Egyre többen választják a Mi Hazánk Mozgalom által kínált, a balliberális tömböt és a Fidesz rendszerét egyaránt elutasító harmadik utat – mondta a párt elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Eddig két kanyarós megbetegedésről tudnak Vas megyében. Az első beteg már gyógyultan távozott a szombathelyi kórházból, míg egy betegápolót még kezelnek a fertőző osztályon. A népegészségügyi szolgálat közleménye szerint a kórház dolgozóját hat napja ápolják. Ő akkor fertőződhetett meg, amikor az első beteget a kórházban az osztályra kísérte. Az in
Washington és Peking várhatóan május végé vagy június elején aláírja a két ország közötti kereskedelmi megállapodást - jelentette meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal című lap szerdán....
Csak a magyar szavazópolgárok szavazatainak kétharmada kell nekik, „az elmebetegeket, önsorsontókat” meghagynák a balliberális oldalnak – tudtuk meg Toroczkai Lászlótól. Budapesten járt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A Jobbik kritikáján és radikális ötletei során túl azt is kifejtette Toroczkai, hogy a médiapiac szerinte továbbra is a balliberális ol
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. szerdai közgyűlése elfogadta az alaptőke leszállítását és az alapszabály ehhez kapcsolódó módosítását, valamint a 2018-as üzleti évre vonatkozó egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásokat.
Szépen mosolyog, a bútorokat érzékien megsimogatja, és követi Misha mozdulatait és szavait. És a legfontosabb: meghallgatja őt. Arról pedig jól tudjuk, hogy arany, vagy valami hasonló.
Határozott irány nélkül indult a szerdai kereskedés az amerikai részvénypiacokon, ami később sem változott. A Dow Jones értéke stagnált, a Nasdaq minimális, 0,05%-os esést könyvelhetett el, míg az S&P 500 0,2%-kal került lejjebb. A vezető...
A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyit 1-3 százalékkal meghaladó forgalombővülésre számít az idei húsvéti időszakban - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel. Sánta Sándor a közleményben...
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító fennállásának legmagasabb nettó árbevételét érte el tavaly, egyben növelte adózás, kamatok és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Szeretet nélkül nem tudok élni – indokolta a színésznő a Borsnak, miért jött el a békéscsabai színházból. Annyira megfagyott körülötte a levegő, hogy a lakását is eladta és elköltözött.
A német szövetségi kormány a szerdai ülésén az elfogadott csomaggal az elutasított és távozásra kötelezett menedékkérők hazajuttatásáról szóló szabályokat újítják meg.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) letartóztatott egy hétfős orosz diverzáns csoportot, amelynek tagjai terrorcselekményeket készültek végrehajtani Ukrajnában politikusok és az ukrán titkosszolgálatok munkatársai ellen – közölte szerdai kijevi sajtótájékoztatóján Vaszil Hricak, az SZBU vezetője.
A Chevron 33 milliárd dollárért megvásárolná az Anadarko Petroleum nevű céget, jelentette be az egyesült államokbeli székhelyű energetikai nagyvállalat. Amennyiben megvalósul, az ügylet értéke alapján a valaha volt 11. legnagyobb energiavállalat-felvásárlás lesz a történelemben.
Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Az Európai Unió állampolgárainak többsége szerint meg kell őrizni Európa keresztény kultúráját és hagyományait - derül ki a Századvég kutatásából, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
Az egyik francia játékgyártó vállalat egészen elképesztő ötlettel állt elő, miután leégett a párizsi Notre-Dame székesegyház teteje. Nem csak hatalmas összeggel járultak hozzá a felújítási munkálatokhoz, hanem egy megható gesztust is kiötlöttek.
Jóváhagyta az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről létrejött egyezséget szerdán az Európai Parlament, az elképzelés ugyanakkor az eredetileg tervezettnél lényegesen lassabban fog megvalósulni.
Több felmérés azt mutatja, hogy a magyar vásárlók egyre tudatosabbak, sőt egyre inkább keresik a magyar termékeket - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.