Kelet-Európában páratlan csillagászati élményközpont épül Magyarország első hegyvidéki erdős nemzeti parkjában, a Bükki Nemzeti Parkban, amely egyben Magyarország harmadik nemzetközileg is elismert Csillagoségbolt-parkja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Répáshuta közelében készülő beruházásához a kormány 990 millió forinttal járul hozzá.
További vizsgálatok alapján dől majd el, hogy meg kell-e műteni Miklós Editet, aki a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott. Elszakadt a szalag a jobb térdében.
Bár még csak az első háromnegyedév adatai állnak rendelkezésre, tavaly 4 százalék fölött bővülhetett a magyar gazdaság - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" díjátadó rendezvényen.
Az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 100%-os részvénycsomagja az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonába került csütörtökön. Az eladó a korábbi GDF-Suez, az ENGIE International Holding B.V.
Informatikai, elektronikai és járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter, amelynek célja az intelligens közlekedési rendszerek kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásainak összekapcsolása.
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.
A híres műsorvezetőnő,Oprah Winfrey elindított egy olyan tévéshowt, mely óriási népszerűségnek örvend. sokakat ültet le a képernyő elé, köztük Josh feleségét is, aki benevezte férjét a műsorba.
Egyre népszerűbb témakör a továbbképzések piacán a programozás. A széles spektrumú OKJ-s szolgáltatóktól a speciális versenypiaci oktatóközpontokig ma már sok helyen hirdetnek programozó kurzusokat. Hogyan válasszunk az egyre változatosabb...
A mai ebéd elkészítéséhez a Süllős Gyuláné által vezetett Pensio Kft. konyhájában található alapanyagok adták az ihletet. A menü 1000 kcal/ fő értéket tartalmaz, az ára pedig 870 Ft/fő.
Az olasz Federica Brignone nyerte szombaton a női szuperóriás-műlesiklást Bad Kleinkirchheimben, az alpesi sízők világkupa-sorozatának e hétvégi ausztriai állomásán
Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
David Helfgott újabb európai turné keretén belül ismét Budapestre látogat hazai rajongói örömére. 2018. augusztus 15-én, a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik majd.
Rasszista, ha valaki egész országokat és kontinenseket egyszerűen pöcegödörnek nevez – így reagált az ENSZ emberi jogi főbiztossága arra, hogy értesülések szerint Donald Trump így nevezte az Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáját. Ebből Afrikában is botrány lett. Az elnök eközben lemondta londoni látogatását,
A tankönyvek és a baromfihús ára az állami intézkedéseknek köszönhetően jelentős mértékben mérséklődött tavaly, közben viszont több alapvető élelmiszer sokkal drágább lett. Összeszedtük a hazai infláció "legjeit". Pénteken...
Hazánkban évente megközelítőleg ötvenezren halnak meg elhízás, magas vérnyomás, dohányzás, cukorbetegség és magas koleszterinszint előidézte szívinfarktusban. A legújabb kutatási eredmények azt igazolják, hogy a már ismert rizikófaktorok mellett az ápolatlan fogazat is növeli a rizikót.
Csúnyán nekiment Seal Oprah Winfreynek az interneten. Heidi Klum elvált férje azt veti a sztárműsorvezető szemére, amit még rajta kívül igen sokan Hollywoodban, és a világ más tájain: ha tudott Harvey Weinstein hollywoodi zaklatásairól, miért falazott neki éveken keresztül?
Miután a tulajdonos nem akart külön jegyet venni hangszerének, törékeny tárgyként a légitársaság gondjára bízta. Csak utólag derült ki, milyen rossz döntést hozott.
A Világbank javította Magyarország és a világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését a most megjelent féléves tájékoztatójában. A kapacitások kihasználtsága a 2008-as válság óta nem volt ilyen magas – írták. A globális kockázatok között említik az infláció gyorsulását és a jegybanki lazító programok kivezetését.