A fővárosban és annak vonzáskörzetében fogható Civil Rádiót – az adó munkatársai szerint – olyan mulasztások miatt tüntették el, amelyeket a kormánynak kedves adóknál még csak észre sem vesznek.
"Néhány hónap múlva ugyanis újra érkezik a gólya hozzánk és így immár hatgyermekes, büszke édesapa leszek. Ez már bizony több, mint egy fél focicsapat" - írja legújabb Facebook-bejegyzésében az MSZP európai parlamenti képviselője.
Akadályozza-e a vállalkozási hitelezést a CSOK? A rövid válasz: attól függ. A hosszú válasz: alapvetően nem, de csak kellő körültekintés után működik a dolog. A kérdés nem először merül fel, csak a problémák újak.
Elindult a nevezés a Brillante - 2020 Hungarian Spirits Award elnevezésű nemzetközi párlatversenyre, amelyet jövő áprilisban rendeznek meg a Gyulai Pálinkafesztivál keretében - tájékoztatták a szervezők az Mti-t.
Novemberben 147,8 millió tonna volt a világ acéltermelése, 1 százalékkal kevesebb, mint egy éve és 2 százalékkal alacsonyabb az előző havinál - áll a nemzetközi acélipari szövetség honlapján.
Tartsd az irányt! elnevezéssel közlekedésbiztonsági kampányt indított a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert egyre gyakoribb, hogy autósok megfordulnak vagy visszatolatnak az autópályán, ha eltévesztenek egy le- vagy felhajtót. A...
Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 606,35 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 153,80 ponttal, 0,34 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
A júliusban indult nagycsaládosok autóvásárlási programjában a résztvevők már több mint 1000 lízingszerződést kötöttek, 3 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Lízingszövetség. A nagycsaládosok autóvásárlási...
Az ünnepek alatt is a biztonság az első, folyamatosan monitorozzuk a magyar határ körüli helyzetet - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
2019.12.21. Elsőfokú figyelmeztető jelzést adott ki az ország több megyéje, közte Tolna megye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az OMSZ előrejelzése szerint vasárnap 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat. A figyelmeztetést Tolna mellett Baranya-, Bács-Kiskun-, Csongrád-, Fejér, Somogy- és Pest megye területér
Közhasznú bérlakás rendszer kiépítését javasolja a Társaság a Lakásépítéséért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE), hogy azok a gyermekvállalás előtt álló fiatalok is lehetőséget kapjanak az otthonteremtésre, akik a piaci árak...
Decemberben a GKI konjunktúraindexe hároméves mélypontjára esett, az üzleti várakozások markáns romlásának következményeként, a fogyasztói várakozások azonban, ha csak minimálisan is, de javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. ...
Hetven kilométer per órát meghaladó, erős széllökések és a kiadós csapadék miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést megyénkre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hazatért Finnországba két kisgyerek, akik eddig az el-hóli menekülttáborban éltek Szíriában, az iraki határ közelében - közölték vasárnap a finn hatóságok.
„A karácsonyi bevásárlás a tervezéssel kezdődjön” – írja a Magyar Nemzeti Bank Facebook-oldalán. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az ünnepek miatt felfokozott vásárlási lázban ne hozzanak felelőtlen pénzügyi döntéseket a családok. Ennek érdekében ingyenes személyes tanácsadást nyújtanak minden megyeszékhelyen a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahá
A részvénypiac heti forgalma 74,77 milliárd forint volt a múlt heti 77,5 milliárd forinttal szemben. A vezető részvények árfolyama az Otp kivételével erősödött a héten.
Egy kis hétvégi romantikát tervezel a pároddal? Nem kell feltétlenül wellnessz hotelbe mennetek egy kis érzéki kikapcsolódáshoz, elég pár hangulatos...
Ausztrália keleti részét súlyos aszály sújtja, és a bozóttüzek ezúttal a szokásosnál két hónappal korábban lobbantak lángra. Új-Dél-Walesben 800 ház semmisült már meg, és a lángok elérték az állam fővárosa, Sydney peremét, ahol már rendkívül rossz a levegő minősége.
Rendkívül erős a nyugatról keletre tartó tranzitforgalom az M1-M0-M5 útvonalon, balesetek, több kilométeres torlódások lassítják a forgalmat a vasárnap reggeli órákban - olvasható az Útinform honlapján.
Öt megyére, köztük Somogyra, Tolnára és Baranyára adott ki figyelmeztető előrejelzést vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható számottevő eső miatt.
Tovább tombolt szombaton az Elsa szélvihar Nyugat-Európában, Spanyolországban és Portugáliában nyolc ember halt meg, Franciaországban pedig egy ember eltűnt.