2018. május 22. kedd

máj. 22
10:42
Orbán Viktor (Facebook): Hahóóó, facebookosok! (Igényesférfi.hu)
Megszületett második unokám. Isten hozott, Johanna!
máj. 22
10:42
Anthony Hopkins: Nem érdekel a lányom, és ha van unokám, ő sem (Femcafe)
Brutálisan őszinte vallomás.
máj. 22
10:42
Kiderült, hogy mikor lesz a Kaliforniában felrobbantott magyar nő temetése (Femcafe)
A kozmetikus halála A Bors írta meg, hogy a zomorú kötelességének kell eleget tennie a Kaliforniában felrobbantott nő, K. Ildikó testvérének, Lászlónak. Kedden ugyanis elindul az Egyesült Államokba, hogy a hatóságok számára igazolja, valóban szeretett testvére esett áldozatul a brutális robbantásnak a kaliforniai kisvárosban, Aliso Viejóban.
máj. 22
10:45
Észak-Korea sok engedményt tett, mégsem örülhet (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök ma dél-koreai kollégájával, Mun Dzse Innel tárgyal Washingtonban, hogy előkészítse találkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az InfoRádió Reggelinfo című műsorában nyilatkozó Korea-kutató azt mondta, hogy a múlt heti hadgyakorlat visszavetette a békefolyamatot.
máj. 22
10:45
Paár Ádám (Mérce): A populizmus születésekor baloldali volt (Tiszta Jövő)
A magyar baloldal lemondott a pillanatról, amikor végre összekapcsolhatta volna magát a falusi, kisvárosi, leszakadó Magyarországgal.
máj. 22
10:48
Évek óta nincs vegyszer a kertemben! Só, cukor, fokhagyma, mustár és kefir: ezeket használom helyette (Blikk)
A zöldséges kertem látványa magáért beszél!
máj. 22
10:48
Magasabb nyugdíjpénzzel küzdenek a munkaerőhiány ellen a magyar cégek (Portfolio)
Az idei első negyedévben közel 16%-kal megugrott a munkáltatói hozzájárulás összege az önkéntes pénztáraknál az előző év azonos időszakához képest, ezzel a munkáltatói hozzájárulás megközelítette a 2012-ben mért szintet. Kravalik...
máj. 22
10:48
Viharok, jégeső – Nézze meg, milyen időt ígér Gaál Noémi (ATV)
A hosszú hétvégéhez képest kockázatosabb ma esernyő nélkül útnak indulni. Kedden több helyen lesznek záporok, zivatarok, néhol jégesővel és viharos erejű széllel.
máj. 22
10:48
Új európai uniós célkitűzés nyithat utat a villanykamionoknak (NRGreport)
Átlagosan legalább 30%-kal kell kevesebb szén-dioxidot kibocsátaniuk az újonnan forgalomba lépő nehézgépjárműveknek az Európai Unióban 2030-ra a 2019-es szinthez képest – ez az egyik eleme azon javaslatcsomagnak, melyet csütörtökön terjesztett elő az Európai Bizottság a tisztább és biztonságosabb közúti közlekedés megteremtéséért.
máj. 22
10:48
Bill Mitchell (billy blog): Folytatódik a baloldali propaganda, miszerint az állam erőtlen (Könyves Magazin)
A neoliberalizmus az államon keresztül, nem pedig attól elkülönülten működik.
máj. 22
10:51
Nőtt a hibrid-elektromos és csökkent a dízelek aránya (Gondola)
Nőtt a hibrid és elektromos autók, csökkent a dízelek aránya az első negyedévben az Európai Unióban újonnan forgalomba helyezett autók körében az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kimutatása szerint
máj. 22
10:52
Itt a második miniszterelnöki unoka! (Igényesférfi.hu)
Lévai Anikó és Orbán Viktor találkoztak Pünkösd hétfőn született unokájukkal.
máj. 22
10:53
Új olasz kormány - aggódhatnak Brüsszelben (Gondola)
Több mint két és fél hónapos alkudozás után megalakulhat az új olasz kormány
máj. 22
10:54
Szavazzon: Ön köt biztosítást, ha külföldre utazik? (Blikk)
Igazi rémálommá vált Klapka György (53) és kedvese, Nikolett (42) útja a Kanári-szigetekre. A nő eltörte a lábát, műteni kellett volna, ehelyett három napig feküdt infúzióra kötve.
máj. 22
10:54
Nincs elég rendőr a határátkelőkön: egyre hosszabbak a sorok (444.hu)
A román határrendészet szerint a magyaroknak köszönhető, hogy a pünkösdi kamionstop után nem csökken, hanem nő a kamionsor.
máj. 22
10:55
Tóta W. Árpád (HVG): Ne szülj robotot, te szűz (Tiszta Jövő)
Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.
