2019. április 14. vasárnap

ápr. 14
12:36
Szavazz! Mit gondolsz a Ferrari csapatutasításáról? (F1világ)
Vitás döntést hozott a Ferrari Forma-1-es csapata a vasárnapi Kínai Nagydíjon, amikor a verseny első szakaszában az elöl haladó Charles Leclercet arra utasították, engedje el maga mellett csapattársát, Sebastian Vettelt.
ápr. 14
12:36
Hosszú Katinka két számban győzött Stockholmban (ProfitLine)
Hosszú Katinka a pénteki ezüst után szombaton két döntő megnyerésével folytatta szereplését a stockholmi nemzetközi úszóversenyen.
ápr. 14
12:39
Örökké dolgozni kell? Felkészületlenek a magyarok a nyugdíjaskorra (Privátbankár)
A magyar lakosság elenyésző, mindössze 8 százaléka tervez az elkövetkezendő 4-5 évben nyugdíj célra félretenni, mindeközben a társadalom felét továbbra is az élethosszig tartó munka réme tartja rettegésben – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexből.
ápr. 14
12:39
Jézus szenvedésének vasárnapja van (hirado.hu)
Megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Ezen a napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
ápr. 14
12:39
5 étel, amit a mesterszakácsok soha nem rendelnének maguknak egy étteremben (Spabook)
Egy jó étteremben az ember szinte bármire rábökhet az étlapon, és biztosan nem fog csalódni, de azért ha van némi fogalmad arról, mit és miért...
ápr. 14
12:42
Ez a nő azt állítja, megjelent neki Jézus – Feltöltötte az internetre az erről készült a videót (Blikk)
Virginia – Egy Shae nevű asszony néhány héttel ezelőtt úgy döntött elmegy túrázni, mert éppen szép idő volt. Egyszer csak figyelmes lett egy közeli sziklára, amely olyan formát öltött, mintha az Jézus arca volna. Az érdekes jelenségről videót is készített, amit aztán feltöltött a YouTube-ra.
ápr. 14
12:45
Hol a helye az elemzésnek a mai magyar sporttévézésben? (444.hu)
A magyar futball-közeg évtizedek óta súlyosan értelmiség-ellenes vonalat visz, ezzel párhuzamosan pedig a tévében sem kap szerepet elég szakmai elemzés. Vagy éppen ellenkezőleg? Esetleg az egész csak egy rétegműfaj, unatkozó amatőröknek? Podcast-vita.
ápr. 14
12:45
Pérez tökéletes futama (m4sport.hu)
A mexikói nagyon büszke a mai eredményre.
ápr. 14
12:45
Történelmi csúcson a BUX (vg.hu)
Csökkenő forgalomban emelkedett a BÉT részvényindexe a héten, a BUX új történelmi csúcson 42 940,74 ponton zárt pénteken.
ápr. 14
12:45
Heti 72 óra munkát vár el dolgozóitól az Alibaba milliárdos alapítója (SzMo)
Nincs szüksége olyan munkavállalókra, akik 8 órás munkaidőben gondolkodnak.
ápr. 14
12:51
35 gondolat, amit el kell engedned a boldogságodért (Glamour)
Ezeket engedd el:
ápr. 14
12:51
Novák Katalin: A Fideszt nagyra értékeli a Nemzetközi Demokrata Unió (Igényesférfi.hu)
Az IDU számára a Fidesz szövetséges, látják, hogy ugyanazokat az értékeket képviseli, például a demokráciát, a vallásszabadságot és a kereszténység védelmét – mondta Novák Katalin vasárnap.
ápr. 14
12:51
Ferenc pápa: A diadalittas világra Jézus alázattal válaszol (Képmás)
Jézus a hallgatást választotta, a „médiában” való szereplés helyett Ferenc pápa szerint, aki a Szent Péter téren mutatott be misét.
ápr. 14
12:51
Spiró György: Írói győzelem, ha le tudok menni kutyába (Tiszta Jövő)
Az első Parlament szellemileg sokkal rosszabb volt, mint amilyen a nagy magyar átlag. Interjú.
ápr. 14
12:54
Novák Katalin: Nyíltan antiszemita politikai erők már a baloldallal szövetkeznek (ATV)
A Fideszt egyik legsikeresebb tagpártjának tartja a középjobb és jobboldali pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió (angol rövidítéssel IDU) egymást követő három kétharmados választási győzelméért - mondta vasárnap Novák Katalin Chiléből telefonon az MTI-nek az IDU kétnapos kongresszusát követően.
