Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, kockázatot vállalt azzal, hogy fiatal kerettel utazott el a japán világbajnokságra.
Az interneten vadászott a kislányokra, és ígéretekkel csalta magához őket. Amit aztán velük tett, az a fél világot megdöbbentette, és sokan úgy tartják, hogy a férfinak nincs ki mind a négy kereke...
Alig ért véget a 2019-es Forma-1-es szezon, szinte már el is kezdődik a következő: a királykategória kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden nyilvánosságra hozta, milyen gumikeverékekkel érkezik majd a 2020-as idény első versenyeire.
A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. július elején jelentették be, hogy előzetes megállapodást kötöttek a telekommunikációs cég üzleti infokommunikációs leányvállalatának, a T-Systems Magyarország adásvételére vonatkozó kölcsönös szándékról – adja hírül a Magyar Telekom sajtóközleménye. A tárgyalási folyamat lezárását követően a 4iG kezdeményezés
A kereskedelmi háború és a közelgő amerikai elnökválasztás fényében több Wall Street-i elemző javasolja azt a befektetőknek, hogy a defenzív részvények közül válogassanak. A CNBC most összegyűjtötte, hogy az elemzői várakozások és ajánlások alapján melyek a Wall Street kedvenc defenzív részvényei.
Decemberben még több mint 40 ezer turisztikai szereplő csatlakozását várják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz, és januártól már a magánszálláshelyek, falusi turisztikai szolgáltatók, kempingek számára is kötelező...
Tegnap délután érkezett meg a havazás Ausztriába. A nyugati határvidéken ma estig kb. 50 cm hó hullott, kelet felé haladva az országban csökken a lehullott hó mennyisége.
Bánhidi Ákos csapatvezető indítványára a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) fegyelmi eljárást indított az olimpiai bajnok Burján Csaba ellen.
Szelfizz óriás szódásszifonnal és krumplibogárszoborral, szervezz rendhagyó randitúrát a karácsonyi fények között, vagy ismerj meg egyetlen utcában öt különböző felekezetet. Izgalmas programok télre.
Végrehajtották a halálos ítéletet Ibrahím Iszmailin, akit azzal vádoltak, hogy köze volt a Mar Mina kopt keresztény templom ellen 2017 decemberében elkövetett merénylethez.
Botrányos témákkal, illetve hárítással próbálják befolyásolni a brit választások kimenetelét a választás előtti utolsó napokban. Boris Johnson miniszterelnök sokkoló dolgokat mondott a bevándorlásról és a BBC jövőjéről is – ellenfelei szerint azért, mert nem akart reagálni egy kórház padlóján várakozó kisfiú fényképére.
Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány – állapította meg Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About H
A ROG Phone II az egyik legerősebb okostelefon a piacon, de ezt még lehet fokozni. A spéci hűtésű Snapdragon 855+-t egyelőre nem lehet a legújabb Qualcomm lapkára cserélni, de máshol is bele lehet nyúlni a hardveres összetevőkbe, hogy egy izmosabb mobilt kapjunk. Eddig csak a 12/512 GB-os kiszerelésben volt beszerezhető a ROG Phone II Európában,
Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes keddi bejelentésében arról is beszámolt, hogy erről a lépésről a színház igazgatóját, Dörner Györgyöt is tájékoztatta.
A labdarúgó Bajnokok Ligája E–H csoportjaiból a Liverpool, a Napoli, a Barcelona, a Dortmund, az RB Leipzig, az Olympique Lyon, a Valencia és a Chelsea jutott tovább a legjobb tizenhatba. Az Ajax és az Internazionale kiesett a BL-ből.
Két nappal az előrehozott brit parlamenti választások előtt "abszolút nem" tekinthető eldöntött ténynek, hogy a kormányzó Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat - mondta keddi kampányrendezvényén Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az európai országok közötti csomagküldés árait átlátható módon foglalja össze az Európai Bizottság weboldala, ahol a legnépszerűbb európai csomagkézbesítési szolgáltatások tarifáit lehet összehasonlítani. Az Európai Csomagár-összehasonlító Oldal nem csak a fogyasztóknak, de a kis- és középvállalkozásoknak is hasznos lehet, különösen a karácsonyi aj
A pályázatokat november 4. és december 2. között lehetett benyújtani, 151 érvényes jelentkezés érkezett, az 1 milliárd forintos támogatási keretnek csak a 66 százalékát fedik le az igények.
Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.
Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.
Leállt az élet a francia fővárosban, miután a metró, illetve a nagysebességű vasút járatainak csak egy része közlekedett. A nyugdíjreform kapcsán nincs közeledés a kormány és a szakszervezetek között.
Szakértői berkekben már korábban megállapították, hogy a Metallosphaera sedula fő táplálékát különféle ásványok jelentik, meteoritkedvelésük azonban más lényeges dologra is rámutatott.
Fogolycsere, a harcoló felek szétválasztása újabb három szakaszon, a "Steinmeier-formula" törvénybe iktatása, és egy újabb csúcs, nagy valószínűséggel áprilisban, addig is további konzultációk miniszteri és szakértői szinten. A tárgyalások alapjául változatlanul a minszki megállapodások szolgálnak - így foglalható össze a hétfői párizsi normandiai