máj. 22
10:55
Belga dzsihadistát ítéltek halálra Irakban (Gondola)
A pere alatt azt állította, hogy félrevezették. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az 1988-ban született Tarik Jadaoun több videofelvételen terrortámadásokkal fenyegette Belgiumot és Franciaországot
máj. 22
10:58
Martin Wolf (Financial Times): A közgazdaságtannak ismernie kell a határait (Könyves Magazin)
Ahhoz, hogy megbirkózzon a való élet bonyolultságával, a gazdasági elemzés óriási egyszerűsítéseket tesz.
máj. 22
11:00
Sikeres megegyezés - 5 párt támogatja az V. kerületi közös jelöltet (Alternatív Energia)
Nagy Béla mögé állt be az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum is.
máj. 22
11:00
Az amerikai klasszis vallomása miatt áll a bál (Sport365)
Megdöbbentő dolgokat állít a remek sportoló.
máj. 22
11:02
Toroczkai: Beszélni kell a magyar-cigány együttélésről (Igényesférfi.hu)
Keddig eldönti a jobbikos politikus, kilép-e a pártból.
máj. 22
11:03
Nem fejeltettél el valamit? Már csak fél napod maradt erre (Privátbankár)
Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet.
máj. 22
11:03
Nyilatkozott a New York Times-nak – öt év börtönre ítélték (Infostart)
Öt év börtönre ítélt egy kínai bíróság egy tibeti boltost szakadár eszmék terjesztésének vádjával, amiért a férfi a The New York Times című amerikai napilap internetes oldalán közzétett dokumentumfilmben arról beszélt, hogy a szigorúan ellenőrzött autonóm területen hanyatlik a kultúra és a nyelv.
máj. 22
11:05
Pilhál György (Magyar Idők): Valaki füllent (Tiszta Jövő)
Mr. Lauder „civilben” nagyvállalkozó. Ő az, aki annak idején hoppon maradt az ominózus Sukoró-ügyben. Kicsi a világ.
máj. 22
11:06
Önkéntes katonák ezrei, rengeteg új helikopter, egy rakás pénz – Mire készül az új honvédelmi miniszter? (Blikk)
A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv megvalósítására most a költségvetési támogatás is megvan – mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
máj. 22
11:06
Ma éjfélkor jár le az szja-bevallás jóváhagyási határideje (ProfitLine)
Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője kedden az MTI-hez eljuttato
máj. 22
11:06
Új szabályozás: ezzel menekülhetnek meg a pórul járt nyaralók (Pénzcentrum)
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket. Egy új biztosításfajta pedig garanciát...
máj. 22
11:06
Így ülhetsz át a vezetői székbe anélkül, hogy külföldön tanulnál (Portfolio)
Októbertől közös MBA képzést indít a budapesti SEED Üzleti Iskola és a Maastricht Menedzsment Iskola - tájékoztatta a Portfolio-t a SEED. A résztvevők a program sikeres elvégzése után a holland iskola diplomáját kapják, vagyis papírjuk...
máj. 22
11:06
SZAKAD A JOBBIK? ITT MEGNÉZHETI (ATV)
Toroczkai László keddig adott határidőt arra az új vezetésnek, hogy tisztázzák a vitás kérdéseket. A pénteki Egyenes Beszédben a mai határidőt jelölte meg annak kapcsán is, hogy alakít-e platformot a párton belül, vagy kilép a Jobbikból. Ásotthalom polgármestere 11 órakor tart sajtótájékoztatót, amit élőben közvetítünk!
máj. 22
11:06
Lehúzza a rolót Andy Warhol legendás magazinja 50 év után (Glamour)
Nem jelenik meg többé az Interview
máj. 22
11:06
Kiderült: az ok, amiért Meghan Markle és Harry herceg esküvőjén üresen maradt egy hely az első sorban (Joy)
Szombaton sor került az év legnagyobb esküvőjére, Meghan Markle és Harry herceg ugyanis kimondták a boldogító igent. A menyegzőt egy világ követte figyelemmel, így sokan észrevették, hogy az első sorban üresen maradt egy hely. Most kiderült, miért!
máj. 22
11:08
Mi történt? Kiürítettek egy áruházat Budapesten (Blikk)
– Füst miatt ürítettek ki egy i áruházat.
máj. 22
11:08
Michael Heise (Világgazdaság Online): Visszatérőben a világban a szorító adóssággondok (Könyves Magazin)
A politikai döntéshozók nem mondhatják, hogy nem figyelmeztette őket senki.
máj. 22
11:09
Ez a friss szabályozás gátolná meg az újabb Green Holidays-fiaskókat (Menedzsment Fórum)
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket. Egy új biztosításfajta pedig garanciát nyújt ilyen esetekben a külföldön rekedtek hazautaztatására is. Ez a védelem azonban semmilyen módon nem helyettesí
máj. 22
11:09
Migránsokra bukkantak egy bolgár kamionban (Gondola)
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket
máj. 22
11:12
Nagy Béla nyugdíjas pedagógus az ellenzék közös jelöltje az V. kerületben (444.hu)
Böröcz László alpolgármesternek kell távoznia önkormányzati képviselői posztjáról.
máj. 22
11:12
Több témában is nemzeti konzultáció jöhet (Igényesférfi.hu)
A családokról, a demográfiai helyzetről, valamint az európai uniós kérdésekről kérhetik ki a választók véleményét – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója sikeres eszköznek tartja a konzultációt.
máj. 22
11:15
Ezt tudnia kell, mielőtt nyaralni indul idén (Infostart)
Akik most fizetik be nyári utazásuk előlegeit valamelyik irodában, júliustól nagyobb biztonsággal számíthatnak arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátják a pénzüket.
máj. 22
11:15
Nagy Dóra (Magyar Hírlap): Huza-Vona (Tiszta Jövő)
Néppártosodást hirdettek, figyelmen kívül hagyva a párt karakterét és a mostani politikai környezetet, nem tudták kezelni a belső feszültséget és nem tudták megoldani a kialakult helyzetet. Vona Gábor pedig képtelen volt mindezt kontrollálni és egybefogni.
máj. 22
11:18
Jön a bérleti díjak emelkedése az ingatlanpiacon! (Portfolio)
A különböző ingatlanalapok népszerűsége ugyan növekedést mutatott az elmúlt időszakban a hazai befektetők körében, azonban még így is el vagyunk maradva a nyugati tendenciákhoz képest. A növekvő befektetési kedv az alapoknál is több...
máj. 22
11:18
Seehofer: következményei lesznek a menekültügyi hatóságnál történt jogsértéseknek (USAracing)
A brémai kirendeltségen súlyos, szándékos jogsértések történtek, és már 2016 elején voltak erre utaló jelek. Ezért most a 2000 óta lefolytatott valamennyi menedékjogi eljárást áttekintik.
máj. 22
11:18
Új platformot alapít a Jobbikon belül Toroczkai (HírTV)
Hét jobbikos színekben megválasztott polgármester és számos középvezető támogatja.
máj. 22
11:18
Szívhez szóló üzenetet írt Ariana Grande a manchesteri terrortámadás évfordulóján (Femcafe)
Az énekesnő a terrortámadás áldozatainak tiszteletére posztolt.
máj. 22
11:18
Amar Bhidé (Világgazdaság Online): Az infomonopolisták korlátozása (Könyves Magazin)
A kongresszus tagjai – akik közül többen kampánytámogatást kaptak a Facebooktól – jórészt visszafogták magukat a Facebook gondatlanságának elítélésével kapcsolatban.
máj. 22
11:22
Eladja CBA-részesedését Baldauf László, az üzletlánc alapítója (Igényesférfi.hu)
A Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért adja el üzletrészét, amelyet hat CBA-tulajdonos vásárol meg.
máj. 22
11:24
Folyamatosan csökken a kisboltok száma itthon, kiderült, miért (Blikk)
Magyarország – Egyre kevesebb kisbolt üzemel az országban, az elmúlt 5 évben már több mint 21 ezer zárt be.
máj. 22
11:24
„Mi magunk” néven indít párton belüli platformot Toroczkai (ATV)
A május 12-i elnökválasztáson alulmaradt Toroczkai László új, párton belüli platformot hirdetett meg. A jobbikos polgármesterek közel fele csatlakozott eddig hozzá, és továbbiakat várnak. A hivatalos zászlóbontás június 23-án, Ásotthalmon lesz. A platform célja, hogy a közösséget visszavigyék az alapító okiratban lefektetett értékekhez, mint ahogya
máj. 22
11:24
Ahogy a nők mutatják meg Európát (autopro)
Tíz kiváló kortárs szerző műveit vonultatja fel a Noran Libro Kiadó Euró­pa női szemmel című könyvsorozata, amely a Kreatív Európa műfordítóprogram támogatásával jöhetett létre.
máj. 22
11:25
Horváth Gábor (Népszava): Ellenzéki fájások (Tiszta Jövő)
Az ellenzéknek görcsei vannak. Még nem világos, hogy ez szülési fájás vagy agónia , de nem kell hozzá sok idő, és majd ez is kiderül.
máj. 22
11:27
Egyszer Monte Carlo határáig kísértem egy lovat (Kreatív Online)
Kaldenecker Antal volt tévés, rádiós, szinkronszínész, vlogger, most épp a film izgatja. Egy nem mindennapi reklámszakember portréja.

Keresés