2018. január 12. péntek

jan. 12
12:39
Jó hír a nyugdíjasoknak: a napokban érkezik a pénz (Blikk)
Elkezdődik a megemelt nyugdíjak kézbesítése, a pénz a napokban megérkezik az idősekhez – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára pénteken en.
jan. 12
12:40
Komoly döntést hozott magánéletében és munkájában is Tücsi (Ripost)
Pár hét alatt több komoly változás is történt az egzotikus szépségű műsorvezető életében.
jan. 12
12:40
Felkavaró vallomás: megszólalt a pásztói csecsemőgyilkos anya (Ripost)
A nő pénteken került előzetes letartóztatásba, vallomásában pedig hihetetlen magyarázattal állt elő.
jan. 12
12:40
Csúcson a román infláció (vg.hu)
Csaknem négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett tavaly decemberben a román éves infláció az egy évvel korábbihoz képest – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
jan. 12
12:42
Berendelték a külügyminisztériumba a román nagykövetet (Ripost)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
jan. 12
12:42
Bővült az orosz kőolaj- és földgáz export (vg.hu)
Jelentősen emelkedett Oroszország bevétele a kőolaj és a földgáz exportjából a tavalyi első 11 hónapban.
jan. 12
12:42
Jövő héten is többször elázhatunk (Háziállat)
A változékony, többször csapadékos időjárás a jövő héten is folytatódik, de az ország nagyobbik részén már ismét esőre kell számítani, havazás főként északkeleten valószínű.
jan. 12
12:44
Új területre lép be szolgáltatásával a Tchibo (vg.hu)
Baba- és gyermekruha-kölcsönző szolgáltatást indít a Tchibo német kiskereskedelmi üzlethálózat, kihasználva ezáltal a megosztáson alapuló, egyre népszerűbb és ismertebb gazdasági modell előnyeit.
jan. 12
12:46
Hazai cégek fogtak össze az önvezető autókért (vg.hu)
Informatikai, elektronikai és járműipari cégek részvételével megalakult a Zalai Önvezető Jármű Klaszter az intelligens közlekedési rendszerek kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásainak összekapcsolására.
jan. 12
12:48
Hop-on hop-off: két cég együtt indult a tenderen (Portfolio)
Együtt nyújtotta be pályázatát a Fővárosi Közgyűlés buszos városnézésre kiírt tenderére a nemzetközi City Sightseeing franchise partnereként működő Mr. Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft., a két cég együttesen a legnagyobb flottával...
jan. 12
12:48
Sokat fizethetnek az adatokat hanyagul kezelő cégek (vg.hu)
Szigorúan megbírságolhatják a jövőben az ügyfeleik személyes adatait elveszítő hitelminősítő cégeket az Egyesült Államokban, ha a szenátus elfogadja az ezt lehetővé tevő ellenzéki törvénytervezetet.
jan. 12
12:48
Tiborcz volt cége vs. OLAF: válaszolt az ügyészség (ATV)
A csalás elleni hivatal a 2011 és 2015 közötti időszakot vizsgálta, amikor még Orbán Viktor veje volt a cég vezetője.
jan. 12
12:48
Hétvégén nézik meg Enyedi filmjét az Oscar-döntéshez (hirado.hu)
Az idegen nyelvű filmek kategóriájában péntektől vasárnapig tekinthetik meg a bírák a szűkített, leendő Oscar-díjas jelöltek alkotásait. A filmek között az egyetlen női jelölt Enyedi Ildikó, Testről és lélekről című filmjével.
jan. 12
12:48
A Delta Air Lines elkövette azt, ami Kína szemében a legnagyobb bűnnek számít (444.hu)
Aztán nem győztek magukat megalázva bocsánatot kérni, hogy a honlapjukon külön országnak tüntették fel Tibetet és Tajvant.
jan. 12
12:48
Olimpiai bronzérmest igazolt a soproni kosárcsapat (m4sport.hu)
Danielle Page a Castors Braine elleni Euroliga-csoportmeccsen már pályára is léphet.
jan. 12
12:48
Margot Robbie romantikus szettje olyan csodás, hogy külön díjat érdemel (Glamour)
Hihetetlenül bájos volt a fiatal színésznő ebben a ruhában
jan. 12
12:51
Brutális fizetést ad a Videoton új játékosának (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt napok híre, hogy Garancsi István fociklubja, a Videoton leigazolta az 51-szeres válogatott focistát, Huszti Szabolcsot.
