A csalódást keltő tizennegyedik helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokságon, miután az Elnök-kupáért folytatott küzdelemben 26-21-re kikapott Franciaországtól.
Nem bírták elviselni a Cruzeiro szurkolói, hogy a focicsapat története során először kiesett a brazil első osztályból, és óriási balhé tört ki a stadionban.
Sorsdöntő mérkőzés előtt áll Szoboszlai Dominik (19) és csapata, az osztrák RB Salzburg. A magyar válogatott focista célja, hogy együttesével bejusson a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában.
Ronaldo egykori játékostársainak vallott arról, úgy érzi, megbánta, hogy 2018-ban elhagyta a Real Madridot, és a Juventushoz igazolt. A portugál sztárjátékos szerint ez a döntése vezetett ahhoz, hogy az elmúlt két szezonban nem nyert Aranylabdát.
Olivier Krumbholz és Kim Rasmussen, a két szövetségi kapitány próbálta beleélni magát a fanatikus motivátor szerepébe, de lerítt róluk, hogy púp a hátukon az Elnök-kupa döntője.
Átutazzák a fél kontinenst Szoboszlai Dominik miatt az Arsenal játékosmegfigyelői. Salzburgban a Liverpool ellen akarnak meggyőződni arról, érdemes-e januárban 15 millió eurót ajánlani érte.
Pozsonyban a Slovan Bratislava 2-0-ra győzte le a Dunaszerdahelyt, a házigazdáknál Holman Dávid, a vendégeknél Vida Kristopher és Vida Máté szerepelt a kezdőcsapatokban.
Elsőként kapta teniszező az év sportolója díjat Kanadában. Bianca Andreescu 2019-ben a US Open döntőjében Serena Williamset legyőzve szerezte első Grand Slam trófeáját.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (Wada) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.
Az egyik korábbi közönségkedvenc, Robert Kubica volt idén a leggyengébb pilóta a Forma-1-ben – mondta az InfoRádiónak Wéber Gábor kommentátor. Arról is beszélt, hogy hiba volt a visszatérése, és ezt már hónapokkal ezelőtt maga Kubica is belátta.
A Bajnokok Ligájában legutóbb a 2012–13-as kiírásban esett meg, hogy a címvédő, jelesül a Chelsea már a csoportkörben elvérzett, ám ma este a Liverpoolnak is rezeg a léc.