2019. április 21. vasárnap

ápr. 21
8:48
Ma eldől, iparmágnást vagy humoristát akar-e Ukrajna (Infostart)
Az első forduló eredménye és a közvéleméánykutatások egyértelmű kimenetelt mutatnak. Estére kiderül, lesz-e hatalomváltás Ukrajnában.
ápr. 21
8:48
Aki letette bűneit Isten elé – így kezdett új életet a mindent megbánó bűnöző (Igényesférfi.hu)
„Úgy voltam, mint valami szemét a szélben.” Ifjúkori rossz társaságba keveredése után a bűn útjára lépett és élete nagyobbik felét börtönben töltötte Boros Lajos. Megtérése után viszont még azokat a bűncselekményeit is bevallotta, amiket nem derítettek ki – ami miatt még tovább kellett börtönben ülnie. Most már boldog, kései családapa, aki az vallj
ápr. 21
8:48
Minden egyre rosszabb: ilyen a közhangulat Kárpátalján (Képmás)
Elnököt választ Ukrajna népe, vérmes remények nélkül. Az ukrajnai össznépi kiábrándultság egészen súlyos méreteket ölt Kárpátalján. A magyar határ menti Badaló községben kérdeztük meg a helyieket, mi a véleményük a Majdan utáni Ukrajna elmúlt éveiről. Az, hogy helyben Porosenko 2 darab, Zelenszkij pedig 265 szavazatot kapott, mutat valamit a közhan
ápr. 21
8:50
Valakinek milliárdokkal lett boldogabb a húsvétja (Igényesférfi.hu)
Egy telitalálatos szelvény 4 milliárd forintot ért az ötös lottón.
ápr. 21
8:51
Marad a szép idő, bár az éjszaka felhős lehet (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti.
ápr. 21
8:54
Aki letette bűneit Isten elé – így kezdett új életet a mindent megbánó bűnöző (Igényesférfi.hu)
„Úgy voltam, mint valami szemét a szélben.” Ifjúkori rossz társaságba keveredése után a bűn útjára lépett és élete nagyobbik felét börtönben töltötte Boros Lajos. Megtérése után viszont még azokat a bűncselekményeit is bevallotta, amiket nem derítettek ki – ami miatt még tovább kellett börtönben ülnie. Most már boldog, kései családapa, aki az vallj
ápr. 21
8:57
A politika is bevetheti az újabb uniós hatóságot (AQUA)
Korábban több tagállam is a bevándorlók tagállami szétosztásának egyik lehetséges eszközeként emlegette a munkaügyi hatóságot.
ápr. 21
8:57
Bableves sonkaléből: Nincs is ennél jobb első fogás húsvétkor! (Femcafe)
Miért is dobnád ki ezt az ízletes ünnepi maradékot?
ápr. 21
9:00
Ismét kormányellenes tüntetések voltak Belgrádban (Képmás)
Egy nappal korábban a kormány és Vucic mellett állt ki 150 ezer ember.
ápr. 21
9:06
Majka: Semmi baj nincs velünk, de azért valami mégiscsak (BorsOnline)
Gáspár Győző: Azért élek, hogy sikerrel járjak, és nem azért, hogy megfeleljek n
ápr. 21
9:06
Adj esélyt a jófiúnak, majd menj hozzá feleségül (Spabook)
És Te? Megtaláltad már az igazit? Még keresem az igazit. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő lesz az igazi. Annyira sajnálom, pedig minden...
ápr. 21
9:09
A Huawei állami kapcsolatairól szellőztetett meg információkat a CIA (ATV)
A kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és még egy állami védelmi szervezettől szerzett pénzt a Huawei - ezt írja a brit Times. Az újság nem nevezi meg a forrását, ugyanakkor megemlíti, hogy a Huawei és a kínai állam közötti kapcsolatra létezik bizonyíték, csak éppen nem nyilvános.
ápr. 21
9:09
Katolikus templomokban robbantottak Srí Lankán – több mint 150-en meghaltak (USAracing)
A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el. A miniszterelnök sürgősen összehívta az ország biztonsági tanácsát.
ápr. 21
9:09
Falusi csok: nemsokára nagy bejelentés várható (Pénzcentrum)
A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan...
ápr. 21
9:11
A félelem legyőzésére hívott fel Ferenc pápa a vigilián (USAracing)
Ferenc pápa arra szólította fel az embereket a szombat esti vigilián, hogy győzzék le a félelmet és a kétségbeesést, mert ezek véget vetnek a reménynek.
