Stéphane Brizé és állandó színésze/múzsája, Vincent Lindon a Mennyit ér egy ember? után ismét a nyugat-európai alsóközéposztály gondjairól tudósítanak, és mindezt újra példaértékű alázattal teszik. A ...
Chad Elwartowski és Nadia Summergirl Phuket partjaitól 14 tengeri mérföldre, nemzetközi vizeken horgonyzott le bójára szerelt kunyhójával. Haditengerészek ütöttek rajta otthonukon, olyasmivel vádolják őket, amiért halálos ítélet is kiszabható.
Május 2-án Budapestre érkezik Matteo Salvini, a belügyminiszteri posztot is betöltő olasz miniszterelnök-helyettes, hogy az európai parlamenti választások előtt egyeztessen Orbán Viktorral.
Jogsértő volt, hogy a Vadhajtások portál munkatársa megzavarta a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtését a Nyugati téren április 10-én - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén.
Az Oscar-díjas színésznő boldogan csatlakozott az aktivistákhoz, akik azt akarják elérni, hogy a politikusok végre tegyenek valamit a Föld 'elpusztítása' ellen.
Már három éve benőtt körömmel küszködöm. Eddig otthon vágtam ki, de elkezdett nőni a vadhús is és az egész lábujjam be van gyulladva. Mit tegyek? Hová forduljak? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Mégsem fordul bírósághoz a közszolgálati sztrájkbizottság – legalábbis egyelőre. A szerdai ülésen ugyanis elálltak ettől az ötlettől, helyette egyeztetni hívják a kormány képviselőit. Földiák András, az OKSZ ügyvivője szerint azonban a pereskedés nem került le végleg a napirendről.
A késői vacsora és a reggeli kihagyása négy-ötszörösére növeli a halál, egy újabb szívroham vagy az angina pectorisnak nevezett mellkasi fájdalom esélyét a szívinfarktuson átesett embereknél a kórház elhagyását követő 30 napban...
Szép lesz az idő a hosszú hétvégén, ezért érdemes betervezni egy hosszabb vagy rövidebb erdei kirándulást. Az InfoRádió útvonal-ajánlatai következnek túrázóknak..
"Marhaságoknak" minősítette a Mueller-jelentésben szereplő, rá vonatkozó egyes megállapításokat pénteki Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
"Marhaságoknak" minősítette a Mueller-jelentésben szereplő, rá vonatkozó egyes megállapításokat pénteki Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
Beismerő vallomást tett az a 28 éves nő, aki csütörtökön, egy árokparton szülte meg kisfiát Máriabesnyőn, majd sorsára hagyta az újszülöttet. Az egészséges babára nem sokkal a szülés után talált rá egy közelben lakó férfi. A kisfiú nagymamája az ATV Híradónak azt mondta: a lánya az utolsó pillanatig bizonytalan volt abban, hogy meg szeretné-e tarta
A Daimler menedzsmentje mintegy 6 milliárd eurós megtakarítást és a hatékonyság javulását szeretné elérni 2021-re a Mercedesnél, illetve további 2 milliárd euró költségmegtakarításra törekszenek majd a cégcsoport kamiongyártó üzletágánál...
Megtámadtak egy MSZP-s, és egy Párbeszédes aktivistát csütörtök délután a Móricz Zsigmond körtéren, miközben az európai parlamenti választásra gyűjtötték az aláírásokat. Az eddig még ismeretlen elkövető piros folyadékot locsolt a párbeszédes nőre, az mszp-s aktivistát pedig földre teperte, teljes testsúlyával ránehezedett, végül megharapta. Az eset
Munkaerőhiány sújtja a magyar vállalatokat, ami alól az energetikai szektor sem kivétel: idősödik a szakembergárda, egyre nagyobb a verseny a fiatalokért. A rugalmasabb foglalkoztatással mozgósítható munkaerő még jelent valamekkora tartalékot, de a tartós megoldásért átfogó hatékonyságnövelésre van szükség, amiből az automatizáció sem maradhat ki.