2018. február 20. kedd

febr. 20
12:18
Drámai jelenetek a téli olimpián: ölben vitték le a pályáról Liu Shaolin Sándor párját, és kizárták a versenyből! (Blikk)
Keszler Andrea negyeddöntőbe jutott a selejtezőben a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1000 méteres számában a phjongcshangi téli olimpia keddi napján, a futamon azonban megsérült a címvédő brit Elise Christie, a magyar Liu Shaolin Sándor szerelme, ráadásul épp a továbbjutó Keszler miatt!
febr. 20
12:18
Wass Albert miatt tiltakozik az Elie Wiesel Intézet (Gondola)
A holokauszt kutatásával foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet az Agerpres hírügynökség által közzétett közleményben szólította fel a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben
febr. 20
12:18
Nem kell félned a plusz kilóktól: Így készítsd el a rizst, hogy ne hizlaljon (Blikk)
Így akár este is eheted!
febr. 20
12:18
Ennyivel nőtt tavaly az átlagbér – kinek jutott az emelésből? (Adózóna)
Átlagosan 12,9 százalékkal nőttek 2017-ben a bruttó és a nettó átlagkeresetek is az előző évhez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagbér 297 ezer, a nettó pedig 197 500 forint volt tavaly.
febr. 20
12:18
Jön a Lexus kompakt crossovere – Genfben bemutatkozik az UX (Auto Pult)
Biztosan sokan emlékeznek még a Lexus UX koncepcióra, amely 2016 őszén mutatkozott be. Az akkor még igencsak futurisztikus formákból építkező kompakt crossover tanulmányról már akkor is sejteni lehetett, hogy előbb vagy utóbb sorozatgyártásba kerül az autó – ezt egyébként később megerősítették a gyáriak. Most, alig 1,5 évvel a tanulmány bemutatója után pedig eljött az idő, ugyanis a Lexus…
febr. 20
12:20
Most kiderült: ezért tudnak egyes denevérek csak véren élni (Blikk)
Génelemzéssel fejtette meg egy nemzetközi kutatócsoport, hogyan képesek egyes denevérfajok kizárólag véren élni. Rokonaival ellentétben, amelyek gyümölcsön, nektáron és rovarokon élnek, a vérszopó akár a testsúlya felét kitevő mennyiségű vért képes meginni, amelynek tápanyagtartalma azonban alacsony, és tele lehet halálos kórokozókkal.
febr. 20
12:20
Új benzines, nagyobb akku – ismét frissült a Mitsubishi Outlander PHEV (Auto Pult)
A Mitsubishi Outlander PHEV még 2013-ban mutatkozott be, majd 2 évvel később az átlagosabb testvéreit követve frissült fel némileg. A japánok konnektoros hibrid SUV-ja tehát már öt éve van piacon, így lassan érne a generációváltás – főleg, hogy a normál változatok már hat éve húzzák az igát –, ám a gyáriak egy újabb frissítéssel jelezték, hogy még egy darabig meg kell elégednünk a most futó…
febr. 20
12:21
Fehérneműs fotókon A Grace klinika sztárja: Így átalakult a teste (Femcafe)
Bikinis képeken mutatta meg az átalakulást.
febr. 20
12:21
Így kért bocsánatot Fergie az elnyögött himnusz miatt! (Glamour)
Érezte, hogy baj van...
febr. 20
12:23
Sátánizmus, állatkínzás - Szörnyűségek derültek ki Mariah Carey gyerekkoráról (Femcafe)
Szörnyűségekről vallottak az énekesnő testvérei.
febr. 20
12:23
Jennifer Lawrence göndör hajjal maga a földre szállt angyal (Glamour)
A 80-as évek hivatalosan is visszatértek
febr. 20
12:24
Befékezhet a reálbérek növekedése (Menedzsment Fórum)
A hazai elemzők szerint idén is emelkednek majd a fizetések, de a tavalyinál már mérsékeltebb ütemben.
febr. 20
12:26
Saját okostelefonos mesterséges intelligenciát mutat be az LG (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) a spanyolországi Barcelonában, a Mobile World Congress (MWC) kiállításon mutatja be első saját fejlesztésű, mobiltelefonos mesterségesintelligencia-technológiáját. Az új mobilfunkciók az LG eddigi legfejlettebb zászlóshajó készüléke, a V30 2018-as kiadásában debütálnak.
febr. 20
12:27
Továbbjutott Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor 500 méteren (444.hu)
Ebben a számban komoly esélyük van az éremre.
febr. 20
12:27
Történelmi eredmények az INA-nál (NRGreport)
Az INA horvát olajipari vállalat 2017-ben minden területen növelte bevételét húsz százalékkal a 2016-os évhez képest: a nettó nyereség elérte 1220 millió kunát.
