Megigényeltem és meg is kaptam az öregségi nyugdíjat, sajnos nagyon keveset és ezért igénybe szerettem volna venni a 2007.04.01. és 2011.12.31. közötti időszakra az un. félszázalékos nyugdíjnövelést. A megyei Kormányhivatal ügyintézője közölte is velem, hogy erről majd az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központja hivatalból intézkedik. Az
Még ezen a héten lehet ajánlatokat benyújtani Karintia legnagyobb síterepének közel 30%-os tulajdonrészére. Az eladandó részre a szlovákok és egy helyi cég is pályázik, és úgy hírlik, hogy a szlovákok szívesen fizetnének többet egy nagyobb arányú tulajdonrészért is. Már most zajlik a vita, kinek kellene (nem) eladni.
Komoly széllel érkezett meg az újabb havazás a francia hegyekbe. Eddig már közel méternyi hó hullott az Alpok északi oldalán és még ma is várható egy kis utánpótlás. Sok helyen álltak a liftek, néhány síterep meg sem kísérelte a nyitást ebben a cudar időben. A havazás egyébként Ausztriáig is eljutott.
Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
A befektetési alapok vagyona tavaly decemberben mindössze 0,1 százalékkal, 6 milliárd forinttal csökkent a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel. A szervezet tagjai 2017 december végén 6135 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, egy é
Az Infiniti, pontosabban fogalmazva a Nissan vezetősége – Hiroto Saikawa úr, aki a Nissan első embere – a napokban zajló Detroiti Autószalonon azt nyilatkozta, hogy a Nissan luxusmárkája a tervek szerint 2021-ben fogja piacra dobni első teljesen elektromos szériagyártású modelljét.
Elektrifikált paradicsom vár az elkövetkező években az autóvásárlókra, a gyártók ugyanis folyamatosan licitálnak egymásra a közeljövőben bemutatkozó elektromos, illetve elektromos rásegítésű – egyszerűbben fogalmazva hibrid – modellek számát tekintve. Ezúttal a Ford mondott egy nagyot, amihez nagyjából minden bizonnyal tartani is fogja magát a gyáróriás.
Bár a Land Rover még 2016-ban, vagyis több, mint egy éve befejezte a hosszú évtizedekig készített Defender szériagyártását, a brit vállalat azt nem mondta, hogy a jó öreg Defender nem térhet vissza egy-egy limitált széria erejéig.
Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
Három gyermekéből kettő is koraszülötten jött világra, ami egyrészt a picik egészségi állapota miatt is aggasztó volt, másfelől a család életében is rossz volt az időzítés – vallotta be őszintén az egykori profi ökölvívó-világbajnok Hajdú Péter műsorában.
Az délutáni órákban újabb front, ezúttal egy melegfront éri el nyugat felől hazánkat. Estétől többfelé esőre számíthatunk, de északkeleten még havazás várható, ott akár néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat.
Tiltott állami támogatás miatt Franciaország legnagyobb áramtermelőjének, az Électricité de France-nak (EDF) vissza kell fizetnie 1,37 milliárd eurót (nagyjából 424 milliárd forintot) a francia államnak - erősítette meg az Európai Bíróság keddi ítéletében.
Minden szóbeszéd és politikai intrika mellett Észak-Korea részvétele a következő hónap téli olimpiáján Pjongcsangban igazolja majd a régi mondást: „a részvétel a fontos”.
Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát - jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.
A lakáshitelezés felfutását látva egyre többen szögezik nekünk a címben szereplő kérdést, hiszen túl frissek a 10 éve kezdődött pénzügyi válság emlékei. A kérdés mögötti félelem kettős: hitelfelvevőként a rekordalacsony kamatszint...
Többször is megfogalmazták már azt a célt a kormány tagjai, hogy 5 millió foglalkoztatott legyen Magyarországon. Hiába azonban az optimizmus, belátható időn belül maga a kormány sem látja ezt elérhetőnek.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyértelműen csalódásként értékelte, hogy a férfi válogatott pont nélkül búcsúzott a horvátországi Európa-bajnokságon a csoportkört követően.
Ha tíz éven belül nem is fog mindenki e-autóval járni, az e-mobilitás térhódítása - még Magyarországon is - elkerülhetetlen. Az infrastruktúra masszív átalakulása pedig egyértelmű hatással lesz lakókörnyezetünk minőségére is...
Jelentős drágulás történt az utóbbi hónapokban a baromfipiacon: a tojás drasztikus áremelkedése mellett a csirkehúsért is többet kell fizetniük a vásárlóknak.
A Line-up of the year, azaz a tavalyi év legjobb zenei felhozatalának díját vehették át a Sziget képviselői az European Festival Awards, a fesztiválok legnagyobb megmérettetésének díjátadó gáláján szerdán késő este a hollandiai Groningenben - közölte a Sziget sajtóiroda az MTI-vel.