Kádárról az a kép él bennünk, hogy szerény ember volt, aki egyszerű ruhákban járt, kedvenc étele a káposztás cvekedli volt, és távol állt tőle Rákosi személyi kultusza és a politikusok fényűző élete. De vajon tényleg ennyire puritán, kisigényű ember volt?
Michel Aoun libanoni államfő szerint a Libanonban élő szíriaiak közül csak kevesen akarnak hazatérni, nagyobb részük inkább maradna, az ott kapott szociális juttatások és a munkalehetőségek miatt.
Mindössze három perccel azután érkezett Ron Helus sheriffhelyettes a kaliforniai Thousand Oaks település Borderline Bar and Grill szórakozóhelyéhez, miután ott eldördültek az első lövések, szerdán este 11.20 perc körül. A veterán őrmester elsőként rontott be a helyre, hogy kiiktassa a diákokat gyilkoló merénylőt. Gondolkodás nélkül áldozta fel mag
Már hárommillió venezuelai menekült el hazájából az országot sújtó politikai és gazdasági válság miatt. A kivándorlás fő okai közé tartozik az élelmiszer- és a gyógyszerhiány, a hiperinfláció és az erőszak. A kivándorlók többsége 2015 óta hagyta el Venezuelát - közölte csütörtökön az ENSZ.
A boszniai Una-Sana kanton rendőrségi szóvivője az M1 csatornának nyilatkozva arról beszélt: először csak egymás között történtek a bűnesetek, de most már mindinkább a lakosság kárára.
Ismét egészséges és tiszta a tenger Szlovénia partjainál - derült ki a szlovén környezetvédelmi intézet (Arso) 2017-es méréseiből, amelyek egy évtized után jelentős javulást mutattak, és amelyek szerint a kémiai eredetű szennyeződések koncentrációja a megengedett érték alatt maradtak.
Az olasz rendőrség 270 kilogramm Iránból érkezett heroint foglalt le a genovai kikötőben, az elmúlt 20 évben ez volt a legnagyobb ilyen jellegű zsákmány - közölte csütörtökön az olasz rendőrség.
A német szövetségi közlekedési miniszter és az autóipar képviselői között csütörtökön a dízeljárművek sorsáról tartott egyeztetésen részleges megállapodás született a dízelautók utólagos átalakításának támogatásáról....
A teherautók után fizetendő útdíjak jövő év eleji kiigazításából származó bevételek a kistelepülésekre vezető közútszakaszok felújításában hasznosulnak.
Egy 69 éves holland nyugdíjas férfi jogi csatát vív azért, hogy hivatalosan megváltoztathassa születési dátumát. Emile Ratelband érvelése szerint, hogyha a transznemű emberek szabadon megváltoztathatják a nemüket, akkor neki is meg kell, hogy engedjék, hogy kicserélje a születési dátumát. Szivesen regisztrálna például a társkereső oldalakon jóva
A három gyerekes család az apa fizetéséből él, esélyük sincs új lakásba költözni, ahol megfelelőek a körülmények. Most jótékonysági akciókat szerveznek.
Nagy meglepetésre két nagy, közbeszerzéseken rendre kiválóan szereplő építőipari cég ajánlatát is érvénytelennek nyilvánította az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során.
Csütörtökön ünnepelte 70. születésnapját, pénteken este pedig a Budapest Arénában tartja jubileumi koncertjét az Artisjus-díjas blueskirály. Hat évvel ezelőtti infarktusa után életmódot váltott, de a nagy napon a tortából is kért.
Ismét egészséges és tiszta a tenger Szlovénia partjainál - derült ki a szlovén környezetvédelmi intézet (Arso) 2017-es méréseiből, amelyek egy évtized után jelentős javulást mutattak, és amelyek szerint a kémiai eredetű szennyeződések koncentrációja a megengedett érték alatt maradtak.
A rapper felháborodásának adott nyomatékot azzal a fényképpel, melyen a legendás futballista életének utolsó pillanatát örökítették meg. Emléktáblát követel!
Az egyéni bajnoki cím sorsa ugyan már eldőlt, a hátralévő két versenyen azonban a Ferrari még harcba szállhat a Mercedesszel a konstruktőri trófeáért. A Brazil Nagydíj következik!
Az október 28-i csendes start után november 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre. Az ünnepélyes járatindításon a francia nagykövet mellett részt vett az Air France KLM regionális vezérigazgatója, a Budapest Airport vezérigazgatója és a JOON
Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben csütörtökön. A vállalatokat és egyéneket sújtó büntető intézkedéseket a Krím-félsziget megszállására hivatkozva hozta meg az amerikai kormány....