2018. február 1. csütörtök

febr. 1
19:36
110 kilós disznót és wellness­tort nyerhet, ha eltalálja a helyes választ! (Blikk)
Most kérdésekkel malacért, hamarosan pedig kaparós matricákkal értékes nyereményekért játszhat a Blikk-kel!
febr. 1
19:36
Változás a Forma-1-ben: erről tudnia kell, mielőtt TV elé ül (Infostart)
Az eddigiekhez képest később kezdődik a legtöbb futam az idei Forma-1-es világbajnoki sorozatban.
febr. 1
19:36
Emelkedéssel indult 2018 - BÉT sajtóközlemény (ProfitLine)
Csúcsdöntésekkel indult az év a BÉT-en. A BUX újabb szintet ugrott, átlépte ugyanis a 41 000-es záróértéket január 22-én, 23-án pedig történetének legmagasabb záróértékét érte el, ami nagyban köszönhető annak is, hogy aznap az OTP is történelmi csúcsra jutott. Mindezek mellett elindult az árjegyzés 11 kispapírban, amikben négy befektetési szolgálta
febr. 1
19:42
Brüsszel ismét elárulja Európát: az ivóvíz minőségének javítását és a hozzáférés bővítését kezdeményezte (444.hu)
Ha igaz, hogy Brüsszelben Soros kezéből esznek (márpedig nem igaz) akkor ez újabb támadás a magyar emberek ellen (tehát nem az).
febr. 1
19:51
Uniós vezetők nyomásgyakorlását kérik az ukrán oktatási törvény ügyében (USAracing)
EP-képviselők az Ukrajnában élő kisebbségek védelmére, az ukrán oktatási törvény jogszűkítő folyamatára hívták fel uniós vezetők figyelmét és arra kérték őket, gyakoroljanak nyomást az ukrán kormányzatra a kérdés mielőbbi rendezése érdekében – közölte Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
febr. 1
19:54
Brexit: nincsenek garanciák az átmeneti időszakban (Infostart)
Nincs rá garancia, hogy az Európai Unión kívüli országok a britek tervezett kilépését követő átmeneti időszakban is tiszteletben fogják tartani az Egyesült Királysággal szemben azokat a szabályokat, amelyek az EU-val kötött szerződéseikből erednek - közölték diplomáciai források.
febr. 1
19:54
Theresa May szerint ez vár azokra, akik 2019 márciusától érkeznek Nagy-Britanniába (Blikk)
Kínai látogatása alatt is a Brexit körül járnak a brit kormányfő gondolatai – derül ki Theresa May újságíróknak adott pekingi nyilatkozataiból.
febr. 1
19:57
A spekuláns ismét Brüsszelben tárgyal (USAracing)
Az ENSZ globális migrációs csomagjáról tárgyal az Európai Parlament emberi jogi, külügyi és fejlesztési bizottsága. A képviselők meghallgatták a nemzetközi migrációs szervezet főtanácsadóját.
febr. 1
20:00
Aki kapja, marja: elárverezik a párizsi Ritz bútorait (ATV)
Több ezer bútorát és műtárgyát árverezi el a renováláson átesett világhírű párizsi Ritz Hotel egy több napon át tartó aukción áprilisban.
febr. 1
20:06
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
febr. 1
20:09
Öt vonzó stílustipp, amit érdemes ellesni a skandináv nőktől (Femcafe)
Mint kiderült, ők Európa legszebbjei, így öltözködés terén is tanulhatunk tőlük.
febr. 1
20:12
Görögország átvágná a gordiuszi csomót (Infostart)
Görögország hamarosan javaslattervezettel áll elő a görög-macedón névvita rendezése érdekében és reméli, hogy sikerül lezárni a lassan húsz éve tartó vitát - jelentette ki a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában csütörtökön a görög külügyminiszter.
febr. 1
20:12
Egy gyulai gimnázium és a fél város felrobbantásával fenyegetőzött – Ez lett a férfi sorsa (Blikk)
Legalább 5,1 deci vodka elfogyasztása után betört a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumba egy férfi, majd onnan felhívta a rendőrséget, hogy felrobbantja az épületet és a fél várost is.
febr. 1
20:12
Még az állunkat keressük: havi 500 millió forintos fizetéssel láncolta magához kulcsjátékosát az Arsenal (Blikk)
Mesut Özil meghosszabbította a szerződését az angol élvonalban szereplő Arsenal együttesével.
febr. 1
20:12
Én nem ilyen lábat akartam - Élet végtagfejlődési rendellenességgel (WebBeteg)
A végtagfejlődési rendellenességek a veleszületett elváltozások kis hányadát teszik ki. Bár előfordulási arányuk csekély - nemzetközi adatok szerint tízezer újszülöttből talán tíznél fordulnak elő -, jelentőségük mégis nagy.
