Nem változtatott a kamatszinten a Magyar Nemzeti Bank. A következő időszakban, ha tartóssá válik a kockázatkerülés a nemzetközi piacokon, akkor a jelenleginél szigorúbb irányba tehet lépéseket a jegybank.
Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a csúcstalálkozóra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette ki Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője kedden Washingtonban.
Amerika helyett Ázsiából és az eddig véltnél jóval korábbról származhat az édesburgonya - állítják a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban, megerősítve a batáta eredetének alternatív elméletét.
Először próbálták ki ukrán katonák kedden az Egyesült Államoktól kapott, a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként számon tartott Javelin típusú amerikai rakétarendszereket - jelentette be a Facebookon Petro Porosenko elnök, aki jelen volt a fegyverzet lőtéri tesztelésekor.
Magyarországon különösen nehéz egy nőnek szülés után visszatérnie a munkába. A legtöbb munkahelyen az időbeosztás nem támogatja a kismamákat, a szülési szabadság utáni fizetés pedig túl alacsony - ez derül ki a Tudományos Akadémia friss kutatásából, amiben azt vizsgálták, az európai országok közül hol lehet a leginkább összeegyeztetni a családalapí
Az Oroszország és Bulgária közötti kapcsolatok teljes körű - egyebek között az energetikai együttműködés - helyreállításáról tárgyalt a két állam elnöke, Vlagyimir Putyin és Rumen Radev kedden Szocsiban.
Egyre többször felmerülő kérdés Magyarországon az otthonról történő munkavégzés lehetősége. Ez azonban sokszor, sokkal bonyolultabb ügy, mint az első ránézésre tűnik: Hogyan lehet például pszihológiailag rendbe tenni azt, hogy...
Már Fiatként is elérhető a Renault Trafic, így is remek. De vajon miért kelljen nekünk a Fiat, ha Opelként és Renault-ként is szinte ugyanezt vehetjük meg?
A banki ügyintézésben megtörtént "horrorsztorikról" szóló cikkünkre Facebook-hozzászólásban illetve olvasói levélben is érkezett hozzánk több olyan eset, amikor a banki ügyintézők illetve a banki rendszerek finoman szólva nem álltak...
A GM 17 országból származó 132 legjobb beszállítóját ismerte el, akik folyamatosan meghaladták a GM elvárásait, kiemelkedő értéket teremtettek vagy új innovációt hoztak a vállalatba. Ez sorozatban a második év, melyben a Hankook megkapta ezt a díjat.
Busz lángolt tegnap Pécel mellett - gyerekek utaztak rajta. Szerencsére minden diák épségben elhagyta az égő járművet. A buszos cégek komoly munkaerőhiánnyal küzdenek, de igyekeznek eleget tenni a veronai tragédia után született, az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó új előírásoknak.
Múlt héten találkozott a német kancellár és az orosz elnök, az időzítés nem véletlen. Úgy tűnik, több tényező van, ami miatt a barátság felé kellene hajlania a két országnak, szemben az utóbbi évek időnként feszült viszonyával. Gazdaság, politika, történelem: mind ebbe az irányba mutatnak.
Azokban az országokban, ahol az autósok nagy számban váltottak kerékpárra vagy gyalogos közlekedésre, nemcsak biztonságosabbak lettek az utak, de a levegő is tisztább lett -- olvasható a Greenpeace új tanulmányában, melyben 13 európai várost vizsgáltak. A mobilitást, a légszennyezést és a közlekedést is értékelő elemzés Budapestet a 9. helyre sorol
A nagypénteki munkaszüneti nappal kapcsolatos legutóbbi Népszava írásomra egyik olvasójuk így reagált. „Tudjuk, hogy melyik oldalon áll, tisztelt Dávid úr, de ez itt a Népszava ......”
2018 nyarától a Lufthansa Csoport utasai immár az új, Economy „Light” díjszabást is választhatják a Lufthansa, a SWISS, a Brussels Airlines és az Austrian Airlines észak-amerikai járatain. Az új alaptarifa az ártudatos utasok számára a legolcsóbb választás, ha csupán kézipoggyásszal utaznak és nem igényelnek semmilyen rugalmasságot a jeggyel kapcso
Mit jelent a korkedvezmény és ki szerezhetett jogosultságot rá? Mennyi korkedvezményre jogosító munkavégzés alapján lehetett korkedvezményt szerezni? Írásunkból megtudhatja.
Az, hogy a Romániából, illetve Ukrajnából Magyarország felé közelgő sertéspestis – két megyét is átugorva – rögtön Hevesben ütötte fel a fejét, s hogy a magyar vaddisznót egy vendégmunkás vagy egy migráns eldobott szendvicse fertőzte meg, egy pillanatra sem lehet kétséges.