások mennyisége.
ápr. 27
8:03
BME-rektor: Volt idő felkészülni az új nyelvvizsga-előírásokra (hirado.hu)
A bizonyítvány megszerzése az utolsó pillanatban is sikerülhet.
ápr. 27
8:03
Ki volt igazából Bajcsy-Zsilinszky Endre? (Tiszta Jövő)
„Ő volt az egyetlen, aki a Horthy-barát tiszteket, a kisgazdapártiakat, a törzsökös magyarokat, a turáni vadászokat, a legitimistákat, a szociáldemokratákat és a kommunistákat össze tudta fogni.” Ki volt igazából Bajcsy-Zsilinszky Endre: magyar nemzeti hős? Egy elítélést megúszó gyilkos? Kommunistaszimpatizáns? Fajvédő széljobbos? Harcos demokrata?
ápr. 27
8:03
Egészségét kockáztatja Pápai Joci (BorsOnline)
Húsz évet várt a sikerre, ami eljött, de olyan gyilkos iramot diktál neki, amivel az egészségét veszélyezteti. Az énekes már gyógyszereket szed, és a szíve is sokszor rakoncátlankodik.
ápr. 27
8:09
Ezt a négy tanulságot vonta le Pekingben Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök továbbra is az Egy övezet, egy út kezdeményezés csúcstalálkozón alkot.
ápr. 27
8:09
Kilenc olimpiai és 16 világbajnok az úszó Bajnokok Sorozata első állomásán (m4sport.hu)
Hosszú Katinka hat számban indul.
ápr. 27
8:09
Válságban a szerelmük: szétköltözött a magyar sztárpár (Life)
"Ezt a helyzetet mi is nehezen kezeljük"
ápr. 27
8:09
Segítség, összeérnek a combjaim – A legjobb zsírgyilkos belső comb gyakorlatok (Spabook)
Te is tapasztaltad már, hogy egyszer csak szorítani kezdtek a régi nadrágok a combodnál, a szoknyákat pedig már nem kényelmes viselni, mivel kidörzsölődik...
ápr. 27
8:15
Szijjártó: új repülőjáratok indulnak Budapestről Kínába (Menedzsment Fórum)
A már ismert, nyáron induló, sanghaji járaton túl még három új célpont jöhet.
ápr. 27
8:15
Ajándékot kapott Horvátország és Szlovénia az éjjel (Portfolio)
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Horvátország és Szlovénia államadós-besorolásainak kilátását a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett kilátásjavítási...
ápr. 27
8:15
Orbán Pekingben: amikor a Kelet és a Nyugat szembekerült egymással, Közép-Európa mindig szenvedett (ATV)
A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik; a demográfia erejét nem szabad lebecsülni, mert a kilátástalanság migrációhoz vezet; a szabadkereskedelem fizikai összeköttetések nélkül csak üres beszéd; Közép-Európa pedig akkor szabad és virágzó, ha Kelet és Nyugat együttműködik egymással - ezt a négy tanulságot fogalmazta meg Orbán Viktor
ápr. 27
8:15
Egy nyomozás festékrétegei (autopro)
Czóbel Béla a nagybányai művésztelep reformerei közé tartozott, a Nyolcak csoportnak is tagja volt, jelentős sikereket ért el Párizsban, Berlinben és New Yorkban is.
ápr. 27
8:15
Kitört a felvásárlási háború - Váratlanul rálicitáltak az olajóriásra (NRGreport)
Várhatóan emelnie kell az Anadarko Petroleumra tett felvásárlási ajánlatán a Chevronnak, miután az Occidental Petroleum váratlanul rálicitált az energiaipari óriásra.
ápr. 27
8:21
Fenyegetés: leminősíthetik Nagy-Britanniát, ha nő a rendezetlen Brexit esélye (Portfolio)
Változatlanul negatív kilátással, illetve negatív figyelőlistán tartja nyilván két nagy nemzetközi hitelminősítő a brit államadósság-osztályzatokat, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság...
ápr. 27
8:27
Leminősíthetik Nagy-Britanniát, ha nő a rendezetlen Brexit esélye (Portfolio)
Változatlanul negatív kilátással, illetve negatív figyelőlistán tartja nyilván két nagy nemzetközi hitelminősítő a brit államadósság-osztályzatokat, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság...
ápr. 27
8:27
Orbán Viktor: A demokráciaexportra alapozott külpolitika nem működik (USAracing)
Az elmúlt évtized értékes politikai leckéire alapozhatjuk válaszainkat az átalakuló világrend kihívásaira – mondta a miniszterelnök Pekingben.
ápr. 27
8:27
Csúnyán beoltotta kíváncsi fiát a nő: Ezt az üzenetet küldte neki (Femcafe)
A tinédzser srác durván lebukott.
ápr. 27
8:30
A tőzsdeparkett legendái (vg.hu)
Kiabáló brókerek, üvegfal mögött idegesen szaladgáló befektetők, milliárdos kötéstől „kiakadó” számítógépes rendszer, bér-sorbanálló egyetemisták – legendák a magyar tőzsde „hőskorából”.
ápr. 27
8:33
Lószexszel is vádolják Miska bácsit (BorsOnline)
A jelek szerint nem nyugszik a Pötyi malaccal fajtalankodó Miska bácsi. Egy videó szerint most egy pónilóval bukott le. Az aktust egy új szomszéd vette fel.
ápr. 27
8:33
Indul a strandszezon (Infostart)
Szombaton nyitnak a budapesti strandok, az árak minimálisan emelkednek - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.
