Korábban elképzelhetetlen volt, hogy fél óra alatt hitelt adjanak a bankok egy olyan ügyfélnek, akiről korábban semmit sem tudtak - a digitalizáció azonban ezt is lehetővé tette. A K&H elsőként állt elő olyan, teljesen online igényelhető személyi kölcsönnel, amely azoknak is elérhető, akik más banknál vezetik a számlájukat és a későbbiekben sem
Hatévi mélypontra csökkent a júniussal zárult egy évben az Európai Unió társállamaiból érkezők nagy-britanniai bevándorlása, nem kis részben a keleti EU-országok állampolgárainak most már tömeges elvándorlása miatt.
Továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, és ez önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) külügyminisztereinek találkozója után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Tovább estek az olajárak szerdán, miután az Egyesült Államokban ismét emelkedtek a tartalékok, a befektetők pedig kissé elbizonytalanodtak az olajkitermelés esetleges csökkentésének kilátásaival kapcsolatban.
Egy los angelesi sugárút alá szeretett volna alagutat építeni, de beperelték a cégét a helyi lakosok. A pert végül békésen rendezték, a fúrás pedig marad a városban, de áttervezik máshová.
Piacvezető pozíciójának erősítése érdekében a Népszava integrálja saját kiadója másik lapját, a Vasárnapi Híreket. "A Népszava hírközpontúságának és a Vasárnapi Hírek elemzőbb és szórakoztatóbb stílusának ötvözésével egy tartalmasabb szombati újsággal és hétközi kulturális melléklettel találkozik az olvasó" – nyilatkozta Puch László, a kiadót, a XX
A továbbjutó helyek háromnegyede elkelt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulója után. A még kiadó helyek többségére is az öt legerősebb liga csapatai aspirálnak, eddig csak az Ajax és a Porto biztosította a helyét a „topligákon kívüli világból”.
Vajon városi legenda a 6 százalékos irodapiaci prime yield? És miért jó ötlet mégis olyan alternatív ingatlanbefektetésekben gondolkodni, mint a magánkollégium? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adott Török Árpád, a TriGranit...
A fogyasztóvédők szerint egyre gyakoribb, hogy az eladó különböző okokra hivatkozva felbontaná a szerződést, mert most már jobb áron tudná értékesíteni a szóban forgó ingatlant.
A mezőgazdaság új alapokra helyezését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését, az elhízás, az alultápláltság és az éhezés kezelését, valamint klímavédelmi intézkedések bevezetését sürgeti a globális élemiszerproblémák megoldására a világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet, az InterAcademy Partnership (Iap) - tájékoztatta az Mta csütörtökön az M
A Nissan, a Renault és a Mitsubishi elkötelezett eddigi együttműködésük fenntartása mellett annak ellenére, hogy a közelmúltban közös szövetségük elnökét letartoztatták pénzügyi visszaélés vádjával - közölték a cégek csütörtökön.
Harmincöt százalékos illetményfejlesztést jelentett be a honvédelmi alkalmazottak számára a szakminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Benkő Tibor elmondta: január elsejétől egységesen 20 százalékos, majd évente...
Kína nyolcezer fős készenléti békefenntartó ENSZ-haderőt állított fel, és arra törekszik, hogy vezető szerepet töltsön be a nemzetközi konfliktusok rendezésébe részt vevő békefenntartásban - jelentették hírügynökségek.
Önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában, hogy továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozója után.
Lapértesülés szerint az úszónő végleg lezárta a múltat: túllépett a tönkrement házasságán, sőt, állítólag Dudás Dániellel is csak futó kalandja volt. Az úszónő nincs egyedül, egy civil férfi a párja.
December 1-jétől idén is lehetőség nyílik az éves országos és éves megyei matricák elővásárlására. Az úthasználati jogosultság a 2018-es évhez képest változatlan áron érhető el, összesen 13 hónapos érvényességi idővel. 2018...
Hét évet kapott egy agresszív rabló Pécsett. A hajléktalan férfi egy idős asszonyhoz tört be, akit porszívócsővel vert, majd azzal fenyegetett, hogy megfojtja.
Nemrég a hetvenöt éves Fegyó Béla festőművész vendégei lehettünk Ráckevén. Több évtizedig pedagógusként dolgozott Gyálon. Szülővárosába hazatérve műterem-galériát nyitott Ráckevén.
Jövő héten Magyarországra látogat Michael Roth német Európa-ügyi államminiszter, értesült a privátbankár.hu. A szociáldemokrata politikus már több alkalommal élesen bírálta a magyar kormányt. Legutóbb az ellen emelte fel a hangját, hogy Magyarország menedékjogot adott a volt macedón elnöknek, Nikola Gruevszkinek.
Tovább estek az olajárak szerdán, miután az Egyesült Államokban ismét emelkedtek a tartalékok, a befektetők pedig kissé elbizonytalanodtak az olajkitermelés esetleges csökkentésének kilátásaival kapcsolatban.
Szakszervezetek ismertették csütörtökön Budapesten a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményeket. A sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők...
Spanyolország szenátusa a napokban új adatvédelmi jogszabályt fogadott el. A törvény értelmében az internetfelhasználók böngészési szokásaira alapozva a politikai pártok célzott reklámokat és hirdetéseket juttathatnak el a potenciális szavazókhoz.
Novemberben a vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban mind éves, mind havi összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése alapján. Novemberben a Destatis...
Ha a többség él a lehetőséggel, akkor több mint harmincezer lakás válhat újra piacképessé, vagyis tisztulhat és bővülhet a magyarországi lakásállomány.
Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát. A testület Tiszta bolygót mindenkinek címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el, melyben 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amelyek modern, versenyképes és klímasemleges gazdaság megteremtését célozzák - közölte az uniós bizottság szerdán. A tagállamo
Az első kilenc hónapban valamennyi fontos mutatószám javult, ezáltal megerősítést nyertek a 2018-as célkitűzések • A díjbevétel 2,9 százalékkal 7,4 milliárd euróra nőtt • Az (adózás előtti) eredmény 6,4 százalékkal 352,3 euróra emelkedett • A combined ratio jelentős mértékben, 96,3 százalékra javult (Q1-3 2017: 97,3%)
Szakszervezetek ismertették csütörtökön Budapesten a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményeket. A sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők...