Más kormányfők mellett Orbán Viktorral is tárgyalt európai körútján Donald Tusk, az Európai Tanács vezetője, ám a találkozóról igen kevés információt közölt a kormány a sajtóval.
A gazdaság és az energiaszektor megújításában élen jár Európa, de az egyes országok között jelentős a differencia. Svédország példa lehet, de Lengyelország sem akar leragadni a szénnél.
Békeidőben egymillió fő, háborús helyzetben további mozgósítható többmillió, kiképzett katona: ez a Koreai Néphadsereg, a Csoszon Inmingun, azaz Észak-Korea félelmetes hadereje.
Három év után csütörtök este véget érnek Stohl Andás, Scherer Péter és Lengyel Tamás kalandjai, akik 2015 óta betekintést engedtek Bálint, Dávid és József szerelmi életébe.
Péntekre elhagyja térségünket az elmúlt időszak csapadékos időjárását okozó ciklon. Felhőzete még a közelünkben lesz, de számottevő csapadék már sehol sem várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Törökországban a hatóságok ürügyként használják fel a másfél évvel ezelőtti puccskísérletet az ellenzék ellehetetlenítésére, illetve a független sajtó és a civil társadalom korlátozására - áll az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalásában
A 28 éves fiatal lányt bélrákkal diagnosztizálták, a rák terjedését követően pedig nem jósoltak neki sok időt. Ő mégis egészségesen szerette volna tölteni hátralévő idejét családjának körében.
Spar-üzleteket vásárol az Appeninn, összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért az Erste két befektetési alapjától. A hírre szárnyalni kezdtek az Appeninn-részvények a magyar tőzsdén. Az Erste Alapkezelő Zrt. Ingatlan...
Tizennyolc településen 1373 fogyasztónál szünel - a délelőtti állapot szerint - az áramszolgáltatás Vas és Zala megyében - közölte az MTI-vel az E.ON szóvivője.
Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a "gyilkos" szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.
Kit láthatunk minden nap plakátokon és a TV-ben, ki folyik a csapból is? Hát persze hogy Soros György, aki most igen becsülendő célt tűzött ki, és ezt támogatja. Kampányt indít, hogy ne lépjen ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból, legalábbis legyen erről még egy népszavazás. Ha sikerülne, ennek a Soros-tervnek mindenki örülne, de hát egy fec
Elképesztő pánikkal ért véget a múlt hét és kezdődött a hétfő az amerikai tőzsdéken, a durva esések pedig hatással voltak a magyar befektetési alapokra is. Volt olyan alap, amely a pánik hatására több mint 7,5%-ot veszített árfolyamából...
Jim Carrey amerikai színész bejelentette a Twitteren, hogy törli Facebook-fiókját, mert a Mark Zuckerberg alapította és vezette médiaóriás előnyt húzott az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozásból orosz eredetű hamis hírek révén, és szerinte a cég még mindig nem tesz elegendő erőfeszítést a hamis hírek terjedése ellen.
Az ipar igényeinek kielégítésére, a dinamikusan fejlődő technológiai trendekhez igazodva két angol nyelvű mesterképzés indul szeptemberben az önvezető járművekhez kapcsolódóan – jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Több mint 30 millió forint értékű hamis édességet foglaltak le a pénzügyőrök Lajosmizse közelében - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja közölte, hogy lejárt az a határidő, ameddig a felcsúti fociakadémiának ki kellett volna adnia az elszámolást, hogy mire költöttek 17 milliárdnyi tao-pénzt.
A felcsúti fenomén nagyon szeretné megmutatni, mire költötték a tao-milliárdokat, de egyszerűen nem megy, mert - figyelem! - a minisztérium vizsgálódik nála.
Jövő hét szerdán, azaz február 14-én ismét a szerelmeseké a terep, hiszen befut Valentin-napja. Legutóbbi felmérések szerint pedig a magyarok is egyre többet költenek e jeles nap alkalmából. Ezt pedig az áruházak is pontosan tudják...
A gazdasági növekedés új energia- és csatlakozási igényeket eredményez, az Elmű-Émász energiaszolgáltató csoport a tervek szerint több mint 30 milliárd forintot fordítana a villamosenergia-hálózat fejlesztésére ebben az évben – mondta Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatóságának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A héten érkezik egy négy Oscarra-jelölt ígéretes alkotás, egy német animációs film és a 18-as karikával ellátott A szürke ötven árnyalata-trilógia harmadik része.
A földgázszállító infrastruktúra nem szolgálhatja kizárólagosan egyetlen ország érdekeit - reagált Románia külügyminisztériuma Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfői szavaira, aki azt mondta, magyar vállalatok...
Február 11-én, vasárnap a Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várja az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik
Hazai kereskedelmi kapacitásának bővítésén dolgozik a francia tulajdonú Auchan nemzetközi kiskereskedelmi lánc, melynek keretében a Magyarországon valaha épített legnagyobb komplexumot hozza létre. Az Üllői Airport Logisztikai Központ...
Az egyik legnagyobb drone-love közösség, a SkyPixel 2017-ben is megrendezte nemzetközi légifotó-pályázatát, amire három kategóriában (tájkép, portré, történet) küldhettek képeket a világ minden tájáról a hivatásos és amatőr fotósok. Az eredményt kihírdették, a díjazott képek pedig egytől egyig zseniálisak.
Az amerikai tőzsdei nyitás előtt tette közzé negyedéves számait a Twitter, amely végre nyereséget mutatott. A nyitás előtti kereskedésben 25 százalékkal ugrott meg a részvény árfolyama.