Tavaly ismét a Louvre lett a leglátogatottabb múzeum a világon, százezer látogatóval többen keresték fel, mint a statisztika szerint a második helyen végzett pekingi Kínai Nemzeti Múzeumot.
Miután a magyar tőzsde idei mélypontján zárta a kereskedést, az olajárak pedig többéves csúcsponton járnak, a nap nagy részében vegyes mozgások voltak megfigyelhetők az amerikai tőzsdéken. A kereskedés végére azonban egyértelműen...
Folytatódik szerdán a francia vasutasok sztrájkja a kormány reformja ellen, a szuperexpresszek (TGV) háromötöde, a többi belföldi vonatnak mintegy fele fog közlekedni, a nemzetközi járatok kétharmada indul el - közölte a francia állami vasúttársaság (SNCF) kedden
Kipróbálták Ukrajnában az Egyesült Államoktól kapott Javelin páncéltörő rakétarendszert Először próbálták ki ukrán katonák kedden az Egyesült Államoktól kapott, a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként számon tartott Javelin típusú amerikai rakétarendszereket - jelentette be a Facebookon Petro Porosenko elnök, aki jelen volt a fegyverzet lőtéri tesztelésekor
Hétvégén befutott a murmanszki kikötőbe Oroszország első úszó atomerőműve. A kikötőben felkészítik az erőművet az első küldetésére. A Lomonoszov Akadémia nevű erőművet gyártó Roszatom szerint az új konstrukció forradalmat hozhat az elszigetelt régiók energiaellátásában.
Az ikonikus luxus városi terepjárók károsanyag-kibocsátását is manipulálták, ezért hívja vissza őket a német közúti közlekedési hatóság. 60 ezer Porsche érintett a dízelbotrány miatt.
Leállította a stockholmi kikötőbe tervezett új Nobel Központ építését egy svéd bíróság arra hivatkozva, hogy az épület károsítaná a kulturális örökségi helyszínt, zavarná a környező ingatlanok tulajdonosait és a megközelítése sem megoldott.
Kilenc ember halt meg a Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben, valamennyien egy román rendszámú kisbuszban utaztak – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este az MTI-vel
Nem felelt meg a nemzetközi normáknak a venezuelai elnökválasztás, nem tartották tiszteletben a politikai sokszínűség, az átláthatóság, a demokrácia és a jogállamiság követelményeit - hangsúlyozta kedden az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Zuckerberg: nem tettünk meg mindent a visszaélések megelőzése érdekében Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon
Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a csúcstalálkozóra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette ki Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője kedden Washingtonban
Sajtóértesülések szerint az olasz államfő fenntartással fogadta az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös miniszterelnök-jelöltje nevét, és cserét javasolt a pénzügyminiszter-jelölt esetében is
Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen - írja az MTI.
A verseny démonizált értékké vált, pedig csak az segíthet a gazdasági szereplőknek, hogy önmaguk legjobb változatává váljanak. A verseny érték, előle menekülni csak erőszakkal és elnyomással lehet. Magyarországnak is versenyeznie kell: nem csak felzárkózni, hanem lehagyni a nyugati országokat. Bár a magyar gazdaság ehhez jó úton halad, számos szabá
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy 27 éves osztrák férfi ellen, aki tavaly nyáron arcon ütött, lökdösött és rángatott egy kalauzt a Győr-Moson-Sopron megyei mosonszentmiklósi vasútállomáson.
A kormányközeli Magyar Idők szerint a családokról és a demográfiai helyzetről is készít irányított közvéleménykutatást a közeljövőben a kormány. A jövő májusi európai parlamenti választás előtt uniós ügyekben is megpróbálhatja a kormány tematizálni a közvéleményt.
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus a közös ellenzéki jelölt a belvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson. Őt támogatja az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is. A főváros V. kerületének 4. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi képviselőválasztást július 8-án, mert az eddigi képviselő, Böröcz László (Fidesz-KDNP) a
Folytatódik szerdán a francia vasutasok sztrájkja a kormány reformja ellen, a szuperexpresszek (TGV) háromötöde, a többi belföldi vonatnak mintegy fele fog közlekedni, a nemzetközi járatok kétharmada indul el - közölte a francia állami vasúttársaság (SNCF) kedden.
A Liberálisok elnöke szerint mindhárom párt jól járt a szövetségkötéssel. A 60 millió forint szerinte nem szerepel az MSZP-vel és Párbeszéddel kötött szerződésben és egyébként is ők azok, akik múlt heti döntésükkel lemondtak a pénzről
Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon.
A brit hazai össztermék (GDP) jelenleg 1,5-2 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet mára elérhetett volna a Bank of England által a brit EU-népszavazás előtt valószínűsített növekedési ütemmel - mondta kedden a brit jegybank kormányzója.
Több tíz milliárd forinttal is csökkenteni lehetne a közutak környezeti terhelését és útfelújítási igényét éves szinten, ha a nagy távolságú (1.000 kilométer feletti) közúti áruforgalom 10-20 százalékát vasútra és vízi útra terelnék – áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legújabb, az intermodális fuvarozás h
Orvosok találtak magyarázatot arra a fizikai képtelenségnek tűnő táncmozdulatra, amellyel Michael Jackson kápráztatta el a közönséget a Smooth Criminal című számának videoklipjében.
Az UNION Biztosító 2012 után másodízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 25 országban meghirdetett Günter Geyer-díj második helyezését. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt díjat, és a vele együttjáró 30 ezer eurónyi keretösszeget Dr. Hans Bichler, az Union Biztosítófelügyelő bizottsági tagja
Különleges időutazás kezdődött a Barátok köztben. A sorozat ezen a héten visszatekint a 80-as évekbe, amikor a Berényi testvérek vagy Balogh Nóra még csak középiskolások voltak.