ápr. 27
8:33
Büntetőeljárás indult a Barátság kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése címén (ProfitLine)
Büntetőeljárás indult a Barátság kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése címén - jelentette ki Igor Gyomin, a Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója újságíróknak pénteken Moszkvában.
ápr. 27
8:33
Kilencszáz embert helyeztek karanténba kanyaró gyanújával Los Angelesben (hirado.hu)
A járvány terjedésének fő oka az oltásellenes mozgalom térhódítása.
ápr. 27
8:33
Bayer Zsolt: Néma dzsinn ült Ady torkán (Tiszta Jövő)
Ady halála óta már a sokadik generáció fejében és lelkében ültetjük el az önostorozó, önsorsrontó, igazából sehová sem tartozó, elmaradott, bigott, önmagával meghasonlott nemzet képét.
ápr. 27
8:33
Szombattól így járnak a metrópótlók az M3 vonalán (Igényesférfi.hu)
Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között pótlóbuszok közlekednek mostantól hétvégenként.
ápr. 27
8:35
Faggyas Sándor: Weber nagy kabátja (Tiszta Jövő)
Az eredetileg kereszténydemokrata értékrendű Néppárt hitehagyott, korrupt és balga megélhetési politikusai belülről tovább gyengítik és szalámizzák a (még) legnagyobb európai pártcsaládot.
ápr. 27
8:37
Hargitai Miklós: Szálka a szemben (Tiszta Jövő)
Az egészségügyben kilenc év óta nincs más, csak tüneti kezelés.
ápr. 27
8:39
Kiderült: erről beszélgetett Orbán Viktor Liu-Shaolin Sándorral (ATV)
A miniszterelnök Pekingben futott össze Magyarország első téli olimpiai bajnokával. Tegnap este már posztolt egy közös képet Liu-Shaolinnal, most viszont már itt a videó is.
ápr. 27
8:39
Kerékpáros-fejlesztés a magyar tengernél (AQUA)
Három kiemelt szolgáltatóközpontot, valamint száz pihenőhelyet alakítanak ki, továbbá egy készülő adatbázis segítségével tájékoztató anyagokat és webes alkalmazást is előállítanak a kerékpárosok számára.
ápr. 27
8:39
15 milliméteren múlt, hogy nem tört a pilótafülkébe a csatornafedél (m4sport.hu)
Szó szerint centimétereken múlt, hogy nem lett súlyosabb baleset George Russell csatornafedéllel történt bakui találkozójából.
ápr. 27
8:39
Agresszív utas miatt landoltak Budapesten (Igényesférfi.hu)
Egy Glasgow-ból Antalyába tartó gépen viselkedett agresszíven az egyik utas.
ápr. 27
8:39
Te borotválod? 5+1 tanács a tökéletes szőrtelenítéshez (Spabook)
Ahogy rövidülnek a ruhák, úgy válik egyre égetőbb kérdéssé a szőrtelenítés. Igaz, hogy vannak tartós, ám fájdalmas módszerek, mégis a...
ápr. 27
8:39
Komoly műtéten esett át Gergely Róbert: a volt felesége ápolta (Life)
"Rettenetesen fájt."
ápr. 27
8:45
Az idén tovább nő a nyomás az Európai Unió külső határain (HírTV)
A migrációs válság 2015-ös kezdete óta több mint 2,7 millió illegális határátlépést regisztrált a Frontex.
ápr. 27
8:45
Szijjártó Péter: Kína selyemút-koncepciója a légi közlekedésben is megjelent (USAracing)
Az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek fontos része az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztése Európa és Ázsia között, Magyarországnak pedig ez érdeke.
ápr. 27
8:45
Kártérítést várna a csatornafedélért a Williams (m4sport.hu)
Claire Williams drága balesetnek tartja, hogy George Russel karosszériáját teljesen tönkretette egy csatornafedél, és a Haas példáján felbuzdulva kárpótlást várna.
ápr. 27
8:45
Az orosz dezinformációt és a kínai kémkedést kritizálta az FBI-vezér (Képmás)
„Az orosz hírszerző szervek megpróbálnak egymás ellen fordítani bennünket, ellenségeskedést szítani közöttünk, megpróbálják megrendíteni az amerikaiak demokráciába vetett bizalmát” – fogalmazott az FBI igazgatója.
ápr. 27
8:51
Százakat zártak karanténba két kaliforniai egyetemen (Infostart)
A héten több mint 900 embert helyeztek karanténba kanyarós megbetegedés gyanúja miatt Los Angeles két egyetemén - jelentették be pénteken az említett oktatási intézmények.
ápr. 27
8:51
6 dolog, ami minden fesztiválozó táskájába szükséges (Joy)
A te bulizós táskádba is érdemes beszerezned ezeket a termékeket.
ápr. 27
8:51
Poloskagyilkos rovar árasztja el Magyarországot, de ettől nekünk nem lesz jobb (ATV)
Idén sem volt ke­mény tél, a da­rázs­ki­rály­nők is könnyen túl­él­ték. A szak­em­be­rek sze­rint emi­att ko­moly da­rázs­in­vá­zió vár­ható – írja a Ripost. A lap azt is elárulja, mit tegyünk, ha nem sze­ret­nénk, hogy nálunk ala­pít­son ko­ló­niát.
ápr. 27
8:51
15 évet is kaphat az orosz nő, aki német örökösnek hazudta magát, és behülyítette a manhattani elitet (444.hu)
80 millió forintnyi dollárt csalhatott ki éttermekből, hotelekből és gazdag emberekből.

Keresés