2018. február 26. hétfő

febr. 26
9:36
GKI: új történelmi csúcsra emelkedett a konjunktúra index (Infostart)
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
febr. 26
9:36
Elbukta a polgármesterséget Hegedűs Zsuzsa volt titkára (Blikk)
Rózsafa – Nem Bogdán Lászlót választották meg polgármesternek Rózsafán az időközi választáson, aki Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott titkáraként dolgozott 2010 és 2014 között. A függetlenként induló Bogdánra csak 44-en szavaztak, míg Németh Róbertre több mint másfélszer annyian, akit ezzel polgármesternek választottak.
febr. 26
9:39
Megvásároltak egy V. kerületi irodaházat (Portfolio)
Megvásárolták az Austria House irodaházat, ami Budapest üzleti negyedének egyik legkeresettebb részén helyezkedik el. A vásárló a Wigan Acquisitions ingatlanbefektető vállalat - szerepel a PropertyEU cikkében. A Wigan Acquisitions megvásárolta...
febr. 26
9:39
Merkel megnevezte miniszterjelöltjeit (ATV)
Megnevezte miniszterjelöltjeit vasárnap az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a jelöltek között van a pártelnök-kancellár legfőbb párton belüli kritikusaként számon tartott Jens Spahn, aki az egészségügyi tárcát kaphatja meg.
febr. 26
9:39
Milliárdok a családok zsebében (AQUA)
A lakosság mellett a termelők és a feldolgozók is jól jártak: nemcsak a forgalmuk nőtt, hanem az egyes ágazatokban a feketézés aránya is csökkent.
febr. 26
9:45
Hódmezővásárhely: örömünnep a főtéren, bizonytalanság a hivatalban (ATV)
Hajnalig forgatott az ATV stábja Hódmezővásárhelyen, ugyanis éjszaka egy spontán örömünnep alakult ki a városban- mondta el Híradónknak a helyszínről tudósítónk, Balogh Judit.
febr. 26
9:45
NGM: a kormányzati intézkedések hatására bővült a lakáspiac (AQUA)
Nemcsak kínálati, hanem a keresleti oldalon is történtek előrelépések, és az intézkedések hatására több pénze van a polgároknak.
febr. 26
9:48
Behúzódtak a melegre - Tömeg a menedékhelyeken (Spa Trend Online)
Több megyében egyetlen szabad fekhely sem akadt a szállásokon.
febr. 26
9:48
Kubica első köre a Williamsszel! - videó (Sport365)
Robert Kubicával teljesítette első körét az új Williams. Az istálló sisakkamerás felvételen mutatta meg a pillanatot.
febr. 26
9:54
Schmidt Mária: Kelet-Európában magunkra maradtunk a kommunizmus emlékezetével (Infostart)
Az úgynevezett Nyugat ma is megengedően, elnézően, sőt, gyakran némi rokonszenvvel viszonyul a kommunizmushoz - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.
febr. 26
9:57
Agyonlőttek az otthonában egy szlovák tényfeltáró újságírót és a menyasszonyát (444.hu)
A nagymácsédi családi házában kivégzett Ján Kuciak és a párja is csak 27 éves volt.
febr. 26
9:57
Átalakul az üzleti utaztatás piaca (Márkamonitor)
Az ár mellett a naprakész információk átadása és a biztonság lesz 2018-ra a legfontosabb az üzleti utazóknak, akik gyors és korrekt tájékoztatásra, valamint olyan alkalmazásokra vágynak, amelyek segítségével naprakész információkat kaphatnak az utazással kapcsolatban.
febr. 26
9:59
Telefoninvázió a Nokiától (Márkamonitor)
Közleményük szerint 4G képességekkel tér vissza a legendás Nokia 8110. Tavalyi díjnyertes portfólióját négy új taggal egészítette ki a HMD Global, a Nokia telefonok otthona – azaz a Nokia 8 Sirocco, a Nokia 7 plus, az új Nokia 6, illetve a Nokia 1.
febr. 26
10:00
Szívszorító mondat: Nagyon fáj Tóth Verának (Blikk)
Nagyon nehéz lehet.
febr. 26
10:00
A középkorú férfit túl idősnek gondolták ehhez az energikus tánchoz, de amikor beindult a zene... (videó) (Blikk)
Felrobbant a nézőtér.
febr. 26
10:01
A Mercedes-Benz a legértékesebb európai márka (Márkamonitor)
A 15. helyen szereplő prémium autómárka az előkelő besorolást többek között azzal érte el, hogy tartalommarketing stratégiájával a márkaépítésre fókuszálva az ügyfelekre helyezi a hangsúlyt.
febr. 26
10:02
Dundika is elképed: Nagyon húzós amit Majka kapott. Erre tényleg senki se számított (Blikk)
Ez szinte hihetetlen.
febr. 26
10:03
Figyelmeztet a NAV: így lehet csak hozni-vinni a műtárgyakat (Adózóna)
Felhívást tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a kulturális javak forgalmához kapcsolódó jogszabályváltozásról.
febr. 26
10:03
Kedves, színes fol a szobában: pettyeslevél (Édenkert)
A pettyeslevél (Hypoestes phyllostachya) egy Madagaszkárból származó, kis méretű levéldísznövény, melyet meglepően könnyű magról nevelni. Színes leveleivel kellemes foltot alakíthatunk ki vele a szobában.
febr. 26
10:03
A dotcomlufi aranykora köszönhet be: jön a sztárelemzők kora (Portfolio)
Újra eljön a sztárelemzők kora - legalábbis erre számítanak a piaci szakértők azzal, hogy a MiFID 2 életbe lépett - írja a Financial Times. A MiFID 2-vel kapcsolatban még számos kérdés maradt a piacon, ezekről is szó lesz a Portfolio...
febr. 26
10:03
Ebből mi lesz? Ő lesz a Feleségek luxuskivitelben új szereplője (Femcafe)
Hamarosan indul a 2. évad!
febr. 26
10:03
Kipukkadt a Fidesz-lufi Hódmezővásárhelyen? (HírTV)
Burkoltan Lázár is elismerte: ebben nem volt több. A Hír TV Online összeszedte a polgármester-választás tanulságait.
febr. 26
10:05
Hatalmas bejelentést tett a bankok egyik legnagyobb ellensége (Portfolio)
A digitális bankként is emlegetett fintech startup, a Revolut decemberben fennállása óta először átlépte a fedezeti pontot, vagyis nyereségesen működött. A legtöbb ma létező, a Revoluthoz hasonló digitális startupbank hiába is ér...
febr. 26
10:06
"Lője le valaki... legszívesebben megölném…" (Kripto Akadémia)
Mind több gyűlöletet szabadít fel a politika a "kisemberekben".
febr. 26
10:08
„Felült a halott” - Bayer Zsolt meglepő reakciója (Kripto Akadémia)
Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosát elfelejtették értesíteni, hogy a csúfos kudarcot el kell hallgatni.
febr. 26
10:09
Elképesztő adatokat közölt a GKI (ATV)
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
febr. 26
10:09
Esélye se volt a tűzszünetnek Szíriában (444.hu)
Hiába szólított szombaton egységesen, Oroszország és Kína támogatásával erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Vasárnap is folytatódtak a bombázások, a rezsim a hírek szerint még klórgázt is bevetett.
febr. 26
10:09
12 hasznos tipp, ami segíti a felkészülést a májusi GDPR indulásra (Biztosító Magazin)
Május 25-én az összes uniós tagállamban életbe lép az egységes adatvédelmi rendelet (GDPR), amire már csak rohamtempóban lehet felkészülni.
febr. 26
10:12
Babos nyolc helyet rontott (Infostart)
Babos Tímea nyolc helyet rontva a 43. helyre csúszott vissza a női teniszezők világranglistáján, amelyen váltás történt az élen.
febr. 26
10:12
Huszonhárom határsértőt tartóztattak föl a hétvégén (Gondola)
Huszonhárom határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t
febr. 26
10:14
Négy halálos áldozata van a leicesteri robbanásnak (Gondola)
Négy halálos áldozata van annak a robbanásnak, amely vasárnap este történt a közép-angliai Leicester egyik kis vegyesboltjában
febr. 26
10:15
Szorítanak még egyet az olajcsapon, mielőtt eresztenek rajta (Portfolio)
Kéthetes csúcsra drágult az olaj hétfőn, miután Szaúd-Arábia közölte, az OPEC-megállapodásban rögzítettnél is nagyobb mértékben fogja vissza kitermelését 2018 első negyedében, valamint hogy olajexportját is jelentősen korlátozza....
