Az Országos Mentőszolgálat dolgozói a karácsony alatt is teljes készenlétben állnak, ám fontos, hogy az emberek odafigyeljenek magukra és másokra is, hogy megelőzhető legyen a baj, a mentősöknek pedig minél kevesebb dolguk legyen.
Büszkék lehetünk, hiszen eddig 3 országban ért fel a lemezeladási lista top 10-ébe az 54 éves brit alterrockdínók kései korszakának modernizált válogatása, és hazánkban jutottak a legmagasabbra, ami az 5. helyet jelenti.
Négy ország top 10-ében nyitott a floridai poptündérke 2. albuma, amelynek szinte minden dalából sugárzik, hogy Camila című tavaly januári debütálása óta lubickol a szerelem mámorában.
Életének 83. évében, 2017. október 8-án váratlanul hunyt el Aradszky László, akit rajongók ezrei gyászolnak mind a mai napig. A táncdalénekes özvegye, Éva a tragédiát követően sokáig képtelen volt mosolyogni, mára azonban újra boldog, már nevetni is képes, s gőzerővel készül a karácsonyra.
― Az elmúlt tíz évének legjobbja, így jellemezte Lilu (43) 2019-et. Az RTL Klub műsorvezetője a szakmai sikerei mellett áprilisban hozta világra második kisfiát, Félixet, akivel kerek lett számára a világ.
Férje halálát követően a táncdalénekes özvegye sokáig képtelen volt mosolyogni, mára azonban újra boldog, már nevetni is képes, s gőzerővel készül a karácsonyra.
A következő év augusztusában ismét részt vesz egy úgymond „parole” meghallgatáson Mark David Chapman. Jövőre lesz 40 éve, hogy a most 64 éves férfi 1980. december 8-án, lelőtte a híres Beatles-zenész John Lennont New York-ban.