Bár a legtöbben a legnagyobb európai pártcsalád, az Európai Néppárt jelöltjét tartják biztos befutónak a pozícióra, a holland politikus szerint kár leírni a szocialista tábort.
Nem kíváncsi az újszülött kislányára Owen Wilson! A színész csak néhány hónapja szembesült vele, hogy korábbi partnere, Varunie Vongsvirates az ő gyermekét várja. Owen ragaszkodott az apasági teszthez, és bár az kimutatta az egyezést, a színész továbbra sem hajlandó sajátjaként elismerni a csöppséget. A Us Magazine-nak nyilatkozó bennfentes szerint
Az integrált energiavállalatok jövőjéről és a MET energiapiaci pozíciójáról számolt be Szabó Gergely, a MET Magyarország Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment 2018 konferencián.
Az európai sajtó csütörtökön ellentmondásosnak ítélte meg az Egyesült Államokban megtartott félidős kongresszusi és kormányzóválasztások eredményét, többen pedig óva intettek attól, hogy az európai hatalmak tévesen Donald Trump elnök egyértelmű vereségeként értékeljék a történteket.
A Richter Gedeon Nyrt. elsősorban az Esmya originális gyógyszer forgalmának visszaesésével, valamint a romániai nagykereskedelmi forgalom kiesésével és a rubel gyengülésének árfolyamhatásával magyarázza a harmadik negyedév nyereségének jelentős csökkenését.
Amint az várható volt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, az Európai Néppárt mostani frakcióvezetőjét, Manfred Webert választotta meg csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) a csúcsjelöltjének a Helsinkiben rendezett...
Hiába indult nagy szerelemnek, elég csúnyán ért véget Cheryl és Liam Payne kapcsolata. Olyannyira, hogy az énekesnő nem is akar többé senkivel ismerkedni.
Az Európai Bizottság a novemberi kötelezettségszegési eljárásokat összegző csomagjában az energiahatékonyság területét érintően küldött felszólító levelet hat tagország mellett Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési...
Egyre nagyobb teret hódítanak az organikus kozmetikumok, amelyek a jövőben ki is szoríthatják a piacról a hagyományos termékeket. Nem meglepő, hogy a világ legnagyobb kozmetikai és szépségápolási cége, a L'Oréal is új márkát dobott...
Az ukrán kabinet szerint mivel a létesítmény személyzetének nem kell folyamatosan ott tartózkodnia, a beruházás miatt senki nem kerül veszélybe - számol be a hvg.hu.
Mind Moszkva, mind Washington nyilvánosan megerősítette, hogy az argentínai G20-csúcson lesz kétoldalú találkozó Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Asztanában.
Hófehér testével, áttetsző uszonyaival és domborodó szemeivel ez a ritkán látható polipféle sokkal inkább hajaz egy szellemre, mintsem fajtársaira. A Kalifornia partjainál található Davidson Seamount szunnyadó vízalatti vulkán felfedezése és vizsgálata közben találtak rá a kutatók erre a ritka vízi állatra, az óceán felszíne alatt körülbelül 3200
Hatvan – Bizonyára a tini sem gondolta volna, hogy rablássorozatának egy 83 éves néni vet véget, márpedig így volt: hiába tépte a néni táskáját, az idős asszony nem engedte el a portékáját.
A kormány új lakásáfáról szóló javaslata egyértelműen kedvezően hat a piacra az ingatlanfejlesztők szerint, kiszámíthatóbbá teszi a beruházásokat, enyhíti a kapacitás- és szakemberhiányt, fékezi a drágulást, de a legnagyobb fejlesztőket...
A keddi újabb nagy esést követően szerdán emelkednek az árfolyamok a nemzetközi olajpiacon. Az árak kéthónapos mélypontról emelkednek azután, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint Oroszország és Szaúd-Arábia a kitermelés 2019-es csökkentésének lehetőségéről egyeztet - írja a Portfolio.
Alexander Stubb a liberális demokrácia, a globalizáció és az uniós integráció, Manfred Weber a kereszténység, a polgárközeliség és az illegális migráció megállítása mellett tett hitet az Európai Néppárt kongresszusának második napján Helsinkiben. Orbán Viktor arról beszélt, hogy Európának vissza kell találnia a spirituális gyökereihez, a Néppártnak
Ötven éve kezdődött meg a Coca-Cola magyarországi gyártása, azóta a vállalatcsoport mintegy 120 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, ezzel az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozó; termékeit 26 országba exportálja...
Az unió pénzmosás és terrorizmus elleni szabályait is sértik a névtelen bankkártyák, hiszen követhetetlen módon biztosítanak pénzt a bevándorlóknak. A névtelen bankkártyákat Görögországban a partra szálló migránsoknak osztogatják, és már a Balkánon is feltűntek.
V. János egy szűkszavú levelet juttatott el a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójához, amelyben részvétet nyilvánít az elhunytak miatt. Emellett az igazgató belátására bízta, hogy eljuttatja-e a hozzátartozókhoz.
Ma este a szaloniki PAOK ellen kezdi meg a csoportkör második szakaszát a Vidi FC labdarúgócsapata az Európa Ligában. A négyesből kiemelkedő, még százszázalékos Chelsea mögött a Groupama Arénában pályára lépő két csapatnak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három pontja van.
Ellenfél nélkül szállhat harcba a februári választáson az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezető posztjáért Aleksander Ceferin, a szervezet szlovén elnöke, valamint a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöki posztjáért Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
Az e-kereskedelmi piac a Black Friday-nek köszönhetően mérföldkőhöz érkezhet, mert várhatóan nagyobb forgalmat bonyolítanak le a hazai e-kereskedők novemberben, mint decemberben.