A magyarok 90 százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában a végrendelkezés szabályaival — derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített online felmérésből. A kutatás szerint sok a tévhit a szóbeli végrendelkezéssel és az öröklésből való kitagadással kapcsolatban is, a félreértések pedig g
A szakmai érdekképviseletek és a Városliget Zrt. egyeztetése eredményeképpen rendeződik a turistabuszok parkolásának ügye a Városligetnél - közölte a Városliget Zrt. kedden az MTI-vel.
Egy több mint 100 éves magyar márkát élesztett újra Joerg Bauer, miután a GE korábbi itteni vezetőjeként megvásárolta az amerikai multi régiós fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát. 10 év alatt 1 milliárd dolláros vállalattá...
Negyedik győzelmével továbbjutott a Győr a női kézilabda-Bajnokok Ligájában. A sorozatban címvédő együttes hazai pályán három góllal legyőzte (31-28) a német bajnok Thüringer HC csapatát a csoportkör negyedik fordulójában, ezzel matematikailag is biztossá tette a középdöntőbe jutást.
Irán meg fogja sérteni az amerikai szankciókat, és továbbra is fog kőolajat értékesíteni - jelentette ki hétfőn egy közgazdász-konferencián Haszan Róháni iráni elnök az MTI híre szerint. Mint ismert, Donald Trump két napja azt mondta, új szankciókat vezet be Irán ellen, megnehezítve többek között, hogy Irán olajat exportáljon, ami elég nagy érvágás
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valaki az egészségbiztosítási rendszeren keresztül nem jut egy héten belül vizsgálathoz, a magánpraxisban kért vizsgálatot az államnak ki kell fizetnie. Többek között erről és az európaiságról is beszél az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az elmúlt hónapokban törések keletkeztek a visegrádi négyek csoportján belül, már inkább Magyarország és Lengyelország, illetve Csehország és Szlovákia szövetségéről van szó - írta kedden a Politico.
A magyar informatikusok csupán kevesebb mint tíz százaléka nő, ezzel pedig a második legrosszabbak vagyunk Európában. Miközben ez az arány Romániában 25 százalék, Magyarország még magához képest is rontott. Ami pedig nagyobb baj, hogy...
Moszkva egyre több orosz gázt akar eladni Európának, de a gázellátást külpolitikája részének is tekinti, és nem kellene engedni, hogy nagyobb részt hasítson ki magának az európai gázpiacból - mondta Daniel Babinski, az Egyesült Államok...
Két éve halt meg Kocsis Zoltán. Többek között arra kerestem a választ, hogy valóban olyan hirtelen haragú ember volt-e, mi érdekelte a zenén kívül, és hogy fia, Krisztián betöltheti-e a helyét.
A magyarok 90 százalékának nincs végrendelete, aki pedig rögzítené végakaratát, nincs tisztában a végrendelkezés szabályaival — derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készített online felmérésből. A kutatás szerint sok a tévhit a szóbeli végrendelkezéssel és az öröklésből való kitagadással kapcsolatban is, a félreértések pedig g
Folyik az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) az integrált energia- és klímapolitika kialakítása, illetve a nemzeti energiastratégia felülvizsgálata - mondta Kaderják Péter, a tárca energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Energy Investment Forum 2018 elnevezésű konferencián.
Két éve halt meg Kocsis Zoltán. Többek között arra kerestem a választ, hogy valóban olyan hirtelen haragú ember volt-e, mi érdekelte a zenén kívül, és hogy fia, Krisztián betöltheti-e a helyét.
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.
Tiltott teljesítménynövelő szer használata miatt négyéves eltiltással büntette az olasz doppingellenes ügynökség a tavaly év végén visszavonult Filippo Magnini kétszeres világbajnok úszót.
- Nem mutatható ki a Duna vizében szennyezettség a volt óbudai gázgyárnál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vizsgálata szerint, de a partfalból szennyező anyagok szivárgását észlelték.
Jellemzően a Szaharától délre élnek, és sokkal több a nő, mint a férfi. A gyermekek sincsenek túl jó helyzetben. A Világbank programot indított, jelentős tőkével.
Évente egy magyar ember átlagosan 379 kiló háztartási hulladékot termel a Eurostat 2016-os adatai szerint, ami bár az uniós átlag alatt van, még így is óriási mennyiségnek, több, mint napi egy kiló szemétnek számít fejenként!
Rekordot dönthetnek idén a karácsonyi vásárlások az Egyesült Államokban, a várakozások szerint először lépheti át az 1000 milliárd dollárt a kiskereskedelmi forgalom az év utolsó két hónapjában. A növekedés 2011 óta nem látott...
A Parlament elé értek a tüntetők, akik a szakszervezetek és a munkavállalók a kormány által tervezett adóváltoztatások ellen tiltakoznak, ami érintené a cafetéria-szabályokat is.
Nem mutatható ki a Duna vizében szennyezettség a volt óbudai gázgyárnál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vizsgálata szerint, de a partfalból szennyező anyagok szivárgását észlelték.
Benyújtották a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - közölte az igazságügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak.