Észak-Korea kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, jelentette be a phenjani olimpiai delegáció vezetője. A kommunista állam küldöttsége egyórás találkozón vett részt a dél-koreai elnökkel, aki szintén üdvözölte az évek óta várt enyhülést. A téli olimpia záróünnepségén Ivanka Trump is részt vett, de az amerikai delegáció egyelőre nem tárgyalt Észak-
A szálló pornak, a nitrogén-dioxidnak és a kén-dioxidnak való hosszú távú kitettség összefüggésben áll az öngyilkosság fokozottabb kockázatával - derült ki egy dél-koreai felnőttek adataira épülő friss tanulmányból.
Vasárnap választásokat tartanak Olaszországban. Nagyon nehéz megjósolni a kimenetelt, ugyanis a legerősebb párttal senki sem hajlandó koalícióra lépni, miközben a jobboldali pártszövetség a közvélemény-kutatók felmérései alapján...
Bevallom őszintén, én még továbbra sem tudom beleképzelni a Kia fényszórók közötti hűtőrácsaiba, a tigrisek nóziját. Ám igazából ez teljesen lényegtelen, hiszen, ami igazán számít az az, hogy remek kisautó a Stonic!
Bár az utóbbi években javultak a magyarok D-vitamin-pótlási szokásai, egy friss kutatás szerint minden harmadik lakos továbbra is extrém D-vitamin-hiányban szenved. A hiányállapot többek között csontfogyáshoz vezethet, valamint növeli a depresszió, az autoimmun betegségek, fertőzések és bizonyos cukorbetegségek kockázatát.
Az öngondoskodás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Napjainkban ugyanis egyre inkább az látszik, hogy az állami nyugdíjrendszer néhány évtized múlva már nem lesz képes tisztes megélhetést nyújtani a majdani nyugdíjasoknak....
Hazánkban volt a második legmagasabb tavaly a keresetek emelkedése az EU tagállamai közül. Az emelkedés a következő években is fennmaradhat, ha a kormány folytathatja jelenlegi gazdaságpolitikáját.
Ha hitel, akkor BUBOR. A BUBOR egy rövidítés, mely a Budapest Interbank Offered Rate (magyarul: Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) elnevezésből származik. 2016. november elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) végzi a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (BUBOR) pénzügyi referenciamutató előállítását, jegyzését és kezelését.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
Épp akkor állapította meg a minisztérium, hogy terv szerint halad a kivitelezés, amikor pénzügyi problémák miatt leállt a szigetszentmiklósi stadion építése. A helyi ellenzék szerint az építtető nem fizette ki a vállalkozókat, a futballklub vezetője szerint viszont csak a tél az oka a nyár óta tartó leállásnak. Eddig több mint 1,5 milliárd forint á
"Kiskunhalason fölényesen győztünk, Hódmezővásárhelyen alulmaradtunk"- ezzel a címmel adott ki közleményt vasárnap este a Fidesz, melyben reagálnak a vásárhelyi választás eredményére.
A hódmezővásárhelyi polgármester-választást Márki-Zay Péter (független) nyerte, Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje, a város alpolgármestere a második helyen végzett. Hegedűs vasárnap este bejelentette: meghajlik a választók akarata előtt, hétfőn lemond az alpolgármesteri tisztségéről, de önkormányzati képviselői munkáját folytatja.
A hét legfontosabb eseménye magyar szempontból egyértelműen az MNB kamatdöntése lesz, emellett a hónap elején megszokottnak megfelelően jönnek a feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek, illetve amerikai adatok is jönnek. Unalmasan indul...
Márki-Zay Péter kiábrándult fideszesként, a jobboldali értékrendet osztva, de a korrupciót ostorozva lett polgármester. „Lassan ott tartunk, a fideszességnél fontosabb lesz az embereknek, hogy egy politikus ne lopjon” - értékelte a helyzetet egy hódmezővásárhelyi.
Az ellenzék a Fidesz legyőzhetőségéről beszél, a Fidesz az elmúlt egy év sikereire hívja fel a figyelmet a vasárnapi időközi önkormányzati választások kapcsán.
Kiskunhalason fölényesen győztünk, Hódmezővásárhelyen alulmaradtunk – ezzel a címmel adott ki közleményt a Fidesz vasárnap este majdnem három órával az időközi választások urnazárása után.
Orbán Viktornak a visegrádi Fidesz-KDNP kihelyezett frakciógyűlésen tett kijelentése után egyértelművé vált, hogy mindössze a 2,2 millió rájuk szavazónak kíván a miniszterelnöke lenni.
Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni, ahogy az elmúlt 27 évben, a város fejlődését tartjuk szem előtt - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen, az időközi polgármester-választást követő sajtótájékoztatóján.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány...
Ridley Scott elmúlt nyolcvanéves, de A világ összes pénze című drámájával megint sikerült egy olyan darabbal bővítenie az életművét, amit bárki megirigyelhetne tőle.
– Továbbra is támad a tél! Hófúvás, extrém hideg és havazás miatt adott ki riasztást és figyelmeztetést az ország több pontjára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Videófelvétel buktatott le egy kisújszállási férfit, aki az éjszaka közepén egy családi ház ablaka alatt maszturbált, mialatt bent két fiatalkorú lány az igazak álmát aludta.