Az MNB 25,5 millió forint bírság megfizetésére, s a jogszabályoknak való megfelelésre kötelezte a Concorde Értékpapír Zrt.-t a működését érintő prudenciális és pénzmosás-megelőzési jogsértések miatt. A feltárt szabályszegések...
Lehetségessé válhat az azeri gáz szállítása Magyarországra 2021 után, és ennek előkészítésére energetikai munkacsoport létrehozásáról állapodott meg pénteken Bakuban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azeri kollégájával.
A fő ellenzéki párt, a CHP jelöltje nyert Ankarában a vasárnapi török helyhatósági választáson. Isztambulban mindkét párt győztesnek minősítette magát. (Külföld)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszel szereti a bevándorlást, és ez abból is látszik, hogy az Európai Bizottság most éppen a legális migráció pozitív hatásairól kezdett el kommunikálni.
Márciusban intenzíven emelkedtek az árak a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. Magyarországon a jó makrogazdasági adatok és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése volt meghatározó, a jegybank ugyanis kismértékben, de változtatott a monetáris kondíciókon. A BUX összességében 40 333 pontról, 41 684 pontig emelkedett, eközben a világ vezető i
Emelkednek az olajárak hétfőn délelőtt; a befektetők ismét a kínálat miatt aggódnak. A vételi kedvet a pozitív kínai beszerzési menedzser index, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kedvező fejleményei is erősítették....
Az illatszeres boltos járt megint a legjobban, 274 ezer forinttal, a januári béreket nézve. A zöldséges bolti eladók 180 ezres hó végi borítékot tapogathattak, így tekintélyes is a bérolló, 90 ezer forint felett jár. Feljebb kapaszkodtak...
Napelemes parkot adtak át pénteken a Nógrád megyei Szügy községben, a hétmilliárd forintos beruházás tízezer család villamosenergia igényét képes biztosítani.
Januárban az export euróban kifejezett értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi áruforgalom aktívuma 215 millió euróval 392 millió euróra csökkent - jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
A betegségek hátterében gyakran lelki problémák, megoldatlan konfliktusok állnak. A betegségekből tanulni lehet, és a tanulságok alapján a gyógyulás...
A Fidesz közleményével ért maximálisan egyet, nem kell lemondania, ennyi - Farkas Flóriánt megkérdeztük a fideszes Pócs János botrányos kazános videójáról.
Héber feliratos, 2600 éves, kőből készült pecsétnyomót találtak a régészek Jeruzsálemben egy ásatáson - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. (Tudomány)
Jelentős tőkepiaci és vezetői tapasztalattal rendelkező vezérigazgatót nevezett ki az AutoWallis. Ormosy Gábor számára nem ismeretlen a Wallis és az autós iparág sem, hiszen korábban a Csoportnál pénzügyi igazgatói, míg a Wallis Autó Holdingnál pénzügyi igazgatói, majd vezérigazgatói feladatokat is ellátott.
A Partizán műsorvezetője, ellenzéki aktivista ellen még péntek délután adott ki elfogatóparancsot a bíróság, mert nem jelent meg egy februári tárgyaláson. Gulyás ezután feladata magát a rendőrségen. Ma 11 órakor kezdődött a meghallgatása, ami után elengedték.
Az Egyre közelebb az éghez Mózes Huba 20. kötete, emellett még hatot másodmagával jegyez, továbbá 29 antológiát, konferenciakötetet és tudományos kiadványt köszönhetünk neki.
A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan elnyerte a piacvezető** címet, a márkák között pedig a Mizse éves szinten a második helyet foglalta el. A magyar ásványvízpiac a piackutató elemzése szerint 2018-ba
Kálmán Olga nem adja fel. Továbbra is a közélettel foglalkozna, most pedig azt is elárulta, milyen volt a viszonya Simicska Lajossal, találkozott-e vele a választások elbukása óta. De beszélt arról is, mit csinál majd a jövőben. Sőt, azt is elmesélte, mi volt a helyzet a Jobbikkal és Orbánnal Simicska HírTv-jénél.
Legalábbis lapunk piaci berkekben nem cáfolt értesülése szerint az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű.
Amint arról beszámoltunk: Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene, sokkal jobban zavarja az "idegengyűlölet", a politikus legalábbis erről beszélt vasárnap este az olasz köztelevízióban. Juncker mást is mondott: szerinte akár háborúz is vezethet „az a fajta nacionalizmus”, am