ápr. 14
12:57
A brutális költekezés ünnepe lett a húsvét (Infostart)
A szülők harmada ötezer forint feletti költést tervez csokitojásra, játékokra, egyebekre.
ápr. 14
12:57
Görögország idő előtt törlesztené IMF-adósságának közel a felét (hirado.hu)
Akár a napokban aláírhatják a megállapodást.
ápr. 14
12:57
Verstappenen átlátott, de Gasly „meglopta” Vettelt (m4sport.hu)
Az időmérővel ellentétben a holland most nem nevezte sportszerűtlennel ellenfelét, pedig a fűre tette őt.
ápr. 14
12:57
Hihetetlen, mit művelt a stewardess a repülőn: Mindenki őt csodálja! (Femcafe)
Ettől a videótól mindenki elolvad.
ápr. 14
12:57
Novák Katalin: A Fideszt nagyra értékeli a Nemzetközi Demokrata Unió (Képmás)
Az IDU számára a Fidesz szövetséges, látják, hogy ugyanazokat az értékeket képviseli, például a demokráciát, a vallásszabadságot és a kereszténység védelmét – mondta Novák Katalin vasárnap.
ápr. 14
13:00
Görögország idő előtt törlesztené IMF-adósságának közel a felét (hirado.hu)
Akár a napokban aláírhatják a megállapodást.
ápr. 14
13:00
Novák Katalin: Nyíltan antiszemita politikai erők már a baloldallal szövetkeznek (ATV)
A Fideszt egyik legsikeresebb tagpártjának tartja a középjobb és jobboldali pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió (angol rövidítéssel IDU) egymást követő három kétharmados választási győzelméért - mondta vasárnap Novák Katalin Chiléből telefonon az MTI-nek az IDU kétnapos kongresszusát követően.
ápr. 14
13:06
Ez a legritkább magyar bankó: nálad is lehet, vagyonokat ér (Pénzcentrum)
Nem is gondolnád, hogy melyik magyar bankjegyből van a legkevesebb forgalomban: nem, nem a húszezresből, de még csak nem is az ötszázasból. Annyit segítünk, hogy ezzel is találkozol szinte minden nap a boltban. Megnéztük azt is, hogy melyik...
ápr. 14
13:06
Öt tonna folyékony metamfetamint foglaltak le Mexikóban (ATV)
Ez jelentős csapás a drogbandák működésére és pénzügyi helyzetére a térségben.
ápr. 14
13:09
Borzalmas dolgokat tett barátnőjével a focista: vasrúddal ütötte, kínozta (Life)
Brutális.
ápr. 14
13:09
Ezekről a dolgokról biztosan nem tudtad, mire vannak igazából (Spabook)
Rengeteg olyan tárgy vesz körül minket, amely teljesen megszokottá vált számunkra, hiszen folyton látjuk; mégis, ha jobban belegondolunk, fogalmunk...
ápr. 14
13:11
"Nagyon hiányzol, Andy": Vajna Timi videót posztolt férje temetéséről (Life)
Nem múlik a fájdalom.
ápr. 14
13:15
10 elborult elmélet arra, mi történik majd a Trónok harca utolsó évadában (SzMo)
Vigyázat, csupa spoiler!
ápr. 14
13:18
Felmérés: A brit Munkáspártnak kormányalakítási esélye lehetne, ha most választanának (hirado.hu)
Corbynék azonban nem kerülnének abszolút többségbe.
ápr. 14
13:24
Görögország idő előtt törlesztené IMF-adósságának közel a felét (HírTV)
Görögország előtörlesztené az IMF-fel szembeni adósságának csaknem a felét. A görög pénzügyminisztérium várakozása szerint az erről szóló megállapodást akár már a közeli napokban aláírhatják.
ápr. 14
13:24
A világ tavalyi bortermelése 15 éves csúcson (ATV)
Tavaly 15 éve a legtöbb bort termelték a világon, 17 százalékkal többet a 2017. évinél.
ápr. 14
13:24
Hamilton vallott, így élte meg a történelmi diadalt (Ripost)
A most futó évadban a második, pályafutása során a 75. győzelmét aratta Lewis Hamilton, a Mercedes ötszörös Forma-1-es világbajnoka a vasárnapi Kínai Nagydíjon.