febr. 1
20:12
Több mint 1000 bányász rekedt egy dél-afrikai aranybányában (444.hu)
A vájárok áramszünet miatt szerda óta vannak a földfelszín alatt, és egyszerre csak egy embert tudnak kihozni, eddig csak 65 embert sikerült kimenteni.
febr. 1
20:18
Kölcsönadta a Fradi volt focistáját az Everton (Sport365)
A 25 esztendős hátvéd 2012. és 2014. között a Ferencvárost erősítette, ahonnan a Premier League-ben szereplő liverpooli együtteshez került.
febr. 1
20:21
Orbán bankszámlája: újabb terhelő bizonyítékokról beszélt Gyurcsány (HírTV)
Azt ígérte, még a választás előtt ki fognak szivárogni.
febr. 1
20:24
Fantasztikus hajrával győzött a női vízilabda-válogatott (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott fantasztikus hajrával 11-9-re legyőzte az olasz csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának csütörtöki nyitófordulójában.
febr. 1
20:24
Óvatos Amerika a nagy gyorsjelentések előtt (Portfolio)
Kezdetben minimális elmozdulást mutattak a vezető amerikai részvényindexek az Apple, az Alphabet és az Amazon gyorsjelentésének piaczárás utáni közzététele előtt, aztán a kereskedés utolsó óráiban egyre nagyobbak lettek a mínuszok.Eladói...
febr. 1
20:27
Helikoptert és betonakadályokat is bevetnek a Super Bowl idején (HírTV)
Közben a kölyökkutyák lejátszották a nagydöntő „főpróbáját”, a Puppy Bowlt.
febr. 1
20:30
Terítéken a piszkos anyagiak: ezt vallották be vagyonukról a vezető politikusok (Blikk)
Ismét nyilatkozniuk kellett a vagyonukról a politikusoknak. A bevallások alapján Pintér Sándor belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc DK-elnök számít a leggazdagabbnak, míg Orbán Viktor miniszterelnök a legszegényebbek közé tartozik, akinek a tartozásai többszörösen meghaladják a megtakarításait.
febr. 1
20:30
Rajongók, figyelem: komoly változás jön a Forma-1-ben, több évtizedes hagyományt szakítanak meg (Blikk)
Mutatjuk, hogy mostantól hány órára kell végezni a vasárnapi ebéddel.
febr. 1
20:30
Megszólaltak a sífelvonóban ragadt magyarok (ATV)
Akciófilmbe illő izgalmakat élhettek át, azok a sielők, köztük magyarok is, akiket helikopterrel mentettek ki a leállt muraui sífelvonóról még a hétvégén. Akkor mi is megmutattuk a mentésről készült képeket. Szerencsére azon kívül, hogy nagyon fáztak, végül senkinek semmi baja nem lett. Több érintett is mesélt híradónknak az esetről.
febr. 1
20:33
Mészáros Lőrinc irányítást szerezhet a Konzum Alapkezelő Zrt.-ben (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte Mészáros Lőrincnek a testülethez intézett kérdésére válaszolva, hogy a Konzum Alapkezelő Zrt. felett egyedüli közvetlen irányítást szerezzen – közölte a versenyfelügyelet csütörtökön az MTI-vel.
febr. 1
20:36
Így zárta a mai napot a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,76 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 40 238,27 ponton zárt csütörtökön.
febr. 1
20:36
Nyugdíjtervek: hatalmas a szakadék az elképzelés és a valóság között (Pénzcentrum)
Szöges ellentét feszül a lakossági nyugdíjtervek és a tényleges megtakarítások között. Bár a 30-59 éves magyarok több mint fele úgy látja, hogy még a 30-as évek előtt meg kellene kezdeni a spórolást a nyugdíjas évekre, a 30-as korosztály...
febr. 1
20:39
Előzetes letartóztatásba került Zuschlag (HírTV)
A NAV közleménye szerint négy pártot akart indítani egy bűnszövetség a választáson.
febr. 1
20:42
Mélyponton a bitcoin (Infostart)
Éves mélypontjára gyengült csütörtökön a világ legismertebb digitális devizája, a bitcoin árfolyama, miután januárban piaci tőkeértékéből 44 milliárd dollárt veszített el a szabályozás szigorítása és a kriptodeviza életképessége miatti aggodalmak fokozódásával párhuzamosan.
febr. 1
20:42
Durva vagyoni különbségeket tártak fel Nagy-Britanniában (Portfolio)
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékét. Az ONS csütörtökön ismertetett...
febr. 1
20:51
Itt az újabb figyelmeztetés: csúnya esés jöhet (Menedzsment Fórum)
Svájc egyik legnagyobb vagyonkezeléssel foglalkozó bankjának vezetője borús előrejelzést tett közzé. Nem ő az első, aki szerint nagy zakó lesz a tőzsdéken.
febr. 1
20:51
Özil aláírt! (Sport365)
Közleményt jelentetett meg az Arsenal.