febr. 20
12:30
Megszólalt Elizabeth Swaney, a téli olimpia magyar főszerelője - és nem érti (Infostart)
A világ nevet Elizabeth Swaney-n, aki magyar színekben lett utolsó síakrobatikában az olimpián, de azt állítja, hogy jól teljesített, és nem foglalkozik a kritikákkal, azt viszont elismerte, hogy lehetne egy kicsit bátrabb.
febr. 20
12:33
Sokkoló igazság: ezért kell kimosni minden új ruhát, mielőtt felvesszük azokat (Blikk)
Egy bőrgyógyász rántotta le a leplet a sokkoló igazságról, miszerint az új ruháink anyagában furcsa anyagok lappanghatnak.
febr. 20
12:33
Brutális: majdnem szörnyethalt az olimpián a sportoló - videó (Sport365)
Ilyen csúnya esést ritkán látni...
febr. 20
12:33
Továbbra is hallgatnak a képviselők az Elios-ügyről (HírTV)
Senki nem válaszolt érdemben a miniszterelnök vejéhez köthető ügyben feltett kérdésekre.
febr. 20
12:35
Ezért ne hagyjuk egyedül a síró kisbabát – videó (Blikk)
Ha magára hagyjuk a síró kisbabát, az később komoly problémákhoz is vezethet.
febr. 20
12:36
Luxuskörülmények között élnek a rabok egy walesi fiatalkorúak börtönében (Blikk)
Bridgend – Mobilt, sőt videótelefont is használhatnak a walesi börtönben a fiatalkorú elítéltek.
febr. 20
12:36
Sikerült! Csütörtökön Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is éremért küzdhet (Blikk)
Pjongcsang – Már biztos, érmekért szurkolhatunk csütörtökön a pjongcsangi téli olimpián!
febr. 20
12:36
Öt éve folyamatosan nő a reálbér (ProfitLine)
Öt éve folyamatosan nő a reálbér Magyarországon, a múlt év egészében a reálbér-emelkedés elérte a 10,3 százalékot; tavaly decemberben a bruttó átlagkereset már meghaladta a 300 ezer, míg a nettó átlagbér a 200 ezer forintot - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorná
febr. 20
12:36
Új benzines, nagyobb akku – ismét frissült a Mitsubishi Outlander PHEV (Auto Pult)
A Mitsubishi Outlander PHEV még 2013-ban mutatkozott be, majd 2 évvel később az átlagosabb testvéreit követve frissült fel némileg. A japánok konnektoros hibrid SUV-ja tehát már öt éve van piacon, így lassan érne a generációváltás – főleg, hogy a normál változatok már hat éve húzzák az igát –, ám a gyáriak egy újabb frissítéssel jelezték, hogy még egy darabig meg kell elégednünk a most futó…
febr. 20
12:36
Izgalmas részletek a TOMS-tól (Márkamonitor)
A könnyed életstílus-modelleken kézműves részletek és újfajta díszítések tűnnek fel, de az adakozás változatlan marad.
febr. 20
12:39
Visszataszító körülményeket talált a Nébih egy konyhaüzemben + videó (Pénzcentrum)
Egyadagos házhoz szállítást végző konyhaüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész étel forgalomba hozatalát tiltotta meg...
febr. 20
12:39
A Liu fivérek negyeddöntőben 500 méteren (Azenpenzem)
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is negyeddöntőbe jutott a keddi selejtezőből a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján a phjongcshangi téli olimpián, míg Knoch Viktor kiesett.
febr. 20
12:42
EU-USA kereskedelmi háború közeleg? (Menedzsment Fórum)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint igen. A lap úgy értesült, Brüsszel napokon belül megemeli egy sor amerikai termék vámját, ha az USA védővámjai EU-s cégeknek tesznek be.
febr. 20
12:42
Kisbefektetők tragédiája: nagyon rossz ütemérzékkel tőzsdéznek a magyarok (Portfolio)
2015 elején masszív emelkedés indult a magyar tőzsdén, ezen a lakosság nagy része azonban nem sokat keresett, egyrészt azért, mert a magyarok csak elvétve tartanak hazai részvényt, másrészt azért, mert akiknek volt is magyar papírjuk...
febr. 20
12:48
Ideért a beígért tél: Zalában már ekkora a hó – fotók (Blikk)
Megérkezett a beígért nagy havazás az országba.
febr. 20
12:48
A kórház felvételt készít. Amikor a kollégák meglátják mit csinál az ápoló nagyon meglepődnek (Blikk)
Szívszorító!
