A jelentős árnövekedés után már 7,5 milliárd forintnál jár a helyi szennyvíztisztító telep fejlesztése. Ez a projekt egyébként a kartellgyanús, 420 milliárdos gigaberuházás része, melynek kapcsán az OLAF több szabálytalanságot is feltárt.
Litresits András szerint is voltak adminisztrációs hibák a választás során, ezekre hamarosan választ kapnak. Közben az NVI elnöke fogadja az MSZP informatikai szakértőit is.
Úgy tűnik, hogy idén mindenki bankká válik egy kicsit. A kezdő befektetőket célzó Stash nevű alkalmazás olyan funkciókkal bővít, amelyek már nem a részvények vásárlását és eladását segítik.
Németországban majdnem minden negyedik férfi és ötödik nő dohányzik, annak ellenére, hogy tudatában vannak, milyen károkat okoznak a tüdejüknek (és embertársaik tüdejének).
A belga főváros két városrésze, Schaerbeek és Forest óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozást vezet be az év végén - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken
Szakmai programokkal, kiállításokkal, közönségtalálkozókkal és kerekasztal-beszélgetésekkel is várják az érdeklődőket április végéig a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) a budapesti Nemzeti Színházban.
Hazatérhetett pénteken a kórházból Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, aki a múlt héten sikeres csípőprotézis-beültetésen esett át.
Jövő év júliusától lép életbe az azonnali fizetések rendszere Magyarországon, amely a lakosság és a vállalkozások számára jobb banki szolgáltatások egész sorozatát nyitja meg
Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) pénteki, madridi döntése alapján. 2018.04.11 17:28 Az elmúlt 60 év legnagyobb sporteseményének adhat otthont Debrecen...
Magyarországnak nem lenne szabad az Ukrajnával szemben fennálló problémáit a NATO szintjére emelnie - jelentette ki Kay Bailey Hutchinson amerikai NATO-nagykövet egy kijevi biztonságpolitikai fórumon. Az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása...
Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.
Nem történt előrelépés a pártokkal tartott kormányalakítási egyeztetéseken - jelentette be Sergio Mattarella olasz államfő pénteken, hangsúlyozva, hogy néhány napos gondolkodási idő után hozza meg döntését a további teenedőkről....
Idén összesen 2,1 milliárd forintot költ Szeged a város útjainak és járdáinak felújítására, a munkálatok első üteme a napokban kezdődik - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.
Hazatérhetett pénteken a kórházból Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, aki a múlt héten sikeres csípőprotézis-beültetésen esett át.
Hazatérhetett pénteken a kórházból Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó 96 esztendős férje, aki a múlt héten sikeres csípőprotézis-beültetésen esett át
Nem történt előrelépés a pártokkal tartott kormányalakítási egyeztetéseken - jelentette be Sergio Mattarella olasz államfő pénteken, hangsúlyozva, hogy néhány napos gondolkodási idő után hozza meg döntését a további teendőkről.
A közösségi közlekedésben is változásokra kell készülni a hétvégi fővárosi Vivicitta futóverseny miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Elrendelte a Telegram oroszországi hozzáférésének blokkolását pénteken egy moszkvai bíróság, miután az üzenetküldő szolgáltató az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) követelése ellenére nem szolgáltatta ki a felhasználók kommunikációjának dekódolási kulcsait a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB).
Az MNB figyelmeztetést adott ki honlapján az Invia World márkanévvel – állítása szerint – kriptovaluta-bányászati szolgáltatást nyújtó osztrák Invia Gmbh tevékenysége kapcsán. A jegybank sem a kriptovaluták kibocsátását, sem azok bányászatát nem felügyeli, az e tevékenységekkel kapcsolatos kockázatok jelentősek lehetnek – írja az mnb.hu.
A közösségi közlekedésben is változásokra kell készülni a hétvégi fővárosi futóverseny miatt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t
Érdekes levelet kaptunk pár napja arról, hogy egy olvasónknak az I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni lapjára a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyeztetett be. Egy tavaly decemberben...
A Dacia Duster új generációját hazánkban is rengetegen várták, hiszen a modell (világszerte) óriási rajongótáborral büszkélkedhet. Nálunk hosszú évekig vezette az eladási listát főként a magánvásárlók körében, ám a kifutó széria már érezhetően megöregedett. Ráadásul a Suzuki Vitara és SX4 S-Cross képében néhány éve alig drágábban komoly ellenfeleket kapott, ami meg is látszik a Duster értékesítési…
Skócia egyetlen hónap alatt képes volt 5 millió háztartás ellátásához elegendő energiát termelni csak szélerőművek segítségével. Ez azért is meglepő, mert az országban nagyjából fele ennyi háztartás van.
Érdekes levelet kaptunk pár napja arról, hogy egy olvasónknak az I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni lapjára a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyeztetett be. Egy tavaly decemberben...