ápr. 14
13:27
Mákos-citromos tortácska (Mindmegette)
ápr. 14
13:27
Sarolta hercegnő és György herceg ezúttal egy lovas versenyen lopták el a reflektorfényt (Joy)
A hétvégén kimozdultak Katalinék otthonról, és két idősebb gyermeküket, Saroltát és Györgyöt is magukkal vitték.
ápr. 14
13:30
Ferenc pápa: A diadalittas világra Jézus az alázattal válaszol (HírTV)
A Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában a Szent Péter téren bemutatott misén.
ápr. 14
13:33
Globális katasztrófa: leállt a Facebook és az Instagram is (Blikk)
Lehalt a Facebook, az Instagram és a WhatsApp, valami komoly technikai hiba lépett fel.
ápr. 14
13:33
Az óceánok hatékonyabb védelmére szólított fel a Seychelle-szigetek elnöke (hirado.hu)
A mélyben, egy tengeralattjáró fedélzetén mondta el drámai beszédét.
ápr. 14
13:33
Sosem késő: Ezzel a módszerrel gond nélkül kimoshatod a gyümölcsfoltokat (Femcafe)
Ezentúl nem fognak ki rajtunk.
ápr. 14
13:36
Mi okozhat emelkedett májenzimértékeket? (WebBeteg)
Nagyon gyakori, hogy a májfunkció laboratóriumi vizsgálata során emelkedett májenzimértékeket mérnek. Egyrészt magának a májnak a betegségei és működésének zavarai emelkedett értékekkel járnak. Másrészt van számos olyan betegség is, amely nem áll közvetlen összefüggésben a májjal, mégis gyakran okozza a májenzimek szintjének emelkedését a vérben.
ápr. 14
13:36
Brexit: A Munkáspártnak kormányalakítási esélye lehetne előrehozott választások esetén (ATV)
A legfrissebb felmérések szerint a brit ellenzék vezető erejének, a Munkáspártnak valós kormányalakítási esélyei lehetnének, ha a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatában beállt patthelyzetből az előrehozott parlamenti választások kiírása kínálná a kiutat.
ápr. 14
13:39
Drámai hír az óriásteknősökről (Infostart)
Elpusztult a világ utolsó négy ismert jangcei lágyhéjú óriásteknősének egyike, talán a faj utolsó nősténye egy dél-kínai állatkertben.
ápr. 14
13:39
Putyinék már a GPS-eket is összezavarják (444.hu)
Amerre az elnök jár, fura dolgok történnek a GPS-ekkel. Elemzők szerint ez nem véletlen.
ápr. 14
13:39
Leállt a Facebook, az Instagram és a WhatsApp is (SzMo)
Világszerte probléma van a közösségi oldalakkal.
ápr. 14
13:39
Mókás húsvéti ételek, amiket a gyermek biztosan bepusztít (Spabook)
A húsvéti asztal telis tele van ínycsiklandozó ételekkel, a gyermeked mégis csak turkálja mindet és kizárólag csoki tojáson hajlandó élni...
ápr. 14
13:42
Száznál is több halottja van a Tripoliért folyó harcoknak (Blikk)
A WHO líbiai irodája egyúttal elítélte, hogy ismételt támadások érik az egészségügyi alkalmazottakat és a mentőket Tripoliban.
ápr. 14
13:48
Nemsokára indul a trónért folytatott végső harc (hirado.hu)
A szereplők arra utaltak, hogy a befejezés megosztja majd a közönséget.
ápr. 14
13:48
Keresztmotorra vált a bajorok ősszel érkező 1-es sorozata (vg.hu)
Az i3s villanyautóban debütált a megoldás, most először használják belső égésű motorral szerelt autónál.
ápr. 14
13:54
Csak óvatosan az ünnepi étkezéssel! (ProfitLine)
Nem a mennyiséget, hanem a minőséget kellene szem előtt tartani a húsvéti étkezések alatt - mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
ápr. 14
13:54
Világszerte leállt a Facebook (ATV)
Az Instagram sem érhető el.
ápr. 14
14:00
Már több mint száz halottja lehet a Tripoliért vívott harcoknak (hirado.hu)
Sokkoló adatokat közölt a WHO.

Keresés