2018. november 25. vasárnap

nov. 25
12:36
Megtámadták a Boca Junior csapatát, elhalasztották a mérkőzést (Blikk)
Nem indult zökkenőmentesen a Libertadores Kupa döntőjének második mérkőzése, a szurkolók vandalizmusa miatt egy nappal el is halasztották a mérkőzést.
nov. 25
12:36
Foglalkoztatási, beruházási és külkereskedelmi adatok várhatók a jövő héten (AQUA)
Az idei harmadik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent.
nov. 25
12:42
G. Fodor Gábor: A diákok pártján állok! (Tiszta Jövő)
A politizálásnak ugyanis nincs helye a tudományban.
nov. 25
12:42
„Nem szotyizunk, hanem makukázunk” - büszkén osztotta meg Majka a borsodi életérzés himnuszát (SzMo)
A borsodi életérzés szerethető furcsaságait taglaló Facebook-bejegyzésben Majka is helyet kapott.
nov. 25
12:48
Kapott a szeme alá az Európai Parlament elnöke Brüsszelben (Infostart)
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az erőszaknak áldozatul esett nőkkel vállalt szolidaritásból piros festékcsíkkal az arcán nyilatkozott a sajtónak az uniós tagországok vezetőinek a brit EU-tagság megszűnéséről tartott rendkívüli csúcsértekezletén Brüsszelben. November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.
nov. 25
12:48
Hány éves kortól fogyózzon a gyerek? (Glamour)
Fogyózzon egyáltalán?
nov. 25
12:54
Országos esővel kezdődik a hét (Háziállat)
A hét első napjainak időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg, amely többfelé kiadós eső kíséretében vonul át hazánkon.
nov. 25
12:54
Hátborzongató: Tiltott szigetre lépett, senki sem találja a férfit! (Femcafe)
Az ellenséges lakók miatt tilos megközelíteni még a vizeket is.
nov. 25
12:54
Időutazás a szocializmus korába - retró kiállítás nyílt a Gödöllői Kastélyban (SzMo)
Milyen volt az élet a szovjet laktanyában, a kastélyban működő szociális otthonban és a tiszti lakásokban? Diákok gyűjtötték össze az emlékeket.
nov. 25
13:00
Felülmúlta mesterét a tanítvány: saját mentoráltjai nyomták le ByeAlexet – Íme az új videóklip (Blikk)
Szombaton újabb saját dallal lépett színpadra a USNK, az új szerzemény pedig már felkerült a YouTube-ra is.
nov. 25
13:00
Nem biztos, hogy lesz új Mitsubishi Pajero (Autónavigátor)
Még nem biztos benne a Mitsubishi vezetése, hogy legendás terepjárójuk tovább élhet-e.
nov. 25
13:00
Vegyi támadás érhette Aleppót (HírTV)
Legkevesebb 107 ember szorul orvosi ellátásra.
nov. 25
13:06
Jön az online gépjármű adásvételi (ProfitLine)
Webshopban konfigurált egyedi autó, online fizetés, online adásvételi szerződés és házhozszállítás néhány napon belül. Futurisztikusan hangzik, igaz? Pedig megvalósítható, mégpedig nem is a túlzottan távoli jövőben. Az online autókereskedelem hamarosan forradalomhoz érkezik, de néhány fejlesztést már most is élvezhetünk.
nov. 25
13:06
Nagyot mehetnek télen az élelmes magyarok: így futhatja mindenre (Pénzcentrum)
Díjazták a világ legjobb síszállodáit, ismét svájci és francia szállók ültek fel a világ tetejére. A nyertes síhotelekben az egeket verdesik az árak, de azoknak sem kell elkeserednie, akik nem engedhetik meg maguknak a luxushoteleket:...
nov. 25
13:06
Az ok, amiért mindenki isteníti most Palvin Barbit (Joy)
Már két hete annak, hogy Palvin Barbi 6 év után újra a Victoria's Secret kifutójára lépett, és a világ azóta is róla beszél!
nov. 25
13:15
F1: komoly bejelentés a jövővel kapcsolatban (Sport365)
Eldőlt!
nov. 25
13:18
Változtatna az EU menekültügyi rendszerén a CDU esélyes elnökjelöltje (Infostart)
A rugalmas szolidaritás elvére épülő európai uniós (EU) menekültügyi rendszer kiépítését szorgalmazta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legesélyesebb elnökjelöltje, Annegret Kramp-Karrenbauer egy vasárnapi német lapinterjúban.