febr. 26
10:16
Dollárral szemben erősödött a forint hétfő reggelre (Gondola)
A dollárral szemben erősödött, egyébként nem változott a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben
febr. 26
10:18
A Mészáros-papírok is megijedtek a vásárhelyi választástól (Menedzsment Fórum)
Eddig is erősen megosztottak voltak a befektetők az úgynevezett Mészáros-részvények kapcsán. Annak minimális lehetősége pedig, hogy a Fidesz elvesztheti az országgyűlési választásokat komoly aggodalmat kelthet ezen papíroknál.
febr. 26
10:18
Totál összetéveszthetők a Gáspár lányok, annyira sokat fogyott Bea asszony kisebbik gyereke (Blikk)
Most akkor ez Evelin vagy Virág?
febr. 26
10:18
Külföldi sajtó: az egységes ellenzéknek lenne esélye (HírTV)
A Fidesz és Lázár János vereségeként értékelik a hódmezővásárhelyi választást a külföldi lapok.
febr. 26
10:21
Szorítanak még egyet az olajcsapon (Portfolio)
Kéthetes csúcsra drágult az olaj hétfőn, miután Szaúd-Arábia közölte, az OPEC-megállapodásban rögzítettnél is nagyobb mértékben fogja vissza kitermelését 2018 első negyedében, valamint hogy olajexportját is jelentősen korlátozza....
febr. 26
10:21
Viperás támadás: előre eltervezetten támadtak a fradistákra (Sport365)
Megvan, melyik huligán csoport volt az elkövető.
febr. 26
10:21
Így néz ki egy tökéletes nap egy befagyott tavon (Player)
A Lotawana-tó olyan szép télen, hogy azt sem bánjuk, ha befagy a hátsónk.
febr. 26
10:27
Nem elég a hideg, még egyet üt rajtunk a tél - megszólalt az OMSZ (Háziállat)
Az OMSZ hétfőre 3, keddre pedig 11 megyére adott ki riasztást havazás miatt, miközben hófúvás okán hétfőre 11, keddre pedig már 15 megyére érkezett riasztás. Ám ez nem minden: a meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzést is kiadott az extrém hideg és a viharos szél miatt a hét első napjaira.
febr. 26
10:30
Durva: elhitték az emberek a Balatonról terjedő álhírt (Blikk)
A balatoni szakembereknek is fel kell készülniük a közösségi médiában terjedő álhírek kezelésére. Egyes kommunikációs szakértők azt állítják, egy-egy jól irányzott álhír tönkre is tehet olyan kisvállalkozókat, akik a két-három hónapos nyári főszezonban próbálják kitermelni azt, amiből családjukat kellene egész évben eltartani.
febr. 26
10:30
Biztonsági őrre támadt egy férfi a budapesti kórházban, most bíróság elé állt (Blikk)
Bűnösnek találta és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy kórház biztonsági őrére támadt.
febr. 26
10:30
Novemberben jelenik meg Michelle Obama memoárja (Gondola)
Novemberben jelenik meg Michelle Obama volt first lady Becoming című memoárkötete a Penguin Random House kiadónál - számolt be róla hétfőn a The Guardian
febr. 26
10:32
90 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága (Gondola)
Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére
febr. 26
10:33
Így él most Hódi Pamela. Nem véletlenül látod rajta, amit látsz (Blikk)
Elárulta, már nem titok.
febr. 26
10:33
90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága (ProfitLine)
Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.
febr. 26
10:33
Hihetetlen, ami Romániában történik: menekülnek az emberek az országból (Portfolio)
Az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az utóbbi évtizedben: állampolgárainak 17 százaléka távozott külföldre, az elvándorlási arány dinamikája tekintetében pedig világszinten a második...
febr. 26
10:33
Az olajárral együtt emelkednek a piacok (NRGreport)
A Brent nyersolaj ára 0,24 százalékkal hordónként 67,20 dollárra, a WTI ára 0,36 százalékkal 63,78 dollárra emelkedett.
febr. 26
10:34
Hótakaró fedte be Rómát az éjszaka (Gondola)
Sűrű havazásra ébredtek Róma lakói hétfőn: az éjszakától folyamatosan hulló hó teljesen megbénította a közlekedést
febr. 26
10:35
Annyit fogyott, hogy már fehér felsőt is felvehet Gáspár Bea, remekül áll neki (fotó) (Blikk)
Egész alakos fotón mutatta meg, milyen elképesztő formában van.

Keresés