Kovács Zoltánt államtitkárnak kérte fel a miniszterelnök, a tavaszi parlamenti választások ritka fideszes veszteseinek egyike, Hollik István veszi át a helyét
Honnan származnak a mikroműanyagok, milyen káros hatásuk lehet ránk és a környezetünkre, és hogyan dolgozik az EU a probléma megoldásán? Összeszedtük a fontosabb tudnivalókat.
Aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról az európai uniós tagországok vezetőinek vasárnapi brüsszeli csúcsértekezletén.
Rogán Antal államtitkára lesz a jövőben Kovács Zoltán és a nemzetközi kommunikációért felel. Az új kormányszóvivő Hollik István lesz helyette - jelentette be Havasi Bertalan.
A Facebookban perben álló cég vezetőjétől foglalták le úgy, hogy még börtönnel is fenyegetőztek. A Facebook közleményben jelezte, hogy az iratok titkosítását bíróság rendelte el.
Andrzej Duda lengyel államfő hétfőn aláírta a munkáltatói és állami hozzájárulással megvalósítandó önkéntes nyugdíjprogramról szóló, mintegy 11,5 millió munkavállalóra vonatkozó törvényt.
Friss statisztikák szerint tovább csökkent a boltos foglalkoztatottak száma. 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest tízezerrel, az év elejéhez mérve pedig ötezerrel zuhant a boltokban foglalkoztatottak száma....
A tavalyi szezonban nem volt egyszerű a sítúrázók helyzete nemcsak Alsó-Ausztriában, hanem szomszédunk számos síterepén. Balesetek követték egymást, időnként betiltották a sítúrázást a kezelt pályákon. Az idei szezonra az alsó-ausztriai síterepek új és vélhetően világos szabályokat dolgoztak ki a sítúrázóknak.
Elkészült a Magyar Zene Háza élményalapú zenei nevelést támogató koncepciója, amely élményszerűen mutatja be a zene történetét. A központ 2020 végén nyithatja meg kapuit. Most egy "zajszimfóniára" hívják az érdeklődőket.
Szerdán kiderül, hogy újabb mélypontra süllyedt-e a munkanélküliség hazánkban az elmúlt három hónapban. A második negyedévben történelmi mélyponton, 3,6 százalékon volt a mutató, számos iparág súlyos munkaerőhiánnyal küzd. Emiatt a kormány a munkaidőkeret elszámolásának három évre emelését, valamint a túlóraszám 400-ra növelését tervezi.
Bracknell - Hihetetlen módon próbálta meg kigyógyítani homoszexualitásából 11 éves egy férfi. Richard Dowling arra kényszerítette gyermekét, hogy lefeküdjön élettársával.
A dokumentumot Theresa May brit kormányfőnek is alá kell írnia és még a brit parlamentnek is szavaznia kell a megállapodásról. Ennek kimenetele viszont közel sem egyértelmű.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 379,78 ponton zárt pénteken, 51,39 ponttal, 0,13 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
A héten már írtunk arról, hogy a elmúlt napokban nagyot esett a kriptodevizák árfolyama, sokan abban reménykedtek, hogy a masszív túladottság miatt jöhet egy felpattanás, azonban az árfolyamok tovább zuhantak, a Bitcoin árfolyama kritikus...
Területcseréről fognak népszavazást tartani két baranyai településen. Vasárnap fognak népszavazást tartani Baranya megyében, Komlón és Mánfán területcseréjének ügyében.
A Hévízi-tó egyike Magyarország 7 természeti csodájának. Őszi reggeleken a tavat könnyű pára borítja a tavat, amely gátolja a víz lehűlését, ezáltal teszi elérhetővé még ilyenkor is a szabadtéri fürdőzés élményét. A kísérteties látvány egyedi hangulatot kölcsönöz a tónak - írja a Zaol.hu.
Aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról a Brexit után is bennmaradó európai uniós tagországok vezetői vasárnap Brüsszelben. A...
Magyarországon járnak legtöbbet orvoshoz az emberek az EU-tagországok polgárai közül, mégis kétszer annyian halnak meg nálunk 65 éves koruk előtt, mint az uniós átlag - egyebek között ez derül ki az Európai Bizottság és az OECD jelentéséből. A kormány szerint 2010 óta nőttek az egészségügyre fordított kiadások, a jelentés szerint viszont Magyarorsz