jan. 12
12:51
Tarlós István újabb információi a metrófelújításról (Infostart)
A főpolgármester bejelentette: a 3-as metró vonalán, a déli és középső szakaszon a felújításról szóló közbeszerzés eljárás is elindult.
jan. 12
12:54
Kérdőív a MÚOSZ működéséről (Kreatív Online)
A szakmai szövetség arra kíváncsi, hogy milyen szolgáltásokat várnak tőlük az újságírók.
jan. 12
12:54
Hétvégén jön a havazás és a lehűlés (Háziállat)
Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és elszórtan már számíthatunk gyenge esőre. Reggel +3, délután +5 fok körül alakul a hőmérséklet, írja a Köpönyeg. Szombaton is marad a borús, kissé szeles idő. Többfelé, főleg a középső tájakon alakul ki eső, amit estétől ÉK felől havas eső, majd hó válthat fel. A csúcsérték ekkor még nem csökken an
jan. 12
12:54
Trump alpárian szólt haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáiról (hirado.hu)
Az amerikai elnök „pöcegödör országoknak” nevezte a Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáit.
jan. 12
12:54
Rutinszerzésnek indult, negyeddöntő lett belőle (Azenpenzem)
Szép estéje volt szerdán a magyar női kosárlabdának. A Sopron a legrangosabb sorozatban, az Euroligában biztosította be a továbbjutását a csoportjából, ám ennél is nagyobb tett, hogy az Európa-kupában a Szekszárd idegenben, hátrányból indulva harcolta be magát nem kis meglepetésre a legjobb nyolc közé.
jan. 12
12:54
Négy magyar továbbjutó 500-on a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n (m4sport.hu)
Bácskai Sára Luca és Krueger Cole nem jutott túl a selejtezőn.
jan. 12
12:54
Szijjártó bocsánatkérést vár a magyarellenes román miniszterelnöktől (HírTV)
Székely zászlóval és kötéllel a nyakában tiltakozott a jobbikos Szávay István, Tudose szavait Gyurcsány Ferenc is elítélte.
jan. 12
12:56
Magyar fegyveralkatrész-csempészt fogtak el Seremetyjevón (hirado.hu)
Lőfegyver-alkatrészeket próbált meg a moszkvai Seremtyjevó repülőtéren át Magyarországra csempészni egy magyar férfi.
jan. 12
12:57
Demcsák Zsuzsa újra jelentkezett: megmondta a véleményét Tusupról, és még tökéletes alakját is megmutatta – fotó (Blikk)
Demcsák Zsuzsa hosszú ideje nem túl aktív nyilvános Facebook-oldalán: januárban épp csak egy újévi posztot osztott meg, illetve a Rádió 1-es interjújával kapcsolatos tudnivalókat.
jan. 12
12:57
Stohl tehetetlen volt: Ekkora zuhanásra senki nem volt felkészülve (Blikk)
A nézők nem hittek a szemüknek.
jan. 12
12:57
Támadások kereszttüzében: fenyegetések érik a tévécsatornát (Blikk)
- Több fenyegetést is kapott a zsidó közösségi televízió, a HETI TV.
jan. 12
12:57
Jól kezdtek a magyarok a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n (Blikk)
A hatból négy magyar jutott tovább az 500 méter selejtezőjéből a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.
jan. 12
12:57
Minden jogszabálynak ellentmond az, amit a szcientológia tett, mondja Péterfalvi (hirado.hu)
„Olyanok adatait is tartalmazták a dossziék, akik soha semmilyen kapcsolatban nem álltak a szcientológia egyházzal” – többek között ez is olvasható a 888.hu portálon megjelent interjúban.
jan. 12
12:59
Adásban kért bocsánatot Stohl András. Elragadta az indulat és megtette, amire senki se számított (Blikk)
A kamerák is vették.
jan. 12
12:59
MSZP: nincs helye az európai közéletben annak, aki kisebbségek fellógatásáról beszél (hirado.hu)
Az MSZP szerint felelős politikus nem beszélhet Európában kisebbségek fellógatásáról következmények nélkül.
jan. 12
13:00
Megszólalt Orbán József a betegségéről: „nem kicsi a baj” (ATV)
Hiába a kemoterápia, színpadra lépett az Omega év végi nagykoncertjén a 100 Folk Celsius frontembere. A koncert után pedig betegségéről vallott.
jan. 12
13:01
Nyáron újabb szerződéseket köthetnek a hármas metró felújításáról (hirado.hu)
Tarlós István elmondta: a nyáron köthetik meg a középső és a déli szakasz államosainak felújítási szerződéseit.
