A vezetőedzői posztról az idény végén távozó Dárdai Pál vezette Hertha BSC a sereghajtó Hannovert fogadja a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, és ha Thomas Doll együttese nem tud nyerni Berlinben, akkor négy körrel a bajnokság vége előtt már csak az osztályozós pozíció elérésére marad esélye.
„Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a magyar külügyminiszter a szerb kormánypárt kampányrendezvényén vegyen részt. Hogy most itt vagyok, bizonyíték arra, hogy még a legnehezebb dolgokat is meg lehet oldani, ha hiszünk bennünk” – emelte ki Szijjártó Péter.
Nosztalgiázni szép, nosztalgiázni jó. Nosztalgiázni egy bizonyos pontig még egészséges is, hiszen viszonyítás nélkül könnyen utat téveszt az ezer úton lépkedő modern ember.
Hat embert előállítottak kábítószer-birtoklás gyanúja miatt egy fővárosi szórakozóhelyről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken internetes oldalán. Szombaton és vasárnap hasonló akcióban már 47 embert előállítottak ugyanerről a helyről.
Ian Passmore-ról annyit érdemes tudnunk, hogy erőt sugárzó, lüktető divatfotókat készít. Nekünk. Rólunk pedig azt érdemes tudni, hogy béke dúl a lelkünkben, és nem szeretünk fölöslegesen nemet mondani az új dolgokra.
Nagypénteken az érintett egyházak Ausztria-szerte tiltakoztak az új rendelet ellen, amely szerint az idén ez már nem volt munkaszüneti nap az országban.
„Tény, hogy elhangzott Rézsó Péter szájából, hogy »gusztustalan néger«, de kapusedzőnk elmondása szerint ezt nem a hondurasi játékosnak, hanem az egyik asszisztensnek címezte" – védekezett a klub elnöke.
A Baloldali Zöldek a magyar büntető törvénykönyv szerint olyan bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak, amely miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés is járhat.
Talán nem pont erre gondolt Lázár János, amikor hatalma teljében az energiastratégiát is felülírta volna a szántóföldekre telepíthető napelemrendszerek állami támogatásáért, de Németországban azt bizonyították, hogy a földművelés és a napelemes rendszerek egyáltalán nem összeegyeztethetetlen területek. Az eredményeket máris exportálják.
Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolya Nap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.