nov. 25
13:18
Fábry: “Három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van” (ATV)
A 168 Óra vette észre, mit mondott Fábry Sándor a showműsorának legutóbbi, november 22-i epizódjában.
nov. 25
13:24
Bagi Zsolt: TGM, a diabolikus marxista (Tiszta Jövő)
Tamás Gáspár Miklós 70 éves.
nov. 25
13:30
Mszp: 1,5 millió földtulajdonos vagyonát értékelné le egy új szabályozás (ATV)
Az MSZP elnökségi tagja szerint botrányos javaslatokat nyújtottak be az Országgyűlésben az agrár-versenyképességről és a földforgalomról szóló törvények módosítására, az új szabályozás 1,5 millió földtulajdonos vagyonát értékelné le drasztikusan.
nov. 25
13:30
Még mindig jelentős a visszaélések száma (HírTV)
Az Építkezők Országos Egyesületének elnöke szerint a minőségbeli problémák is gyakoriak az építkezéseken.
nov. 25
13:30
Zseniális trükkök: Ha így rendezed be a lakást, könnyebb lesz eladni (Femcafe)
Ha ezeket megcsináld, szinte azonnal lecsapnak az ingatlanodra.
nov. 25
13:33
Juncker szomorú, Macron reformot akar - aláírták a Brexitet (Privátbankár)
Az uniós tagországok vezetői Brüsszelben rábólintottak az egyezségre.
nov. 25
13:36
Ha igazán különleges ajándékot keresel a szeretteidnek, akkor mi megtaláltuk neked (Glamour)
Karácsonyi kívánságlista a FOREO-tól
nov. 25
13:36
Emberi Erőforrások Minisztériuma: Magyarország kiemelten védi a nőket (Tiszta Jövő)
November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napja.
nov. 25
13:38
Mindenki kiakadt a Victoria´s Secret beszólásán, Rihanna pedig igazi királynőként kezelte a dolgot (Glamour)
Higgadtságával is sokat elárult
nov. 25
13:42
Hosszú Katinka fogyatékkal élő gyermekek sportolását segíti (Infostart)
Hosszú Katinka egyesülete, az Iron Swim együttműködési megállapodást írt alá a SUHANJ! Alapítvánnyal, amely így a jövőben a háromszoros olimpiai bajnok úszóklubjának szakmai partnerségével folytatja tevékenységét a fogyatékkal élő gyermekek sportolásának biztosításáért.
nov. 25
13:42
Egy el sem készült székesegyház felavatásával ünnepelték Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát Bukarestben (444.hu)
A Nemzet Megváltása székesegyház eddig nagyjából 35 milliárd forintba került, aminek a háromnegyedét a központi és a helyi közigazgatás fedezte.
nov. 25
13:42
„Nem tudok betelni ezzel a szeretettel” - Nagy Feró élete legszebb ajándékáról mesélt (SzMo)
A rocker elárulta, hogy számára unokája a legszebb ajándék, akivel máig képtelen betelni - januárban pedig érkezik a következő gyerkőc is!
nov. 25
13:54
Orbán Viktor: ez egy szomorú vasárnap (Portfolio)
Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós...
nov. 25
13:54
Jelentősen csökkenne a köztisztviselők és kormánytisztviselők szabadsága (ATV)
Jelentősen csökkenne a köztisztviselők és kormánytisztviselők szabadsága, emellett pedig akár napi 12 órás munkaidőt is elrendelhetnek egy, a napokban benyújtott törvényjavaslat szerint. A szakszervezetek szerint jelentős hátrány éri így a dolgozókat. A DK szakpolitikusa azt mondja, hogy sokan hagyják majd el a pályát emiatt.
nov. 25
13:54
Nyolc hajléktalant vett őrizetbe a rendőrség egy hónap alatt (SzMo)
Szél Bernadett kérte ki és osztotta meg az adatokat. Facebook-posztjából az is kiderül, hogy a hajléktalanok nem a szállókat választották.
nov. 25
14:00
Pálmai Panna orvosira készült, de beleszeretett a djangóba - a Pancastic története (SzMo)
Új lemezzel jelentkezik az egyik legegyedibb hangzávilágú magyar zenekar, ebből az alkalomból ültünk le beszélgetni a zenekar énekesnőjével.
