Nagyon jó benyomást tett a McLaren versenyzőjére, Carlos Sainzra a wokingi istálló új ügyvezetője, Andreas Seidl – a szakember hamarosan munkához lát a brit csapatnál.
Húsvét előtt néhány héttel megindultak a magyar bárányszállítmányok Olaszország irányába. A mennyiség azonban évről-évre apad, aminek oka természetesen összetett. A legtöbb állattartó folyamatosan csökkenti juhállományát. Nincs ez másképp Megyesi Elemér három megye határán fekvő családi gazdaságában sem. A Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyáb
Az angol bajnokság történetének leggyorsabb góljával egy pontot szerzett a bennmaradásért küzdő együttes a Watford vendégeként a 31. fordulóból elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén.
Sok éve nem tapasztalt szárazság sújtja a Hortobágyot, a gémeskutakban alacsony a vízszint, nincsenek dús legelők, a szikes tavak kiszáradnak. A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatvezető-helyettese, Tihanyi Gábor szerint nem most lett aggasztó a vízhiány.
900 millió eurónyi átváltható kötvényt vásárolna a Wirecardtól a japán Softbank - írja a Bloomberg. Az ötéves lejáratú instrumentumok segítségével 130 dolláros áron juthatnak majd Wirecard-részvényekhez a japán befektetők, ez...
Éjszaka egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, délnyugat felől a felhőzet is szakadozni kezd, északkeleten azonban borult marad az ég, és arrafelé még reggel is eshet.
5 méter hosszú, 2 méter széles, de közben nagyon eltalált arányos forma. 2,1 tonnához 3 ezres dízelmotor, 286 lőerővel és 8 sebességes automata váltóval. Az Audi jelenlegi csúcsváltozata, a legmodernebb technikai eszközökkel ellátva...
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden.
Éjszaka egyre kevesebb helyen valószínű csapadék, délnyugat felől a felhőzet is szakadozni kezd, északkeleten azonban borult marad az ég, és arrafelé még reggel is eshet.
Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötésének tervezése, a gondot az okozza, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, most nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz a projektgazda - írja Világgazdaság. Csúszik...
Újabb eladósodási hullám kezdődik? Megint bátran veszik fel a hiteleket az emberek, ráadásul pont a drága személyi hitelekből iszonyatos a növekedés. Ez egyrészt azt mutatja, hogy nagyobb biztonságban érzik magukat, másrészt viszont, úgy tűnik, elfelejtettük a nagy hitelválság tanulságait.
Fantasztikus győzelmet aratott első franciaországi versenyén Tour To Paris, a magyar tulajdonban lévő csodaló, így őrzi hibátlan mérlegét. A következő versenyén még erősebb mezőnyben kaphat helyet a négyéves angol telivér.
Az ingatlanpiac a fénykorát éli, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat.
Az Egyesült Államok adóhivatala (IRS) és pénzügyminisztériuma a másodszori határidőre sem nyújtotta be Donald Trump adóbevallási dokumentumait a kongresszusnak. (Külföld)
Sok mindent leírtak már előttem erről a rajfilmről; ha jól láttam, csupa, csupa pozitív dolgot, amivel igazából teljes mértékben egyetértek. Viszont nem feltétlenül szeretném megismételni a leírtakat....
A világban zajló gazdasági és társadalmi változások egyre nagyobb kihívást jelentenek a mezőgazdaság, benne a vetőmag-előállítás számára is. A hazai agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják. Ez fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hangsúlyozta a Vetőmag Szövetség Szakma
A nem kívánatos eszközök leválasztása és elhelyezése céljából egy saját "rossz bank" felállítását vitatták meg a Deutsche Bank vezetői arra az esetre, ha dugába dőlnének a Commerzbankkal folytatott összeolvadási tárgyalások -...
Az AG8 BRAVIA 4K HDR OLED TV rendkívül mély feketéje, élethű színei és széles betekintési szöge kiemelkedő audiovizuális élményeket kínál a nézőknek. A 65” és 55” méretű televíziók májustól érhetők el Európában. Az AG8 televízió OLED paneljének 8 millió önmegvilágító pixele páratlan kontrasztot és élethű színeket biztosít. A beépített 4K HDR X1 Ext
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding BÉT-en közzétett tájékoztatása szerint változik a társaság igazgatótanácsa. Hogyan készülj fel a részvénypiacok esésére? Erről lesz szó következő klubunkon. Érdemes eljönni!ÁTTEKINTÉSJELENTKEZÉS...
Milliárdokat sütögetnek el Magyarországon a grillszezonban: tavaly május és augusztus között 2,4 milliárd forint értékben 1200 tonna grillkolbász fogyott a boltokban, de nagy népszerűségnek örvendett a grillsajt is - olvasható a Világgazdaság szerdai kiadásában.
Emelkedéssel zárták a hát második napját a tengerentúli tőzsdék, a hangulatot a vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentések javították, a Dow 0,6 százalékos erősödése mellett az S&P500 0,9 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 1,3...