Ha hitel, akkor BUBOR. A BUBOR egy rövidítés, mely a Budapest Interbank Offered Rate (magyarul: Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) elnevezésből származik. 2016. november elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) végzi a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (BUBOR) pénzügyi referenciamutató előállítását, jegyzését és kezelését.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI által, az Európai Unió (EU) támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is ked
Épp akkor állapította meg a minisztérium, hogy terv szerint halad a kivitelezés, amikor pénzügyi problémák miatt leállt a szigetszentmiklósi stadion építése. A helyi ellenzék szerint az építtető nem fizette ki a vállalkozókat, a futballklub vezetője szerint viszont csak a tél az oka a nyár óta tartó leállásnak. Eddig több mint 1,5 milliárd forint á
"Kiskunhalason fölényesen győztünk, Hódmezővásárhelyen alulmaradtunk"- ezzel a címmel adott ki közleményt vasárnap este a Fidesz, melyben reagálnak a vásárhelyi választás eredményére.
Az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak is szép hozamokat értek el tavaly. A taglétszám ugyan stagnál, de az egyéni számlákon lévő egyenleg egyre növekszik.
A hódmezővásárhelyi polgármester-választást Márki-Zay Péter (független) nyerte, Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje, a város alpolgármestere a második helyen végzett. Hegedűs vasárnap este bejelentette: meghajlik a választók akarata előtt, hétfőn lemond az alpolgármesteri tisztségéről, de önkormányzati képviselői munkáját folytatja.
A barcelonai kollektív teszt nyitónapján még két Forma-1-es istálló, a Toro Rosso és a Force India rántja le a leplet 2018-as versenyautójáról. A Force India új autóját reggel 8 órakor mutatják majd be a katalán ringen, míg a Toro Rosso 5 perccel később, 8 óra 5 perckor bemutatózik a bokszutcában. Habár a Toro Rosso új
A hét legfontosabb eseménye magyar szempontból egyértelműen az MNB kamatdöntése lesz, emellett a hónap elején megszokottnak megfelelően jönnek a feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek, illetve amerikai adatok is jönnek. Unalmasan indul...
Márki-Zay Péter kiábrándult fideszesként, a jobboldali értékrendet osztva, de a korrupciót ostorozva lett polgármester. „Lassan ott tartunk, a fideszességnél fontosabb lesz az embereknek, hogy egy politikus ne lopjon” - értékelte a helyzetet egy hódmezővásárhelyi.
Az ellenzék a Fidesz legyőzhetőségéről beszél, a Fidesz az elmúlt egy év sikereire hívja fel a figyelmet a vasárnapi időközi önkormányzati választások kapcsán.
Orbán Viktornak a visegrádi Fidesz-KDNP kihelyezett frakciógyűlésen tett kijelentése után egyértelművé vált, hogy mindössze a 2,2 millió rájuk szavazónak kíván a miniszterelnöke lenni.
Hektáronként 2,5-4 millió forintot kaphatnak a sikeresen pályázók a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatására, amelyre összesen 45 millió euró áll rendelkezésre a következő három borpiaci évben.
Szombat este médiatörténeti pillanatnak lehettek tanúi A Dal 2018 nézői, hiszen először képviseli majd Magyarországot egy metálbanda az Eurovíziós Dalfesztiválon
Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni, ahogy az elmúlt 27 évben, a város fejlődését tartjuk szem előtt - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Hódmezővásárhelyen, az időközi polgármester-választást követő sajtótájékoztatóján.
Nem sokkal azután újra dörögtek a fegyverek, hogy szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangú határozatban sürgette egy harmincnapos fegyvernyugvás haladéktalan kihirdetését.
Csaknem másfél éves, szinte töretlen növekedés után februárban új történelmi csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A felmérés szerint az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány...
Ridley Scott elmúlt nyolcvanéves, de A világ összes pénze című drámájával megint sikerült egy olyan darabbal bővítenie az életművét, amit bárki megirigyelhetne tőle.
– Továbbra is támad a tél! Hófúvás, extrém hideg és havazás miatt adott ki riasztást és figyelmeztetést az ország több pontjára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Videófelvétel buktatott le egy kisújszállási férfit, aki az éjszaka közepén egy családi ház ablaka alatt maszturbált, mialatt bent két fiatalkorú lány az igazak álmát aludta.
A zord időjárás ellenére az élvonal minden mérkőzését meg lehetett rendezni – a trónkövetelő Ferencváros élvezetes meccsen győzte le a címvédő Honvédot.