jan. 12
13:03
A Jobbik azonnali távozásra szólította fel a román miniszterelnököt (hirado.hu)
A magyar kormánytól pedig azt kéri, hogy az elvárható konzekvenciák levonásáig rendelje haza a bukaresti nagykövetet.
jan. 12
13:06
Nincs kedved kimozdulni hétvégén? 5 csajos film az elmúlt évekből, amit meg kell nézned! (Joy)
Néznél valami jó filmet, de nem tudod, mi legyen az? Segítünk!
jan. 12
13:06
Kilőtt az EUR/USD (ProfitLine)
Nagyobb erősödést mutatott az euró a dollárral szemben a tegnapi nap folyamán, miután az EKB publikálta decemberi ülésének jegyzőkönyvét.
jan. 12
13:06
Meglepetés az első banki gyorsjelentésben (Portfolio)
A várt 25,15 milliárd dollár helyett 25,45 milliárdos bevétellel és a várt 1,69 helyett 1,76 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredménnyel (EPS) örvendeztette meg a részvényeseket a JP Morgan. Egy egyszeri adótétel miatt a teljes...
jan. 12
13:06
Fontos telefonszám szűnt meg végleg: ezt már hiába hívod (Pénzcentrum)
Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete nyomán. A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően...
jan. 12
13:06
Megfojtja a szemét a tengeri élővilágot (hirado.hu)
Már a kikelésüket követően meg kellett küzdeniük az életükért a teknősöknek.
jan. 12
13:06
Akár törvénnyel is megakadályoznák a Soros-szervezetek terjeszkedését (HírTV)
A Soros György által támogatott, bevándorlást szervező irodák terjeszkedése ellen lépne föl a Megyei Jogú Városok Szövetsége.
jan. 12
13:12
Ide szerződhet a Barcelona egyik játékosa (Sport365)
Hamarosan orvosi vizsgálaton vehet részt a futballista.
jan. 12
13:12
Közösen pályáztak a piacvezetők a fővárosi városnéző buszos tenderen (vg.hu)
Együtt nyújtotta be pályázatát a Fővárosi Közgyűlés buszos városnézésre kiírt tenderére a nemzetközi City Sightseeing franchise partnereként működő Mr. Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft., a két cég együttesen a legnagyobb flottával rendelkezik a piacon – közölték a cégek.
jan. 12
13:12
Szárnyal a Boeing – rekordmennyiségű gépet gyártottak (NRGreport)
Rekordmennyiségű, 763 repülőgépet adott át az ügyfeleinek a seattle-i székhelyű Boeing repülőgépgyártó. Az amerikai társaság közleményében ismerteti: ennyi gépet még soha egyetlen gyártó sem szállított le egy év alatt.
jan. 12
13:14
Egyre bátrabban mobilnetezünk külföldön (vg.hu)
A magyarok többsége hallott már a roamingdíjak eltörléséről, mobilnetet 900 000-en használtak már külföldön, 37 százalékuk a díjak eltörlése után csatlakozott a külföldi EU-s országban mobilnetezők táborához az eNET roaming-tapasztalatokat vizsgáló kutatásának adatai alapján.
jan. 12
13:14
Rekord mennyiségű új autót adtak el a világban (NRGreport)
Tavaly először haladta meg a 90 milliót a globálisan eladott új autók száma.
jan. 12
13:15
Optimum: megérkezett a V8-as benzines Bentley Bentayga (Auto Pult)
A Bentley újdonságaival érintőlegesen ezidáig is foglalkoztunk, azonban mostantól kiemelt figyelmet kap a márka, hiszen tavaly hivatalossá vált, hogy az idei évtől hazánkban is megjelenik a brit luxusautógyártó: a szalon a Porsche Centrum Budapest XI. kerületi telephelyén a Szerémi úton nyílik meg, a Bentley modelljeit pedig már mostantól megrendelhetik a tehetős érdeklődők.
jan. 12
13:18
Jegybanki jegyzőkönyv fűti az eurót (TőzsdeFórum)
Több mint két figurát ugrott az euró a dollárral szemben az EKB igazgatóinak tegnap publikált vitájára.
jan. 12
13:18
Így tiszteleg Terence Hill barátja, Bud Spencer emléke előtt (hirado.hu)
A színész egy igazán különleges projekttel készül.
jan. 12
13:18
Tatár Csilla 11 évvel ezelőtti fotót osztott meg magáról (Femcafe)
Rengeteget változott az eltelt évek alatt.

Keresés