Július elsejétől elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Nyilvánosságra hozták az érintett települések listáját is.
A magyarországi bankok főleg a vállalati hitelezésben vállalnak túlzott kockázatokat, különösen igaz ez a projekthitelezésre - jelezték a bankok vezérigazgatói és vezérigazgató-helyettesei a Portfólió.hu által szervezett szakmai konferencia panelbeszélgetésén csütörtökön, Budapesten.
A címvédő MOL Vidi 2-1-re legyőzte hazai pályán az Újpestet a tegnapi fordulóban, az ünneplést azonban egy szörnyű baleset rázta meg: az egyik szurkoló leesett a lelátóról.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy "új, alkalmas polgármester" nem rendezi a helyzetet a kerületben.
Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedésben is jelentős változásokra kell számítani a mai is tartó Vivicitta városvédő futás, valamint az Élet menete miatt Budapesten.
Az utóbbi évek hegymenete után igencsak elszálltak a hazai, különösen a fővárosi ingatlanárak, na meg a bérleti díjak is. De vajon mi a helyzet a világban, hol drágább és hol olcsóbb a piac? Ezt tette közzé a CBRE ingatlanközvetítő cég.
Három évtized után távozik a hatalomból Nurszultan Nazarbajev. A kazah vezető diktátor volt – és diktátorsága során megteremtette és működőképessé formálta lehetetlen országát az őt nehezen elengedő Oroszország anyácska irdatlan hasa, a nyomuló Kína és a bukdácsoló többi 'sztán között. Mindezt úgy, hogy végül félrenéző nyugati diplomaták és a jól f
Ismét a Mercedes-Benzt választották a legvonzóbb hazai munkáltatónak a Randstad Employer Brand felmérésében. A második helyen a Lego, a harmadikon az IBM végzett.
50 évvel ezelőtt, 1969 tavaszán budapesti úttörővasutasok jó alaposan becsomagoltak egy dobozt, és befalazták a Hűvösvölgyi állomás sporttelepének falába. Az időkapszulát nagy érdeklődés mellett most bontották ki. Az üzenetek között találtak egy kedves levelet is. Írója azt feltételezte a hatvanas évek végén, hogy 2019-ben már nem lesz feleltetés a
A január 29-i incidens után először még a lány ellen emeltek vádat hivatalos közeg elleni erőszakért. A vádat azóta ejtették, mint most kiderült, okkal.
Az Országos Meteorológia Szolgálat jelentése szerint vasárnap estig esős csapadékos időre kell készülnünk. Ma van virágvasárnap, azaz a húsvét előtt utolsó vasárnap. Sok köszönni való nem lesz a mai időjárásban, de azért nézzük, hogy mégis mire számíthatunk. Összefoglalva: országszerte erősen felhős vagy borult idő lesz jellemző, számos helyen vár
A balesetek közel 10 százaléka végződött halállal a 4-es főúton 2017-ben, ez volt az ország halálútja abban az évben. De az M1-esen, vagy az M3-ason sem sokkal jobb a helyzet. A fővárosban is rengeteg a baleset, itt az Andrássy út vezet. A...
Minden évben meglepi rajongóit a Jeep saját készítésű, mondjuk azt, hogy tanulmányautóival. Ugyanis mindig olyan járművek készülnek, amik működnek, és akár sorozatgyártásba is kerülhetnének, idén is fantáziadús csokrot kaptunk.
Az utóbbi években az Instagram szép lassan meghódította az online világot; olyannyira, hogy tavaly a 18 és 29 év közötti regisztrált felhasználóknak...
Már csak a húsvéti adventi naptár hiányzik a kínálatból, s a kereskedőknek gyakorlatilag teljesen sikerült átültetniük a karácsonyi kínálatot Jézus feltámadásának ünnepére. Március eleji körképünk után újabb meglepő portékákra bukkantunk az üzletekben.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik és egy "új, alkalmas polgármester" nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth rádióban arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze O