Amerika egy csepp olajat sem adna a kommunista rezsimnek, Phenjan pedig hadüzenetnek tekintené, ha Kína teljesen elzárná az olajcsapokat. Világpolitikai játszma olaj, fegyver, hatalom és a pénz a tét.
Nem válaszolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a diáktüntetők követeléseire a megadott határidőig, ezért a szervezők nyilvános vitára hívják ki a miniszterelnököt. Ha Orbán Viktor nem fogadja el a felkérést, akkor újabb demonstrációt rendeznek.
Theresa May brit miniszterelnök szerint különbség lesz a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési és munkavállalási jogosultságai között.
Éjfél után nem sokkal felkerültek az Országgyűlés honlapjára a honatyák vagyonnyilatkozatai. A politikusok munkája természetesen nem csak abból áll, hogy részt vesznek az üléseken, mégis feltűnően sok olyan fénykép születik, amikor egy-két képviselő kivételével üresen kong a parlament ülésterme, miközben munkájukért jelentős fizetéseket vesznek fel
Egy szívdobbanásnyi idő alatt készít teljes körű felvételt a koszorúerekről és a szívről az ország legmodernebb szív-CT készüléke a Semmelweis Egyetemen.
– Magasvasúttal kötnék össze az M2-es metrót a gödöllői HÉV-vel. A vasút a Pillangó utcai megálló után kezdődne, az Örs vezér tere és a Keresztúri út között pedig ismét a földfelszínen mennének a sínek.
A meteorológiai adatok szerint február számít a leghidegebb hónapnak az orosz fővárosban, az idei február már az első napján igazolja a statisztikákat. Az előző napokban havazott Moszkvában és a hétvégéig további havazások várhatóak, ehhez társul még az állandó nulla fok alatti hőmérséklet.
Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. Orbán Viktor miniszterelnök anyagi helyzetében történt érdemi változás, míg Áder Já
– Rövid időn belül több ezer kelet-ázsiai álprofil kezdte követni Vona Gábor Facebook-oldalát szerda délután. A párt közleménye szerint ez egy összehangolt akció lehetett.
Óriási vagyont tart egy osztrák pénzintézetben a Demokratikus Koalíció elnöke, aminek nyoma sincs a bevallásában. Gyurcsány Ferenc szerdán leadott vagyonnyilatkozata szerint elképesztően nagy lábon él.
Több nap esés után tegnap mérsékelten emelkedtek az amerikai részvénypiacok, ma reggel mérsékelt hangulatjavulás látszik, az európai tőzsdék visszafogottan emelkedhetnek ma reggel. Mi történik a tőzsdéken? Az elmúlt napokban jellemzően...
Évről évre egyre többen fizetik elektronikusan a közüzemi számláikat, tavaly már 8,6 millió számlabemutatás és 4,4 millió befizetési tranzakció zajlott a Díjneten keresztül - olvasható a társaság közleményében. 2017-ben csaknem...
Tarlós István főpolgármester értelmetlennek nevezte az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában a 3-as metró minden állomásának teljes akadálymentesítése érdekében indított népszavazási kezdeményezést, mert az győzelem esetén sem róna kötelező feladatot az önkormányzatra.
Ridley Scott amolyan régi vágású filmet forgatott rutinból a Getty-unoka elrablásáról. A történet, amely egykor az egész világot felkavarta, A világ minden pénze címet kapta. A cikk második része.
Tarlós István főpolgármester, hivatkozva a Kúria végzésére, amely szerint az 3-as metró akadálymentesítésére kiírt népszavazás esetleges sikere esetén sem lenne kötelező lifteket építeni az állomásokon, értelmetlennek nevezte a referendumkezdeményezést az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A Duna House igazgatósága jóváhagyta, hogy a társaság saját részvényeket szerezzen a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet létrehozásához. A társaság közgyűlése felhatalmazta az igazgatóságot legfeljebb 153 050 darab "A"...