nov. 25
14:03
A nap képe: Orbán eltökélt arccal érkezett Brüsszelbe (Privátbankár)
Szomorkás nap a mai: a 27 maradó tagállam vezetői elfogadták a Brexit-megállapodást.
nov. 25
14:06
Orbán Viktor: Szomorú vasárnap (HírTV)
A miniszterelnök egy videót, a Szomorú vasárnap című dalt osztott meg közösségi oldalán.
nov. 25
14:06
A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van (Agrofórum)
A mezőgazdaság várhatóan idén is jelentősen hozzájárul a hazai gazdaság egészének növekedéséhez – mondta a mezőgazdaságért felelős államtitkár Balatonfüreden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) konferenciáján. Feldman Zsolt kiemelte, a mezőgazdaság teljesítményének a növekedése elsősorban a repce, a kukorica, az alma és a baromfi ágazatoknak kös
nov. 25
14:12
Orbán Viktor: ez egy szomorú vasárnap (Infostart)
Az Egyesült Királyság kilépése, valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcsot követően vasárnap.
nov. 25
14:12
Lakás, fotóstúdió és galéria is egyben ez a vagány török loft (Player)
Az egész diókkal kirakott falon azért elkerekedett a szemünk.
nov. 25
14:18
Nem semmi, amit Hódi Pamela elárult! Nagy az öröm (Blikk)
Kislánya és szerelme is úszik a boldogságtól.
nov. 25
14:18
Orbán Viktor: A veszteség nagy (HírTV)
Az Egyesült Királyság kilépése valódi Black Sunday, jelentette ki a miniszterelnök Brüsszelben.
nov. 25
14:18
Tényleg megtalálta hogyan lehet jól viselni a szezon legőrültebb cipőjét (Glamour)
Sose gondoltuk volna, de ez vagány
nov. 25
14:21
Sajátosan reagált a doppingvádakra Sergio Ramos (Sport365)
Igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.
nov. 25
14:24
A szír állami hírügynökség szerint mérgesgáztámadás érte szombat éjjel Aleppót (444.hu)
Az orosz védelmi minisztérium szerint klórgáz volt a rakétákban, amiket a korábban an-Nuszra néven ismert lázadócsoport uralta területről lőhettek ki.
nov. 25
14:24
Megható kisfilmmel búcsúzik az elpusztult elefánttól a Fővárosi Állatkert (SzMo)
Összegyűjtötték Asha legjobb pillanatait.
nov. 25
14:30
Friss lelet az egészségünkről, elkeserítő ábrákon a magyar valóság (Portfolio)
A magyarok várható élettartama az egyik legalacsonyabb egész Európában, a rákos halálozás tekintetében sajnos vezetünk, a magyar fiatalok és felnőttek is sokat dohányoznak, kimagaslóan elhízottak vagyunk - csak hogy néhány fontosabb...
nov. 25
14:36
Ismeri a tévézésre vonatkozó 20-20-20-as szabályt? (Infostart)
Az őszi-téli időszak a tévézés és filmnézés főműsorideje, ám egy hosszabb tévénézés esetén több dologra is érdemes odafigyelni, hogy megóvjuk a szemünket.
nov. 25
14:36
Oroszországban rekordmennyiségű lazacfélét halásztak le (AQUA)
Ennek hatására a keresletet is meghaladó vörös kaviárt termeltek, ami a lazackaviár árának jelentős csökkenésével jár.
nov. 25
14:36
Nosztalgiavillamosokkal zárult a BKV 50. születésnapja (HírTV)
A különböző évtizedekből származó járművekkel a Budafoki kocsiszíntől a kelenföldi garázsig utazhattak az érdeklődők.
nov. 25
14:36
X-Faktor exkluzív: A műsor kiesői fergeteges produkcióval búcsúztak (Joy)
Az X-Faktor második élő show-jában kiderült, melyik versenyzők jutottak a legjobb hat közé, és sajnos volt, akiktől búcsúzni kellett.
nov. 25
14:45
Orbán Viktornak szomorú a mai vasárnap (Menedzsment Fórum)
Az uniós vezetők aláírták a Brexitet, de britek még megfúrhatják a paktumot.

Keresés