febr. 1
20:51
Lázár nem foglalkozik Mészáros vagyonosodásával (HírTV)
Úgy tett, mintha a miniszterelnök barátja egy lenne a több százezer magyar vállalkozó közül.
febr. 1
20:54
A Maldív-szigeteki legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat (444.hu)
Ez az ország első demokratikusan választott elnökére, a 13 év börtönre ítélt Mohamed Nasídra is vonatkozik, aki az elnöksége idején egyszer a víz alatt, az óceánban tartott kormányülést.
febr. 1
20:57
Nógrádi György: egyre nagyobb a feszültség Németországban (USAracing)
Megállapodtak a közös kormányzásra készülő pártok Németországban a menekültügy utolsó kérdéseiben, így elhárult az egyik legnagyobb akadály a koalíciós szerződés megkötése előtt, hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő erre úgy reagált: a valóságban lehetetlen megmondani, hogy ez valóban így
febr. 1
21:00
Döbbenetes számok a brit háztartások vagyonáról (Infostart)
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékét.
febr. 1
21:00
Visszalépés: Mesterházy Attila megállapodott Kész Zoltánnal (ATV)
Kész Zoltán vállalta, hogy más pártokat is maga mögé állít – mondta Mesterházy Attila az ATV Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva.
febr. 1
21:03
Győzelemmel kezdett a magyar válogatott (HírTV)
Bíró Attila fiatal keretet vitt magával az Európa-kupa selejtezőire.
febr. 1
21:06
Átadták az idei Artisjus-díjakat (ProfitLine)
A könnyűzenei kategóriákban Závodi Gábor, Tariska Szabolcs, a Margaret Island szerzői közössége, Szeder-Szabó Krisztina és Szendrői Csaba, a komolyzenében Jeney Zoltán és Brandenburg Ádám, a magyarnóta-szerzők közül Tóth János István vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díjait csütörtökön Budapesten. Az év könnyűzenei produ
febr. 1
21:09
Az olasz választók 37 százaléka nem tudja, kire voksol (Gondola)
Az olasz választók 37 százaléka még bizonytalan abban, miként fog szavazni a március 4-én tartandó parlamenti választásokon - derül ki a csütörtökön közölt felmérésekből, amelyek továbbra is a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció előnyét mutatják, miközben elemzők úgy látják, politikai patthelyzet alakulhat ki
febr. 1
21:09
Javítani kell a vesztesek helyzetén (Alternatív Energia)
"A közpolitika rossz pályára tévedt, ezért új alapokat kell létrehozni".
febr. 1
21:09
Még a keresztneve is megváltozik! Így kell majd hívni Meghan Markle-t az esküvő után (Joy)
El is felejtheti, hogy Meghan hercegnőnek fogják szólítani...
febr. 1
21:11
Erősödött a forint (Gondola)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön
febr. 1
21:12
Ritka kisemlőst szaporítottak (Infostart)
Sikerült szaporítani az ostravai állatkertben egy ritka kisemlőst, a szirtiborzfélék családjába tartozó southern tree hyraxot, ez a kicsiny afrikai emlős a világ állatkertjei közül csak a csehországiban él - közölte csütörtökön Sarak Novakova szóvivő a CTK hírügynökséggel.
febr. 1
21:13
Ukrán törvény - EP-képviselők nyomásgyakorlást kérnek (Gondola)
EP-képviselők az Ukrajnában élő kisebbségek védelmére, az ukrán oktatási törvény jogszűkítő folyamatára hívták fel uniós vezetők figyelmét és arra kérték őket, gyakoroljanak nyomást az ukrán kormányzatra a kérdés mielőbbi rendezése érdekében - közölte Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön
febr. 1
21:15
Visszalép Mesterházy Attila Kész Zoltán javára (Gondola)
Visszalép az országgyűlési képviselő-jelöltségtől az MSZP-s Mesterházy Attila a függetlenként induló Kész Zoltán javára a Veszprém megyei 1-es választókerületben
febr. 1
21:21
Az egészségügyi prioritásokra figyelmeztet a kamara (HírTV)
Fontos lenne, hogy ne csak egy szűk kör, hanem mindenki részesüljön megfelelő egészségügyi ellátásban.
febr. 1
21:21
Hollandiában is tesztelték a dieselfüstben lévő gázok hatását embereken (NRGreport)
Éveken át tesztelték holland kutatók is a dieselfüstben lévő gázok hatását embereken és állatokon  - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.
febr. 1
21:24
Bravúros hajrával győzött a magyar női vízilabda-válogatott az Európa Kupában (Blikk)
A magyar női vízilabda-válogatott fantasztikus hajrával 11-9-re legyőzte az olasz csapatot az Európa Kupa voloszi csoportjának csütörtöki nyitófordulójában.
febr. 1
21:24
Fizethet a görög klub, mert az ultrái zsarukat vertek a pályán (Sport365)
A rendőrök további követelésekkel élnének.

Keresés