Az Év Sportolója Gálán Hosszú Katinka kapta meg az év sportolója díjat, férje, és edzője Shane Tusup lett az év edzője. Korábban Tusup élesen kritizálta a magyar úszóedzőket, majd kapcsolatuk Hosszú Katinkával is kritikussá vált.
Az utóbbi időben megnövekedett azoknak a híreknek a száma, amelyek szerint Ausztráliából közelít a H3N2 influenzajárvány. Egyes portálok már Angliában és Franciaországban is súlyos megbetegedésekről írtak. Utánajártunk, a magyar lakosságnak van-e félnivalója, valóban kitörhet-e a járvány, és ha igen, mennyire okoz súlyos megbetegedéseket.
A várakozásoknak megfelelő tavalyi inflációs adat után az adócsökkentések miatt az év elején tovább lassulhat a fogyasztói árak növekedési üteme, és az év közepétől várható emelkedés után is csak megközelíti a jegybank inflációs célértékét – prognosztizálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggel kia
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
Minden kutyaólra jut lassan egy digitális pénz, komolytalan az egész? Bűnözők használják? Semmiféle értéke sincsen? Ez okozza majd a következő válságot? Csak egy nagy pilótajáték, semmi több? Be kell tiltani mielőbb? – körüljártuk a szkeptikus véleményeket.
"Nem azért jöttem, hogy válogatott lehessek, az a történet számomra már befejeződött" - jelentette ki a Videoton FC pénteki sajtótájékoztatóján Huszti Szabolcs, aki 13 év után tért vissza Magyarországra, és két és féléves szerződést kötött a székesfehérvári klubbal.
Bőven lehetett 10% felett keresni egy részvénytúlsúlyos pénztári portfólióval tavaly, de a hozamok nullától közel 16%-ig is szóródtak attól függően, hogy ki milyen önkéntes pénztári portfóliót választott magának. Aki mert kockáztatni...
"Nem azért jöttem, hogy válogatott lehessek, az a történet számomra már befejeződött" - jelentette ki a Videoton FC pénteki sajtótájékoztatóján Huszti Szabolcs, aki 13 év után tért vissza Magyarországra, és két és féléves szerződést kötött a székesfehérvári klubbal.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főtitkára nagyon furcsának és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartja, hogy azok akik, éveken keresztül hangoztatták, hogy nem elég szigorúak a törvények, vagy a számvevőszék nem tesz meg mindent a pártok elszámoltatása érdekében, most durván az államba és a számvevőszékbe rúgnak.
Jakab Péter bankbiztonsági szakértő az ATV Start műsorában arról beszélt, mennyire biztonságos a bankkártyák használata. Nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, ha valakinél akár rövid időre is, kikerül a látótávolságából a bankkártyája, azonnal és véglegesen tiltassa le, és kérjen új kártyát. Ugyanis interneten a kártyán levő adatok ismeretében, l
Az alpesi sí világkupa idei első gyorsasági számait rendezik a hétvégén az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. Szombaton szuperóriás-műlesiklásban, vasárnap lesiklásban áll rajthoz a női mezőny. Miklós Edit legfontosabb célja, hogy a soron következő világkupákon versenyrutint szerezzen a februári téli olimpiára.
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly - mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.
A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták őket, mint az őrizetlenül hagyott gyertyák, koszorúk, helytelenül gyújtott csillagszórók vagy zárlatos karácsonyi égő
A lakástüzek jellemzően a karácsonyi időszak során válnak a hírműsorok visszatérő rémképeivé, nem volt ez másként tavaly sem. A lángok szinte mindig gondatlanság miatt csaptak fel, s olyan ártatlannak tűnő ünnepi kiegészítők okozták...
Fejlesztésekre van szükség, hogy a kelet-magyarországi települések is turisztikai célponttá válhassanak, így tovább növekedhet az idegenforgalom GDP-n belüli aránya – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Makón.
Halálos kígyómarás végzett egy fiatal férfival, aki a kutyáját próbálta megvédeni a mérges hüllőtől a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales államban - számolt be pénteken a helyi média.
Berlinben a kancellár, valamint a nagykoalíció újraélesztésén fáradozó két másik párt elnöke egybehangzóan megelégedéssel nyilatkozott a vasárnap kezdődött tapogatózó tárgyalások eredményéről. Angela Merkel kancellár hangsúlyozta, az elért kompromisszum is az érintett felek felelősségvállalásáról tanúskodik, és úgy vélte, ha létrejön a hárompárti k
Piranha 5 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművek beszerzéséről írt alá megállapodást pénteken a román védelmi miniszter az amerikai tulajdonban lévő General Dynamics European Land Systems-Mowag vállalattal.
Komádi - Ideiglenesen bezártak egy bölcsődét és egy óvodát a Hajdú-Bihar megyei településen, mert baleset miatt áramkimaradás történt péntek délelőtt - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.