Amikor Ester Ledecka áthaladt a célvonalon, és a neve mellett az 1-es sorszám kezdett el villogni, egy percen át meredt maga elé, azt hitte, valami tévedés történt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium januári, visszavonulót fújó nyilatkozata, a Magyar Nemzeti Bank hétfői közlése után a Központi Statisztikai Hivatal is megszólalt hivatalosan az Eximbank elszámolásának ügyében. Hangsúlyozzák: fenntartják...
"Nem kevesebb, mint 100 ezer eurós vesztegetési pénzt követelt" - ezt hozta nyilvánosságra hétfő délutáni sajtótájékoztatóján a lett korrupcióellenes ügyészség vezetője, azaz ezért tartóztatták le szombaton a lett jegybank elnökét...
Az előző hónapokhoz hasonlóan, decemberben is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 35 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban - mutatja az Eurostat hétfőn kiadott felmérése.
A teljes magyar közéletet érdeklő kérdések, például az Elios-ügy miatt jövő szerdára ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület szocialista elnöke.
James Woolsey olyat válaszolt a kérdése, hogy ugye Amerika már nem kavar be mások választásába, ami után a Fox News műsorvezetője is nevetésben tört ki.
Mindössze egy 15,4 kilométeres szakasszal bővült 2017-ben a romániai autópálya-hálózat. A jó hír: pontosan ennyivel „gyorsult” a Magyarországot Romániával összekötő A1-es sztráda.
Az elmúlt hét jelentős emelkedése után minimális elmozdulással, a csütörtöki záróértékeik közelében fejezték be a hét utolsó napját az amerikai részvényindexek. A kínai tőzsdék ünnep miatt zárva tartottak, azonban Ázsia más...
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga - a csirkehús.
Az elmúlt hét jelentős emelkedése után minimális elmozdulással, a csütörtöki záróértékeik közelében fejezték be a hét utolsó napját az amerikai részvényindexek. A kínai tőzsdék ünnep miatt zárva tartottak, azonban Ázsia más...
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga - a csirkehús.
Minden idők legnagyobb nyereségét könyvelte el tavaly a román bankszektor, amely elérte az 1,15 milliárd eurót (358 milliárd forint), meghaladva a tíz éve feljegyzett 1,1 milliárd eurós korábbi csúcsot - közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a Profit.ro gazdasági szakportál számításaira alapozva.
Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd. A kampány a washingtoni magyar nagykövetségen szombaton tartott borkóstolóval...
Igazi ostoba fajankó módjára viselkedett egy 24 éves amarikai fiatal egy múzeumban, a világ egyik legrégebbi művészeti alkotását rongálta meg, a pótolhatatlan érték évezredeket vészelt át, mígnem az amerikai srác tönkretette. Nemzetközi botrány lett belőle.
Jubileumi év kezdődött az Audi Hungaria számára: Az Audi 25 évvel ezelőtt, 1993. február 18-án alapította meg hivatalosan győri vállalatát. A jubileumi sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Borkai...
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga - a csirkehús. A szállítmányozás...
Egy családi vállalkozás és tulajdonosa életében eljöhet a pillanat, amikor a vagyon mérete, vagy összetettsége olyan szerteágazó tudást kívánna meg, ami meghaladja a cégvezér erejét, kapacitását, az irányítás továbbadása pedig...
Jubileumi év kezdődött az Audi Hungaria számára: Az Audi 25 évvel ezelőtt, 1993. február 18-án alapította meg hivatalosan győri vállalatát. A jubileumi sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Borkai...
Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A fél világ leesett állal nézte a magyar síakrobatát, de bírálói jó, ha tudják, hogy nincs olyan kudarc, ami leállítaná a pompomlányként, görkorisként, futóként és táncosként is (hiába) próbálkozó sportolót.
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga - a csirkehús