ápr. 21
9:12
Bajba került egy képviselő, mert alkoholt ivott a vonaton (Blikk)
Egészen érdekes fogadtatásban részesült egy brit munkáspárti képviselő bocsánatkérése. A politikus azért került bajba, mert alkoholt fogyasztott a vonaton - többen pedig szimpátiájukat fejezték ki, és még tippeket is adtak, hogyan lehet titokban inni a tömegközlekedésen.
ápr. 21
9:12
Készítsd el te is Bangó Margit többfogásos húsvéti menüjét! (Ripost)
A Kossuth-díjas előadóművész bejárta az egész világot, de igazán otthon, a családja körében érzi jól magát, illetve a konyhában.
ápr. 21
9:12
Autós üldözés Budapesten, szirénázó rendőrök elől menekült a férfi (Ripost)
Szinte filmbe illő jelenetek játszódtak le a fővárosban.
ápr. 21
9:12
Húsvéti robbantás: Több mint 100-an haltak meg Srí Lankán (Ripost)
Három templomot és három szállodát ért robbantásos támadás húsvétvasárnap Srí Lankán, olyan helyeken, ahol turisták nagy számban megfordulnak.
ápr. 21
9:12
Isten fizesse meg: Nem igazán volt biztosítása a Notre Dame-nak (Biztosító Magazin)
A Biztosító Magazin megkereste a MABISZ illetékeseit azzal kapcsolatban, hogy vajon volt-e biztosítása a párizsi Notre Dame katedrálisnak, mivel a sajtóban egyre több spekulációt lehet hallani arról, hogy az épületnek lehet, hogy nincs biztosítása.
ápr. 21
9:12
Magyar Nemzet: Vádat emelnek Hasszán F. ellen (Igényesférfi.hu)
A napilap információ szerint vádemeléssel zárulhat a decemberben elfogott szír férfi ügye.
ápr. 21
9:14
Ezt posztolta Orbán Viktor húsvétvasárnap reggelén (Ripost)
Latin nyelvű üzenetet írt a húsvéti kép alá: Et resurrexit tertia die. Harmadnapra feltámadott. Ahogy erről az egyik leggyönyörűbb magyar versben Pilinszky János is írt.
ápr. 21
9:18
27 embert zártak egy konténerbe (Infostart)
Kelebiánál találták meg őket egy tehervonaton.
ápr. 21
9:24
Elnököt választanak a macedónok (Infostart)
Az előrejelzések szerint egyenlő esélyekkel fut neki a három jelölt.
ápr. 21
9:24
Sok embert érint ez a betegség, kevesen tudnak róla. Mutatjuk, mik a tünetek (Blikk)
Érdemes ezekre odafigyelnünk!
ápr. 21
9:27
Távozik a Juventustól? Megszólalt C. Ronaldo (ATV)
A Juventus megszerezte története 35. bajnoki címét Olaszországban, miután hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Fiorentina ellen, amivel az előnye behozhatatlanná vált a második Napoli előtt.
ápr. 21
9:27
Vörös szőnyeg és kézcsók (Azenpenzem)
Jónyer István négy aranyérmet is begyűjtött, s ugyan egyéniben is megkoronázták, az 1979-es csapatsikert többre taksálja.
ápr. 21
9:30
Fricz Tamás: Magyar megélhetési ellenzék (Tiszta Jövő)
A politika számukra lassan olyan, mint a drogfüggőknek a szer.
ápr. 21
9:36
Ha van egy csipeszed, jobban megy majd a munka – 6 irodai lifehack (Joy)
Össze-vissza kígyózó kábelek az íróasztalon, összegabalyodott fülhallgató, begörcsölt csukló az állandó telefontartástól. Mindannyian jól ismerjük ezeket a mindennapos bosszúságokat, de hál’ istennek van megoldás: tarts egy pár csipeszt a fiókodban.
ápr. 21
9:36
Csekő Imre: Húsvét: A nagykorú szabadság ünnepe (Tiszta Jövő)
Szabadság és felelősség – éppen úgy, mint jog és kötelezettség – testvérfogalmak.
ápr. 21
9:36
Ezt a különleges képet osztotta meg Orbán Viktor húsvét alkalmából! (BorsOnline)
Közösségi oldalaira töltött fel a miniszterelnök egy fotót, amin egy feszület és egy templom látható.
ápr. 21
9:36
Fehér nadrág kombinációk – Divattippek alapdarabokhoz (Spabook)
Ma egy újabb, időtálló alapdarab kerül cikkünk középpontjába, ami nem más, mint a fehér nadrág. Biztosan mindenkinek a szekrényében lapul...
