A kormányhoz közel állónak mondott Nézőpont intézet felméréséből kiderül, hogy a közép-európaiak fele elégedetlen ugyan az EU-val, de majd háromnegyedük ennek ellenére maradna az Unió tagja.
Világkupa dobogós sízőnk megsérült az alpesi sí világkupa idei első szuperóriás-műlesikló versenyén, az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. Miklós Edit a célvonalon áthaladva bukott, a villachi kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a jobb térdében szalagszakadás történt. Azt, hogy szükség van-e műtétre, további vizsgálatok után állapítják meg.
Májusban dönthetnek az európai uniós állam- és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitika jövőjéről – közölte tegnap Czerván György. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Kossuth rádióban elmondta: hazánk célja elérni, hogy a csökkenő összköltségvetés ellenére a Magyarországnak szánt agr
Szorosabbra fűzheti kapcsolatát a Xerox és a Fujifilm, bár a két cég teljes összeolvadását rövid távon még nem tartják valószínűnek a The Wall Street Journalnek nyilatkozó források.
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen - jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati i jelöltbemutató sajtótájékoztatóján.
„A Galaxis útikalauz stopposoknak története egyben történet az idealizmusról, a küzdelemről, a kétségbeesésről, a szenvedélyről, a sikerről, a bukásról és a baromi hosszú ebédszünetekről.” (Douglas Adams) A klasszikus regény filmváltozata szombaton 18.35-től látható a Viasat3-on. (Ismétlés: vasárnap 16.25)
Annyira finom és egyszerű köret, mégis sokan még életükben nem kóstolták. Hát épp itt az ideje, hogy egy kis változatosságot vigyünk a megszokott receptek közzé, kezdve ezzel a mennyei karfiolpürével.
Mind a négy magyar versenyző - Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia - a negyeddöntőben búcsúzott a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.
Több mint egy éve húzódó pereskedés után első fokú ítéletet hozott a Paksi Járásbíróság Csertői Aurél, az NB I-ben szereplő Paks vezetőedzőjének ügyében.
Havonta néhány tízezer forintból él az évek óta betegeskedő Paudits Béla. A színművész egyetlen reménysége az a támogatás, amit a Jászai Mari-díja után kaphatna, csakhogy a díjat annak idején nem vette át. Havi 120 ezer...
Tavaly decemberben nyilatkozta a francia pékszövetség elnöke, Dominique Anract, hogy világörökséggé nyilváníttatná a ropogós héjú hosszúkás francia kenyeret, a bagettet.
Az idei Év sportolója gála az eddigi hasonló rendezvények közül a jobbak közé tartozott. Be-becsúsztak a régmúlt évtizedekben Fásy-mulatót idéző színvonalú haknik is, de amióta három éve az őt megillető helyre, a Nemzeti Színházba költözött az estély, talán még egyszer sem volt a mostanihoz hasonlóan izgalmas a produkció.
Brutális szakaszokat jelöltek ki a szervezők a jubileumi, 40. Dakar első felére. Legalábbis erre utal, hogy több korábbi bajnok is hatalmasat bukott a perui sivatagban.
Rekordmennyiségű, 763 repülőgépet adott át az ügyfeleinek a seattle-i székhelyű Boeing repülőgépgyártó. Az amerikai társaság közleményében ismerteti: ennyi gépet még soha egyetlen gyártó sem szállított le egy év alatt.
A Szociáldemokrata Párton belüli hatalmi harc éleződhetett ki annyira, hogy Mihai Tudose a székelyek fenyegetésével próbálja megnyerni a nacionalista szavazókat. A korrupt román belpolitika, titkosszolgálati szálak és egy 900 millió eurós amerikai katonai megrendelés is szerepet játszhatnak az akasztós beszédében.