A pitét nemcsak édesen, hanem sósan is elkészíthetjük. A következő tésztákat megtölthetjük csirkehússal, szalonnával vagy spenóttal, de természetesen egyéb alapanyagokkal is kísérletezhetünk.
Az Athenaeum alapítója, a sziléziai német pékmester fia, Emich Gusztáv könyvárus egyszerre volt felvilágosító és forradalmár. Megfigyelt, felismert, cselekedett. És a munkája nyomán átalakult a világ. 1842-ben a Kígyó téren, bugyiboltok és bútoráruházak társbérletében, a Brudern-házban megnyitotta Pest első plázás könyvesboltját Magyar Nemzeti Köny
Gázkereskedelmi és importengedélyt kapott Lengyelországban a MET International, a MET csoport kereskedő cége 2018 februárjától. A MET International a lengyel földgázpiac egyik legaktívabb szereplője szeretne lenni, első lépésként a földgáz-nagykereskedelmi...
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték.
Angela Merkel német kancellár pozíciója gyengült az elmúlt hónapokban – mondta Feledy Botond külpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában a koalíciós egyeztetésekről. Hozzátette: a szocialista Martin Schultz lehetséges külügyminiszteri kinevezése kockázatos lehet a magyar kormány számára.
Több mint 30 millió forint értékű hamis édességet foglaltak le a pénzügyőrök Lajosmizse közelében – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Az FTC 1899-es alapításától a második világháború végéig tartó, közel 50 éves időszakot bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban.
Az elmúlt három évben a 200 millió és 15 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek negyede fordított 2 millió forintnál többet digitális fejlesztésre, 50 százalékuk pedig legfeljebb egymillió forintot költött ilyen célra.
A lakásárak tavalyhoz hasonlóan az idén is országosan 5-10 százalékkal nőhetnek, a fővárosban ennél nagyobb, míg a kisebb településeken inkább 5 százalékos átlagos növekedés várható - derül ki az FHB legújabb lakásárprognózisából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Február 11-én, vasárnap a Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várja az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén.
Tizennyolc, a Spar Magyarország Kft. által bérelt ingatlant vásárol a nemrégiben Mészáros Lőrinc cégbirodalmához kapcsolódó Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. az Erste Alapkezelőtől, a tranzakció teljes értéke 14,5 millió euró (4,5 milliárd forint) - közölte az Appeninn Vagyonkezelő Holding.
A legfiatalabb felnőttek több mint nyolcvan százaléka tartja fontosnak az üzleti szerepvállalást a fenntarthatóságban. A Climate-KIC inkubációs programja ezúttal olyan magyar vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a klímaváltozás kihívásaira keresik a megoldást. A 115 ezer euró összdíjazású programban kiválasztott legígéretesebb ötlet negyvenez
Újabb éremszerzési lehetőségekhez jutnak a magyar kajak-kenu válogatott tagjai, ha egyesben és párosban nemzetenként két-két egység is indulhatna a tokiói olimpián. Egyelőre nem döntöttek a kérdésben, de a magyar szövetség örülne egy ilyen változtatásnak – mondta Schmidt Gábor elnök.
Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek
Egyre többször hallani olyan esetekről, amikor egy évtizedek óta érintetlen garázsban elképesztő ritkaságokat – természetesen autókról beszélünk – talál néhány szerencsés örökös vagy bárki más. Legutóbb két igazi veterán bukkant fel egy 1991 óta magára hagyott épületben: egy 1966-os Ferrari 275 GTB és egy 1967-es Shelby 427 Cobra – mondanunk sem kell, szívesen lennénk azok helyében, akik most…
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az évente kétszer esedékes óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát kezdeményezték
Noha egyik gyorsítórakétája megsemmisült, mégis sikerrel zárult a Falcon Heavy óriásűrhajó startja. A történelmi fellövés a világ legdrágább autóreklámja is volt egyben, a raktérben ugyanis egy Tesla márkájú elektromos autó kapott helyet. Bár ez önmagába véve történelmi pillanat, Sárneczky Krisztián azt is elmondta az ATV Start című műsorában, hogy
Tizennégy és fél kilométer hosszan, 19,5 milliárd forint európai uniós és hazai költségvetési forrásból kétszer kétsávosra bővítik 2020 tavaszára az M15-ös autóutat az M1-es autópálya és a magyar-szlovák határ között - hangzott el a beruházás alapkőletételén csütörtökön Rajka közelében
Sok autós álmodik arról, hogy eljön az a nap, amikor a teljesen elektromos vagy plug-in hibrid elektromos autók feltöltése ugyanolyan egyszerű lesz, mint a hagyományos modellek tankolása. Erre már nem kell tovább várni, a Continental a Las Vegas-i Fogyasztói Elektronika Show-n (CES, 2018. január 9-12.) bemutatta fejlesztését. A CES-re a technológia
Az Amazon a napokban megnyitotta a világ első pénztár nélküli boltját. Elsőre úgy tűnik, hogy a vevő a nyertese ennek az újításnak, de valójában a kereskedő számára ad soha nem látott részletességű betekintést a polcok között...
A Liberálisok közölték, ha nem látnak hajlandóságot az MSZP és a Párbeszéd részéről az általuk fontosnak tartott értékrend képviseletére, akkor lehet, hogy önállóan indulnak a választáson.
Egy bolgár kamiont vizsgáltak át a Nemzerti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ösön, melyben több tízmillió forint értékű, hamisított csokoládét és rágógumit találtak. A pénzügyőrök lefoglalták a szerzői jogokat sértő...
Napjaink, illetve a közelmúlt éremhalmozóiról – a nyolcszoros bajnok Ole-Einar Björndalenről vagy a szintén norvég hatszoros győztes Marit Björgenről – téli olimpiai sorozatunk korábbi fejezeteiben már megemlékeztünk. De a régmúlt homályából kiviláglanak olyan héroszok, akikre a mai huszonévesek vagy harmincasok aligha emlékeznek. Róluk, a többé-ke