Gyakorlat miatt fokozott katonai járműforgalom lesz vasárnap és hétfőn több forgalmas útszakaszon - közölte a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szerdán a Facebook-oldalán.
Korábban belügyminiszteri elismerést is kapott a közmunkaprogram megvalósításáért az az önkormányzati képviselő, akit társaival együtt gondatlan emberöléssel gyanúsítanak a nagylóki közmunkás halálának ügyében.
Nagysikerű kortárs francia darab kerül színpadra december 7-én az UP Rendezvénytérben! A párizsi színházi évad legnagyobb meglepetése és érthető közönségsikere két éve érkezett Magyarországra. Nem véletlenül, itthon is sikeres ez a hibátlanul megrendezett előadás.
Megdöbbentő adat látott napvilágot, minden eddiginél többet kerestek a játékosügynökök az idei évben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kimutatása szerint.
A Fülöp-szigeteken pusztító, Kammuri névre keresztelt tájfun miatt közel fél millió ember kényszerült elhagyni az otthonát, és legkevesebb 17 halottja van az ítéletidőnek – számol be a helyi rendőrség és katasztrófavédelem közlései alapján a 24.hu.
Bendegúz és Bandi, a két híres Mk45-ös dízelmozdony, Pajti, a motoros hajtány, Oszi, a kék nosztalgia motorkocsi, Panni, a gőzös, Cimbi, a C50-es és Piroska, az Mk49-es mozdony izgalmas kalandokba keverednek.
Mivel szűk két hét múlva, december 16-án lejár az a három év, ami előzetes letartóztatásban tölthető, kiengedik a sajtóban csak Bróker Marcsiként emlegetett D. Sándornét, aki így a karácsonyt már otthon töltheti.
Kétnapos londoni csúcsértekezleten vesznek részt a NATO-tagállamok vezetői a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából. A találkozón így részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
Mikróbákból alkottak díjnyertes műalkotásokat magyar mikrobiológusok. A baktériumokból készült magyar népművészeti motívum közönségdíjat, Munch: Sikoly című reprodukciója pedig harmadik helyet ért el a nemzetközi Agar Art versenyen. A SYNLAB Hungary Kft. szakembereinek munkáit 347 kompozícióból választották ki, a versenyre pedig 43 ország mikrobiol
Geresdlak – 480 tojás, 5 kiló vaj, 30 csomag fahéj, 13 kiló méz és 50 kiló liszt – csupán ennyi kellett a geresdlakiaknak ahhoz, hogy idén is elkészítsék karácsonyi csodájukat!
„Meglep, mennyire máshogy beszélnek az önkormányzati választások után a magyar barátaim, mint másfél éve, mikor a könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Akkor fásultak voltak, arra készültek, hogy Orbán még ötven évig hatalomban lesz. Most felélénkültek” – nyilatkozta az EUrologusnak Bernard Guetta, a Megújuló Európa EP-frakció politikusa a francia sztár D
Fogadás a királyi rezidencián, két- és többoldalú találkozók, fogadások és hasonló protokollrendezvények övezik a NATO megalakulásának 70. évfordulójára szervezett csúcstalálkozót, amelyen az észak-atlanti szövetség államainak legfőbb vezetői vesznek részt.
Egy eddig az országban még soha nem látott vírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak brit orvosok - tájékoztatta a lakosságot a PHE (Public Health England)
Győr – Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik által alkotott győri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje – jelentették be a pártok képviselői szerdán győri sajtótájékoztatójukon.
Nyolc arany, és hét további érem - ez volt Magyarország olimpiai eredménye 2016-ban, miközben idén is éppen ilyen eredményeket szállítottak sportolóink az ötkarikás sportágak világbajnokságairól. Kulcsár Krisztián ezt Tokióban is aláírná, de egyáltalán nem csak a legfényesebb érmek számára figyel.
A Népszavának az ügyet tárgyaló Szolnoki Törvényszék azt írta, hogy a letartóztatás a „törvényi maximum elérése miatt” szűnik meg, mivel december 16-án lejár az a három év, ami előzetes letartóztatásban tölthető.
Bulgária szándékosan akadályozza saját területén a Török Áramlat gázvezeték Európa felé tartó folytatásának építését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután szerdán Szocsiban fogadta szerb hivatali partnerét, Aleksandar Vucicot.
Szó szerint irtózik apjától az a lány, aki az anyjával együtt elhatározta, hogy közösen megölik a családtagjukat az otthonukban. Most a bíróságon kell felelniük tettükért – tudtuk meg a Tények riportjából.
Houston - Az 1989-es rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából körutat tesz az Egyesült Államokban Németh Zsolt (56), az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke. Először Clevelandben, majd Texas állam legfontosabb városában, Houstonban járt, ahonnan szerdán telefonon tájékoztatta az MTI-t.
Egy idős asszony meghalt, amikor szerda hajnalban leégett egy régi parasztház Csanádpalotán – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.