Havi szinten több ezer dollárt keres szexi képeinek hála a világ legdögösebb nagymamája, Gina Stewart. A szőke szépségre még 2018-ban figyelt fel az internet népe, a Maxim modellversenynek hála – írja a Bors. Gina pedig azóta is igyekszik minden lehetőséget megragadni.
Az amerikai kormányzat biztonsági okokra hivatkozva betiltotta a nagy népszerűségnek örvendő, kínai, telefonos alkalmazás használatát a haditengerészetnél.
A brit uralkodó másokkal ellentétben nem Vízkeresztig hagyja fenn a karácsonyi dekorációt, hanem csak február 6-án szedi le, ennek pedig szomorúbb oka van, mint gondolnánk.
Őrzés és védelem mindenekfelett: ez a feladata a Svájci Gárda tagjainak, akik a római katolikus egyház vezetőjét, a pápát védelmezik. De kik is pontosan a színpompás egyenruhában feszítő, alabárdos marcona férfiak, és hogyan választják ki őket?
Szombaton is kórházban volt még Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje, de brit médiaértesülések szerint jól van és van esély arra, hogy részt vehet a királyi család hagyományos karácsonyi ebédjén. A családi összejövetelen ugyanakkor nem lesz ott Harry herceg és felesége, ők ugyanis Kanadában töltik az ünnepet.
Az észak-finnországi Lappföld égboltját szerdáról csütörtökre virradó éjjel zöld fények lepték el: az északi fény kilenc órán át nyújtott káprázatos látványt.
Több mint két évszázada idén először nem lesz éjféli mise a párizsi Notre-Dame székesegyházban, ahol még a két világháború idején sem maradt el a karácsonyi szertartás.
Észak-Korea védelmi képességeinek növelését vitatta meg a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának kibővített gyűlése Kim Dzsong Un észak-koreai vezető részvételével - közölte a KCNA állami hírügynökség szombaton.
A baleset az Interamericana gyorsúton történt, amely a kontinens északi és déli részét összekötő, több ezer kilométer hosszú pánamerikai főútvonal része.
A horvát elnökválasztás vasárnapi első fordulójában hárman pályázhatnak eséllyel arra, hogy bekerüljenek a január 5-én esedékes második fordulóba. Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfő ugyan néhány hónapja még nagy favoritnak számított, újraválasztásához nem férhetett kétség, mára megváltozott a helyzet.
A török parlament szombaton jóváhagyta az átfogó biztonsági és katonai együttműködésről szóló megállapodást a nemzetközileg elismert líbiai egységkormánnyal.
Hazatért Finnországba két kisgyerek, akik eddig az el-hóli menekülttáborban éltek Szíriában, az iraki határ közelében - közölték vasárnap a finn hatóságok.
Ausztrália keleti részét súlyos aszály sújtja, és a bozóttüzek ezúttal a szokásosnál két hónappal korábban lobbantak lángra. Új-Dél-Walesben 800 ház semmisült már meg, és a lángok elérték az állam fővárosa, Sydney peremét, ahol már rendkívül rossz a levegő minősége.
Tovább tombolt szombaton az Elsa szélvihar Nyugat-Európában, Spanyolországban és Portugáliában nyolc ember halt meg, Franciaországban pedig egy ember eltűnt.
„Megszállta az ördög a gyilkosokat” – vallják sokan Ruandában, ahol a világ egyik legkegyetlenebb öldöklése történt huszonöt éve, és most béke van. Talán. Helyszíni riport.
A Krisztus Légiója Kongregáció, latin nevén Legio Christi római katolikus szervezet 33 tagja nyolc évtized leforgása alatt 175 kiskorút molesztált szexuálisan - tudatta az 1941-ben alapított szervezet egy belső vizsgálat lefolytatása után.
Leállította a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapok kínai gyártását, miután egy vasárnapi sajtóbeszámoló szerint a kártyákat a gyártó egy sanghaji börtönben, külföldi rabokkal csomagoltatja. A brit kiskereskedelmi üzletlánc tiltja beszállítóinak rabmunka igénybevételét.
Egy nyolcéves dél-londoni kislány kézzel írt üzenetet talált az egyik lapon. A kicsempészett angol nyelvű üzenet írója közli, hogy ő és társai külföldi rabok a sanghaji börtönben, és akaratuk ellenére kényszerítik őket munkára.
Bojkottal és licencdíj-reformmal büntetné az új brit kormány a közszolgálati óriást, miközben a Munkáspárt is elfogultságra panaszkodott a kampányról szóló tudósítások kapcsán.