Komolyabb események nélkül telik egyelőre a csütörtöki kereskedés az amerikai tőzsdéken, a fontosabb részvényindexek minimális gyengülést mutatnak. A vezető papírok között is inkább a visszaesés dominál. A kereskedés félidejében...
Ha tetszik, ha nem, az egyre szigorodó környezetvédelmi normák és széndioxid-kibocsátási törvények szépen lassan előtérbe helyezik a villanymotoros hajtásrendszereket a klasszikus belső égésű erőforrásokkal szemben és ezzel párhuzamosan a nagy hengerszámú ‘nagyköbcentis’ motorok napjai is meg vannak számlálva.
Kimondta az Alkotmánybíróság, hogy nem követett el szabálysértést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amikor "passzivistái" Szombathelyen színesre festettek egy járdaszakaszt.
2016-ban jelent meg a fiatal író első regénye, több folyóiratban publikált verset, kisprózát, jelenleg az Elvásik a török félholdcímű áltörténelmi kalandregényét írja.
Ecuador londoni nagykövetségéből való elhurcolása után rögtön egy körzeti bíró elé állították Julian Assange-ot, akit bűnösnek találtak abban, hogy megszegte a feltételes szabadlábra helyezésének feltételeit, mivel hét éven keresztül bujkált a nagykövetségen. Közben az amerikaiak is tovább követelik kiadatását.
Nagy emelkedéssel új örökös csúcsra ért az OTP, magával húzva a BUX-ot is. A Richter is jól teljesített, nem úgy a Waberer’s. 1300 dollár alá esett az arany.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt húsz év fegyházbüntetésre ítélték azt a nőt csütörtökön, aki baltával agyonverte nagymamáját 2017-ben Sarkadkeresztúron.
Úgy tűnik, mégis van jövője a dízelnek, legalábbis a Volkswagen-csoport szerint. Az öreg kontinens a gázolajos verziót kapja meg, az Egyesült Államokba benzines S6/S7 érkezik.
Egy ötéves kisfiú a negyedik emeleti lakás ablakának párkányán járkált, miközben édesanyja odabent részegen és kábítószertől bódultan aludt. Nem egész két évvel ezelőtt a kis Adrián hasonló helyzetbe került, akkor azonban le is zuhant.
Visszahívta Cecilia Wikströmöt EP-listája éléről a Svéd Liberális Párt, miután a politikusnő vállalhatatlan, a párt presztízsét súlyosan romboló botrányba keveredett - tudta meg a V4NA hírügynökség.
A kormányzati és vállalati szereplőkből álló grémium az alakuló ülésen megtárgyalta a budapesti repülőtér zajterhelésének csökkentéséről szóló megoldási javaslatokat.
Élőben jelentkezünk a görögországi Számosz szigetéről. A helyiek megelégelték a migrációs válság miatt évek óta kialakult áldatlan állapotokat. Legfőbb követelésük, hogy a tábort azonnal zárják be, az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást pedig elutasítják.
Kismértékben gyengült csütörtök estére a forint az euróval szemben, így ismét 322 feletti jegyzéseket látunk a piacon. A feltörekvő piacokon sem jó a hangulat, miközben a dollár próbál megint elrugaszkodni. Csütörtök este 322,15-nél...
Az új lakásépítések további ösztönzése, a vidék megtartó ereje érdekében hozott újabb kormányzati intézkedések komolyabb épületenergetikai követelményekkel párosulnak, melyek révén az új épületek energiaigénye jelentősen -...
Kiemelt vidéki nagy egyesület lett a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre, a DVTK a vidéki sportklubok között elsőként kapta meg ezt a titulust - jelentette be Sántha Gergely, a klub elnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Nyárra akár 80 dolláros hordónkénti szintre is drágulhat a Brent típusú olaj, ami további 15 százalékos szárnyalást jelentene a jelenlegi szintről. Ez pedig a magyar autósokra is hatással lehet, folytatódhat az áremelkedés a kutakon...
Kész a párbeszédre a kettős állampolgárságról mások mellett Magyarországgal is - közölte csütörtökön Petro Porosenko ukrán elnök, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kettős állampolgárság bevezetése háborús időkben veszélyes.
A Nemzeti Színház igazgatója, Kossuth-díjas rendező vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön, a magyar költészet napján Bácskai Jánostól, a IX. kerület polgármesterétől.
Az amerikai elnök azt mondta a sajtónak Washingtonban csütörtökön, hogy folytatná a tárgyalásokat Észak-Koreával, de nem hajlandó engedményekre. Donald Trump a Mun Dzse In dél-koreai elnökkel folytatandó tárgyalásai előtt közölte:...