A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. előre tervezett karbantartási munkálatai miatt április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül sem lehet e-matrica és HU-GO viszonylati jegyeket vásárolni.
A Budget Magyarország autókölcsönző a nyár elejéig több mint 1,7 milliárd forintért (5,5 millió euró) 350 új járművel bővíti autóflottáját, a cég autóinak száma ezzel majdnem eléri az ezret.
2018-ban is pályázhatnak az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak.
Komoly felháborodást váltott ki az angol tévénézők körében, hogy egy jótékonysági céllal bemutatott tévéshow szereplői fejenként 10 000 (3.600.000 forint) font fizetést kaptak a fellépésükért. A nézők most azt követelik, a celebek ajánlják fel a fizetésüket.
Kitüntették Marco Rossit, a Honvéd korábbi trénerét, aki 2017-ben bajnokságot nyert klubcsapatával. A szakember jelenleg az FC DAC csapatát viszi sikerre.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A megváltozott munkaképességű személyek ellátására való jogosultságnak (legyen szó akár rokkantsági, akár rehabilitációs ellátásról) – a komplex felülvizsgálat által megállapított megváltozott munkaképességen túl – további feltétele, hogy az igénylő ne folytasson keresőtevékenységet, ne részesüljön rendszeres pénzellátásban, illetve rendelkezzék megfelelő biztosítási előzménnyel.
Megjelent egy videó a miniszterelnök Facebook-oldalán a választási kampány vicces pillanatairól. Amikor Orbán Viktor éppen Czunyiné Bertalan Judittal kampányolt, valami nagy robajjal lezuhant a hátuk mögött.
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján az Invia World márnakévvel felhő alapú kriptovaluta-bányászati szolgáltatást nyújtó bécsi székhelyű Invia GmbH tevékenységével kapcsolatban.
Összességében emelkedtek az ázsiai tőzsdék pénteken, Európa-szerte is mérsékelt pluszok jegyében indult a kereskedés, miután a befektetőket óvatosságra intette a szír helyzet, a kereskedés második felében a piaci szereplők a tengerentúli...
Lemondott a Svéd Akadémia vezetője, miután a testületen belüli feszültségek miatt éles bírálatok érték a Nobel-alapítvány bizottságának részéről, és XVI. Károly Gusztáv svéd király is aggodalmát fejezte ki az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület munkájának hitelessége miatt.
A következő években az Esmya számottevő profitbővülést hozhat a társaságnak, ezért a készítmény teljes visszavonása esetén hosszabb távon is nyomás alatt maradna az árfolyam.
Mintegy száz délvidéki és magyarországi középiskolás indul útnak a hétvégén felfedezni a Délvidék történelmi és kulturális kincseit - közölte Rákóczi Szövetség az MTI-vel.
Hazánk egyik legsikeresebb élsportolója 2016 novembere óta regenerálódik sérüléséből, ami nem jelenti azt, hogy a mindennapjai azóta unalmassá váltak. A Liverpool kapusa azután mesélt élményeiről, hogy a Pepsi reklámarcává vált.
Politikai patthelyzet alakult ki Olaszországban, amely egyelőre úgy látszik, nem oldódik meg rövid időn belül – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.
A hétvége nem maradhat Család-barát és Jó ebédhez szól a nóta nélkül, de a közmédia csatornái készülnek nemzetiségi filmekkel is, illetve megtudhatjuk azt is, hogyan kerültek magyarok a Holdra.
Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is, vélik a K&H befektetési szakemberei.
Amikor az elmúlt hetekben a részvénypiacok estek, általában nagy szerepet játszottak benne a technológiai papírok. Különösen a "FANG-részvények", a középpontban a Facebookkal. Napról napra egyre aggasztóbb részletek derülnek ki nem...
Bár évi közel 10%-kal nő a vállalatok hitelállománya, az EU-támogatásoknak jelenleg még inkább szűkítő hatása van a banki finanszírozásra. A kapacitásbővítő beruházások következtében azonban megugrik az üzleti volumen, és...
Horváth Éva mióta édesanya lett, gyakorlatilag folyton úton van. Jelenleg Ausztráliát járja kisfiával, azonban arra volt ideje, hogy tökéletes alakját megmutassa az ausztrál tengerparton.
A várandósság ideje alatt a kismamáknak fokozottan oda kell figyelnie a táplálkozásra. Törekedni kell a kiegyensúlyozott, vitamindús étkezésre, de van néhány olyan étel, amelynek tiltólistára kell kerülnie.