febr. 20
12:48
Mi a társadalom felelőssége egy zsarnok uralmában? (Infostart)
Andrei Şerban rendezésében, Alföldi Róberttel a címszerepben viszi színre a III. Richárdot a Radnóti Színház. A társadalom és az egyén felelősségéről is gondolkodó darabot szombat este mutatták be.
febr. 20
12:48
Szijjártó: Az európai értékeket Magyarország védi (HírTV)
A külügyminiszter szerint valójában Luxemburg kormánya és külügyminisztere az, aki megsérti azokat.
febr. 20
12:48
Gyermekprostitúció: tizenkét vádlott Zalában (Alternatív Energia)
Németországban, Malajziában, Katarban futtatták a lányokat.
febr. 20
12:50
Szabálytalan parkolás - Nem érdekli, hogy leáll a közlekedés (Alternatív Energia)
Pótlóbusz járt a 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán és a Jászai Mari tér között.
febr. 20
12:51
Hajléktalannak öltözött egy milliárdos, nem engedték be az étterembe – videó (ATV)
Coby Persin úgy döntött, utána jár, mennyiben befolyásolja az embereket a külső megjelenés, vagyis igaz-e még az a teória: ne ítéld meg a könyvet a borítója alapján.
febr. 20
12:51
Emlékezetkrimi, lengyel szállal (autopro)
Olvassák el Gál Vilmos különleges regényét, amely közös történelmünk, a lengyel és a magyar nép közötti szolidaritás legszebb, ám egyben baljós fejezetét idézi meg.
febr. 20
12:54
Egymillió forintot nyert Gyurcsány Ferenc (Blikk)
Pert nyert, ezzel pedig egymillió forintot is Gyurcsány Ferenc cége, az Altus, mégpedig Deutsch Tamástól. Egyelőre nem jogerős az ítélet.
febr. 20
12:54
Megszólalt Elizabeth Swaney, a téli olimpia magyar főszereplője - és nem érti (Infostart)
A világ nevet Elizabeth Swaney-n, aki magyar színekben lett utolsó síakrobatikában az olimpián, de azt állítja, hogy jól teljesített, és nem foglalkozik a kritikákkal, azt viszont elismerte, hogy lehetne egy kicsit bátrabb.
febr. 20
12:54
A szír és az amerikai hadsereget is fenyegeti Törökország (HírTV)
A szír kormányerők a kurdok segítségére sietnének az egy hónapja ostromlott Afrinban.
febr. 20
12:54
Zseniális: így kommentálta Knézy Jenő Erzsi, a sas csúszását a téli olimpián – videó (Blikk)
Mémmé vált a magyar származású olimpikon, Elizabeth Swaney hétfői mutatványa a téli olimpián.
febr. 20
12:57
Fekete-Győr meghívja kávézni Szél Bernadettet (ATV)
Kávéra invitálja a Momentum elnöke Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét – mondta el Fekete-Győr András az atv.hu-nak. Hogy létrejön-e bármilyen technikai együttműködés a két párt között, azt továbbra sem tudni.
febr. 20
12:57
Az ágyból posztolt intim fotót Müller Attila és felesége (Femcafe)
Összebújásra biztatnak mindenkit.
febr. 20
13:00
Nagyszerű magyar siker a téli olimpián (Infostart)
A B döntőben a második helyen végzett, és kizárások miatt végül összesítésben a negyedik lett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a phjongcshangi téli olimpián.
febr. 20
13:03
Máris kimondta a bűvös szót Berki Krisztián: "Szerelmes vagyok" (Blikk)
Két hónapja vannak együtt, és a műsorvezetőről sugárzik a boldogság.
febr. 20
13:03
Épphogy lemaradt a dobogóról a magyar női gyorskorcsolyaváltó (ATV)
A negyedik helyen végzett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a phjongcshangi téli olimpián.
febr. 20
13:03
Negyedik lett a gyorskorcsolyás női váltó az olimpián (444.hu)
A B-döntőben jobb időt mentek a régi világcsúcsnál. Aztán az A-ban kizártak két csapatot.
febr. 20
13:05
Mi történt? A kórházból jelentkezett be az ismert magyar színész (Blikk)
Nagyon köszöni a gyors segítséget.
febr. 20
13:06
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a nyíregyházi kórházban (ProfitLine)
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban a felső légúti hurutok és influenzás megbetegedések megelőzése miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kedden az MTI-vel.
febr. 20
13:06
Lemaradtál a magyar bérrobbanásról? - Akkor van egy rossz hírünk (Portfolio)
Az idén már nem számíthatunk olyan dinamikus béremelkedésre, mint ami tavalyi volt, és elfelejthetjük a két számjegyű ütemet, de azért idén is lesz érdemi emelés. Tavaly 12,9%-os béremelés volt a nemzetgazdaságban a KSH friss adatai...

Keresés