ápr. 21
9:39
Katolikus templomokban robbantottak Srí Lankán, 138 halott és 400 sebesült (BorsOnline)
Három templomot és három szállodát ért robbantásos támadás húsvétvasárnap Srí Lankán, olyan helyeken, ahol turisták nagy számban megfordulnak. 138 ember meghalt, további 400 pedig megsebesült - jelentette a helyi média.
ápr. 21
9:39
Ez igen! Curtis hatalmas meglepetést okozott (Blikk)
A gyermekek számára a húsvét legalább olyan fontos ünnep, mint a karácsony, és ezt Curtis is jól tudja. A rapper szakított is időt rá, hogy még szebbé tegye az ünnepet a kicsik számára Győrben.
ápr. 21
9:39
A térdfájdalom 5 gyakori forrása (WebBeteg)
Az alábbiakban a térdsérülések öt leggyakoribb fajtájáról tájékozódhat. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a térdet érintő betegségekről és a hatékony gyógymódokról beszélt.
ápr. 21
9:42
93 éve született a brit királynő (vg.hu)
A születésnapját ünneplő II. Erzsébetet 1952. február 6-án koronázták meg.
ápr. 21
9:44
Több pokolgép robbant Srí Lankán, több mint százan meghaltak (vg.hu)
A merényletekben több mint 156 ember meghalt, további több mint 400-an pedig megsebesültek. Eddig összesen nyolc bomba robbant.
ápr. 21
9:48
Legalább 100 ember meghalt és 300 megsebesült Sri Lankán egy összehangolt merényletsorozatban (SzMo)
Hat helyen történt robbantás keresztény templomokban és külföldi turistákkal teli szállodákban.
ápr. 21
9:51
Hűha! Nem akárkivel bulizott Stohl András (Blikk)
Emlékezetes estén van túl Stohl András: a színész az édesanyjával mulatott.
ápr. 21
9:51
A felelős állattartást népszerűsíti a Nébih (hirado.hu)
A YouTube-on futó keltetőshow már több tízezer emberhez eljutott.
ápr. 21
9:51
Négy titokzatos szó Orbán Viktor Facebook-oldalán (ATV)
A magyar miniszterelnök is húsvéti poszttal indította a napot, a kép alá a következőket írta: Et re­sur­re­xit ter­tia die, azaz har­mad­napra fel­tá­ma­dott.
ápr. 21
9:54
Konténerben utaztak a migránsok (Igényesférfi.hu)
A két tucatnál több férfi magát afgánnak vallotta.
ápr. 21
9:54
Haraszti Gyula: Falovak (Tiszta Jövő)
Fergeteges sebességgel terjedhet a sok dezinformáció.
ápr. 21
9:57
Sosem látott fotók II. Erzsébetről - Így még csak a családja láthatta! (Femcafe)
Régi képeket osztottak meg a királynőről a 93. születésnapja alkalmából.
ápr. 21
10:00
Ez maradt a robbantások után: felvételek a Sri Lanka-i merényletsorozatról (SzMo)
Romok, törmelék, tűz és vér mindenhol.
ápr. 21
10:03
Ezzel biztos nem számol az új magyar lottómilliárdos: ilyen hamar csúszhat le (Pénzcentrum)
Bár egyvalaki most biztosan nagyon-nagyon boldog, egyáltalán nem biztos, hogy a hirtelen jött milliárdos létet mindenki jól tudná kezelni. Könnyen kicsúszhat az ember kezéből az irányítás, és a lottónyertesből könnyen földönfutóvá...
ápr. 21
10:03
Ilyenek voltak a sztárok 10 évvel ezelőtt a Coachellán (Player)
A Coachella létezett már 10 évvel ezelőtt is, és nem egy nem kettő világsztár tette tiszteletét. Ma már csak röhögünk rajta, hogy mikben voltak képesek megjelenni, de akkor ezek a szettek ultra menőnek és trendinek számítottak (nem).
ápr. 21
10:03
A tavasz legvagányabb árnyalata - Ezért a színért rajong az internet (Femcafe)
Éljen a levendula!
ápr. 21
10:06
5 szerelmes regény, amit be kell szerezned nyárig (Spabook)
Hamarosan itt a nyár, ideje felkészülni rá – idén viszont ne csak a ruhatárad frissítsd fel, hanem a könyvespolcod is! 5 könnyed szerelmes regényt...
ápr. 21
10:09
Húsvétvasárnap nyugaton napos, keleten gomolyfelhős idő várható (Háziállat)
A hőmérséklet jobbára 20 és 24 fok közé emelkedik.

Keresés