2018. február 22. csütörtök

febr. 22
7:42
Ha azt hitte, hogy már igazi tél van, most figyeljen: brutális idő vár ránk (Blikk)
Csak ízelítő volt a télből, amit az elmúlt napokban kaptunk, az időjárás még mindig azon van, hogy bepótolja, ami elmaradt decemberben és januárban.
febr. 22
7:42
Az asztrológusok állítják: Ennek az 5 csillagjegynek a legrosszabb a természete. Nagyon nehéz velük (Blikk)
Az asztrológusok véleménye szerint ez az az 5 csillagjegy, amelyek a legrosszabb jelleműek, durva modorúak és nem tudják fékezni az indulataikat.
febr. 22
7:42
AI: Donald Trump veszélyes példát mutatott (Infostart)
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 - áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, csütörtökön ismertetett éves jelentésben. A magyarországi helyzetről és nem kívánt európai folyamatokról is említést tesznek.
febr. 22
7:45
Détár Enikő őszintén vallott a plasztikai műtétekről (Blikk)
Détár Enikő hamarosan 51 éves, ám egyáltalán nem zavarja a kora. Sőt, a színésznő számára nem ciki dolog a szépészeti beavatkozás. Elmondása szerint képes lenne akár kés alá is feküdni, hogy megőrizhesse fiatalságát.
febr. 22
7:45
A Fidesz sem számított rá, hogy ilyen sok magyar vevő a gyűlölködésre (HírTV)
Már alig tudja hova fokozni a populista idegenellenes retorikát a magyar kormány, tudósít a The Independent.
febr. 22
7:47
Kismamaként is elképesztően gyönyörű Eva Longoria – fotók (Blikk)
A 42 éves Eva Longoria bár sokáig titkolta terhességét, az utóbbi időben egyre gyakrabban jelenik meg a nyilvánosság előtt. A Golden Globe-on is kitett magáért, de most igazán elbűvölte a nagyközönséget a Costume Designers Guild Awards gáláján.
febr. 22
7:49
Zámbó Krisztián mindenkivel megosztotta mobiljának számát: ezért tette (Blikk)
Ilyet magyar híresség még nem tett!
febr. 22
7:51
Új, itthon itthon még ismeretlen kezeléssel harcol a rák ellen a magyar zenész (Blikk)
Már most jobbak a leletei...
febr. 22
7:51
Úszó VK: ismét Hosszú Katinkának kedvez a lebonyolítás (ATV)
Az idei világkupa-sorozatban lesz egy budapesti forduló is októberben.
febr. 22
7:51
Németh: Az emberek 90 százaléka maga tehet arról, hogy a sürgősségin van (HírTV)
A Fidesz alelnöke szerint a sürgősségi ellátás helyzete nem olyan tragikus, ahogy lefestik.
febr. 22
7:53
Balázs Klári döbbenetes vallomása: Biztosat már csak erre az évre tervezünk (Blikk)
„Eszünkbe sem jutott végrendelkezni..."
febr. 22
7:55
Kiderült! Ezzel mentheti meg házasságukat Andy Vajna (Blikk)
Vajon helyre jön a kapcsolatuk?
febr. 22
7:57
Csonka Pici meglepő vallomása az apaságról: „Semmiről sem mondtam le” (Blikk)
Csonka András ötvenhárom évesen is bízik abban, hogy egyszer apa lehet, ami életének egyik legnagyobb álma.
febr. 22
7:57
Elszúrta: az amerikai táncosoknál tapsolt az észak-koreai küldöttség egyik tagja (ATV)
Február 15-én már az éremért léptek pályára a páros műkorcsolyázók. Észak-Korea is érintett volt a versenyben, hiszen a rövid programot követően a 11. helyről várta a folytatást a Ryom Tae Ok-Kim Ju Sik páros. Nem is sikerült rosszul a szabad korcsolyázás, amelynek végén a fegyelmezett észak-koreai szurkolók hatalmas tapssal ünnepelték sportolóikat
febr. 22
7:57
Az 500 ajánlás tízszeresét gyűjtötte össze a Fidesz–KDNP jelölje egy nap alatt (HírTV)
A politikus azt mondta: a következő hetekben is folytatják az aláírásgyűjtést.
febr. 22
7:57
Engedélyt kapott a New York–Washington Hyperloop (NRGreport)
Az alagútásók már megkezdték az előkészületeket, a két város közti távolságot 3 óra helyett 29 perc alatt lehet majd megtenni.
febr. 22
8:00
Felfegyverezhetnék a tanárokat az Egyesült Államokban (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök szerint a tanárok felfegyverzése elejét veheti az iskolai lövöldözéseknek.
febr. 22
8:03
Egy nap különbséggel születtek, gyerekként barátok voltak, majd szerelmesek lettek, végül egymás kezét fogva haltak meg (Blikk)
A 93 éves idős pár történetét Nicholas Sparks regényéhez hasonlítják.
febr. 22
8:03
Aggódnak a budai Várba tervezett pénzügyminisztérium miatt (HírTV)
A kormány a Mátyás-templom melletti épületet az eredeti, 1903-as formájára szeretné átalakítani.
febr. 22
8:06
Ha megnézed ezt a videót, megérted, hogy miért ne kötekedj orosz rendőrrel (Blikk)
Egy kereszteződésnél álló Renault hátára kapaszkodva állította meg a részeg sofőrt a rendőr Oroszországban. A jelenet annyira szürreális, hogy akár még egy akciófilm jelenetének is elmenne.
febr. 22
8:06
Ausztrália szorosabbra fűzné hazánkkal a gazdasági együttműködést (ProfitLine)
Ausztrália elkötelezett a gazdasági, kereskedelmi együttműködés szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel (V4) - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
febr. 22
8:09
Még nincs vége: Havazás és hófúvás csütörtökön napközben is (Háziállat)
Ezeken a területeken a friss hó és a szél hófúvásokat okozhat.
febr. 22
8:09
Brutális Lotus érkezik búcsú gyanánt (Autónavigátor)
Hamarosan egy teljesen új generációját mutatja be a Lotus a szuperkönnyű sportautójának. Ám előtte még egy rettenetesen erős 3-Elevent szabadítanak az utakra.
febr. 22
8:09
MN: Egy középvezető is érintett lehet a reptéri lopásokban (HírTV)
Nem csak kétkezi munkások, de legalább egy középvezető is érintett lehet a reptéri lopásokban – értesült a Magyar Nemzet.
febr. 22
8:12
Valami nagyon megváltozott a magyar cégvilágban (Privátbankár)
Tavaly 14 százalékkal kevesebb vállalkozás szűnt meg, mint egy évvel korábban – kiheverték a válságot?
febr. 22
8:12
A Gremio nyerte a dél-amerikai Szuperkupát (Infostart)
A brazil Gremio nyerte a labdarúgó dél-amerikai Szuperkupát, miután 0-0-ás fináléban büntetőkkel legyőzte az argentin Independiente együttesét.
febr. 22
8:12
Törlik a kötelező biztosításodat, ha nem figyelsz a közelgő határidőre (Portfolio)
Annak a másfélmillió gépjármű-tulajdonosnak - köztük 970 ezer személyautó üzembentartójának -, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie...
febr. 22
8:15
Megvan az 5000 lájk, Kelemen Anna indul a választáson (Blikk)
Meglett az 5000 lájk, most már csak 500 aláírás kell, hogy Kelemen Annácska elindulhasson a választásokon.
febr. 22
8:15
Az oroszországi helyzet (Alternatív Energia)
Harcok az Aland-szigeten - Megölték az orosz tengerészeti minisztert
febr. 22
8:15
Még nincs vége: Havazás és hófúvás lesz csütörtökön napközben is (Háziállat)
Ezeken a területeken a friss hó és a szél hófúvásokat okozhat.
febr. 22
8:15
A korrupcióért elítélt volt brazil államfő indul az elnökválasztáson (444.hu)
A vádak ellenére a friss közvélemény-kutatások szerint kétszer annyi szavazatot kapna, mint a konzervatív kihívója.
febr. 22
8:15
Gyurcsány: Lehetne arról vivatkozni, hogy ki a felelős (HírTV)
A DK elnöke szerint a hitelkárosultak érdekében kell leváltani a kormányt.
febr. 22
8:18
Újra oltják az egészségügyi dolgozókat kanyaró ellen (Kripto Akadémia)
Eddig 2873-ról derült ki, hogy nem védett megfelelően.
febr. 22
8:18
Orbán Viktornak küldenek levelet a sztrájkra készülő egészségügyi dolgozók (Portfolio)
Sztrájkbizottságot alakítanak és követeléseiket pár napon belül eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnöknek a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezetének képviselői. Az elmúlt hetekben...
febr. 22
8:21
Durva: több ezer embert kell beoltani kanyaró ellen Magyarországon (Blikk)
Csaknem 3 ezer egészségügyi dolgozót kell beoltani kanyaró ellen.
febr. 22
8:21
Mi történt Janics Natasával? Erre készül most a kajakos (Blikk)
Bulgária – Dusev-Janics Natasa december óta él külföldön családjával, a kajakos elmondta, hogy szeretne elindulni a hatodik olimpiáján is.
febr. 22
8:21
Borult idő havazással, esővel csütörtökön (Háziállat)
Megerősödik az északi szél. Hófúvások lehetnek a Nyugat-Dunántúlon.
febr. 22
8:21
Kiszabadították a Boko Haram által elrabolt iskoláslányokat (ATV)
A nigériai hadseregnek szerdán sikerült megmentenie 76 diáklányt, kettőnek pedig megtalálták a holttestét azok közül, akik két nappal korábban a Boko Haram terrorszervezet egyik támadása során tűntek el a nyugat-afrikai ország északkeleti részében - közölték helyi lakosok és tisztségviselők.
febr. 22
8:24
Lecsapott a felügyelet egy csaló bitcoin-tőzsdére (Portfolio)
Csalással vádolja az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a BitFunder nevű volt kriptopénz-tőzsdét és alapítóját - írja a CNBC. A csalás mellett azzal is megvádolták Jon E. Montrollt, hogy a megfelelő felügyeleti engedélyek nélkül üzemeltette...
febr. 22
8:27
Akkora a sor a határon, hogy tolvajok lopják a kamionokból a gázolajat (ATV)
Több kilométeres sorban várakoznak a kamionok a nevetlenfalui ukrán – román ellenőrző ponton, ahol megjelentek tolvajok, akik leeresztik a teherszállítók üzemanyagait.
febr. 22
8:30
Folytathatják az adatgyűjtést a választási jelöltek (Infostart)
Az országgyűlési választásra már nyilvántartásba vett jelöltek ajánlásokat már nem gyűjthetnek, de annak nincs akadálya, hogy szimpatizánsokat toborozzanak és gyűjtsék a választópolgároktól a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat és aláírásokat.
febr. 22
8:30
Lecsapott a felügyelet egy csaló bitcointőzsdére (Portfolio)
Csalással vádolja az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a BitFunder nevű volt kriptopénztőzsdét és alapítóját - írja a CNBC. A csalás mellett azzal is megvádolták Jon E. Montrollt, hogy a megfelelő felügyeleti engedélyek nélkül üzemeltette...
febr. 22
8:30
A csütörtöki sportműsorok és televíziós közvetítések (Sport365)
Éremért küzdünk a téli olimpián!
febr. 22
8:36
Ezt is megéltük - szinte lehetetlennek tűnt, de működtek a megszorítások (Privátbankár)
Mostanra a nagy hitelminősítők mindegyike javította a görög államadós-besorolást - azt is megemlítik, hogy a görögök teljesítménye a megszorításokban minden várakozást felülmúlt. Úgy tűnik, tényleg saját lábra akarnak végre állni, erre pedig több esélyük van, mint az elmúlt évtizedben bármikor - de azért még mindig van néhány sötét felhő az égen.
febr. 22
8:36
Megugrott a forint árfolyama a turbulenciában (ProfitLine)
Az elmúlt hetekben enyhén gyengült a forint árfolyama az euróval szemben. Az EURHUF jegyzések körülbelül két forintot emelkedtek a január végi kereskedési ötletünk megfogalmazása óta. Az emelkedés java február elején, a tőkepiaci turbulencia során következett be.
febr. 22
8:36
Durvul a kanyaróhelyzet: már oltják a magyar egészségügyiseket (Pénzcentrum)
Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva. Az...
febr. 22
8:39
Újabb reptéri tolvajt fogtak, középvezető is benne lehetett a poggyászmaffiában (Blikk)
Szorul a hurok a poggyászmaffia tagjai körül: újabb reptéri dolgozót vett őrizetbe a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
febr. 22
8:39
5 hajszínt próbált ki egy nő, ezzel az árnyalattal aratott a pasiknál (Femcafe)
Szerinted melyik lett a befutó?
febr. 22
8:42
Lemondott egy helyettes államtitkár (Infostart)
Lemondott tisztségéről Szele-Király Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, ezért megbízatása február 15-én megszűnt – számolt be a február 21-én megjelent miniszterelnöki határozatról a hvg.hu.
febr. 22
8:42
A Fed jegyzőkönyv rontotta el a hangulatot a tőzsdéken (Portfolio)
Szerdán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután a befektetői aggodalmak ismét felerősödtek az optimista Fed jegyzőkönyv publikálása után. Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a szerdai kereskedést. Az ünnep után újranyitó...

Keresés