A lengyel jogállamiság helyzetéről szóló brüsszeli–varsói vita rendezésére tesz erőfeszítéseket Bulgária, amely tegnap hat hónapra hivatalosan is átvette az Európai Unió soros elnökségének tisztségét. – Bízunk abban, hogy ebben az időszakban Lengyelország változtat a reformokon, megállapodik az Európai Bizottsággal, és lenyugodnak a kedélyek – mond
A főcsoport-elődöntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga: míg az Amerikai Főcsoportban (AFC) óriási meglepetés lenne a vendégcsapatok sikere, addig a Nemzeti Főcsoportban (NFC) még tippelni is nehéz a továbbjutókra.
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat – közölte szombaton a román sajtó.
A vállalatcsoport 2017-ben világszerte 2,46 millió új autót adott át ügyfeleinek, amellyel sorozatban hetedszer döntötte meg egy évvel korábbi, saját értékesítési rekordját. Miközben a BMW és a MINI is új abszolút csúcsot könyvelhetett el, a BMW i almárka, a BMW M divízió és a BMW Motorrad is fennállása legeredményesebb esztendejét zárta. 2017-ben a BMW Group egész éves értékesítési mutatója új…
A tordai országgyűlés mai üzenete nem egyszerűen a tolerancia, a vallási türelem, hanem az is, hogy küzdeni kell az igazságért nemes eszközökkel – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján az erdélyi Tordán.
Közel félmilliárd forint összegű, a helyben maradást segítő tevékenységekre fordítható pályázatot nyert el a Mura nemzeti program keretéből 34 település - közölte szombati nagykanizsai sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a program miniszteri biztosa.
Az energiaárak csökkenése miatt alacsonyabb lett a decemberi infláció az Egyesült Államokban az előző havinál és az elemzői várakozásoknál a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete a Bureau of Labor Statistics pénteken közzétett kimutatása szerint.
Közvetlenül célba érkezése után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult Miklós Edit az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számában, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szombati szuper-óriásműlesikló futamon.
Bár már több mint nyolc éve abbahagyta pályafutását, még mindig kicsattan az erőtől Ljubomir Vranjes (44), a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola (Micula) egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte szombaton a román sajtó
A család az együttlétről is szól, amikor közös programokon vesz részt a család minden tagja – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Városligeti Műjégpályán, a Családok Éve programsorozat nyitórendezvényén.
További vizsgálatok alapján dől majd el, hogy meg kell-e műteni Miklós Editet, aki az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott.
Közvetlenül célba érkezése után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult Miklós Edit az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számában, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szombati szuper-óriásműlesikló futamon.
A köhögés lehet akaratlan folyamat, de akaratlagosan is kiváltható mechanizmus, melynek célja valamilyen idegen anyag vagy nyák eltávolítása a légutakból. Milyen okokra vezethető vissza a reggeli, napközbeni és esti köhögés?
Az új év elején sokan megfogadják, hogy többek között a jelenlegi munkahelyüket is lecserélik. A váltás gondolata sokakat felvillanyoz, ám az új munkahelyhez vezető úton van egy komoly akadály - ez pedig az aktuális munkahelyünkön való...
Az egymás iránti szeretet szükségességét hangsúlyozták az egyházi vezetők a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető erdélyi országgyűlés 450. évfordulóján tartott hálaadó ünnepségen, Tordán.
Közvetlenül célba érkezése után hanyatt esett, beütötte a fejét és elájult Miklós Edit az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számában, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben rendezett szombati szuper-óriásműlesikló futamon.
A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja - mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén
A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja – mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.
Soha nem látott ütemben nőtt a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma tavaly. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több mint 127 ezer tonna érkezett vagy indult repülővel hazánkból.
Oroszország elutasítja Donald Trump amerikai elnök közleményét az iráni atomprogramról kötött hathatalmi megállapodással kapcsolatban. Az Európai Unió meglehetősen hűvösen reagált Trump javaslatára. Az amerikai elnök pénteken bejelentette...
A tordai országgyűlés mai üzenete nem egyszerűen a tolerancia, a vallási türelem, hanem az is, hogy küzdeni kell az igazságért nemes eszközökkel – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján az erdélyi Tordán.