Lőfegyver-alkatrészeket próbált meg a moszkvai Seremtyjevó repülőtéren át Magyarországra csempészni egy magyar férfi - közölte a repülőtér vámszolgálatára hivatkozva híroldalán pénteken az orosz REN televízió.
Végtagfejlődési rendellenességgel született Kádas Mária kislánya. A szülész közölte, mit lát: a baba bal lába rövidebb, az egyik kezén össze vannak nőve az ujjak. Az anya is megnézte: jobb kezén 5 ujjacska, a bal kézfején a hüvelykujj ép, a többi összenőtt, de csak 3 pici ujjbögyöt látok - írta naplójában.
Decemberben 2,1 százalékos volt az infláció, ami - a bázishatás, ezen belül az üzemanyagárak miatt - lassulást jelent. Az idei év elején az adólépések miatt 2 százalék alatt lehet a mutató, majd jöhet a gyorsulás. Hosszabb távon továbbra is kérdés, hogy az utóbbi években globálisan megjelent inflációs jelenségnek milyen hatása lesz.
Az elkövetkező három évben a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összegű támogatás révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren – közölte az MTI-vel csütörtökön a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.
Tőkés László szerint Mihai Tudose román miniszterelnöknek távoznia kell tisztségéből a „brutális hungarofób megnyilatkozása” miatt, melyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is a „náci ideológiákkal rokon” kijelentésnek tart.
A Forma-1 elöljárói vizsgálják annak lehetőségét, hogy a jövőben átalakítják a rajtrácsok formáját annak érdekében, hogy izgalmasabb és érdekesebb rajtokat láthassunk. Mindezt a Williams korábbi technikai igazgatója, Pat Symonds árulta el, aki jelenleg együtt dolgozik azzal a munkacsoporttal, mely Ross Brawn irányítása mellett a Forma-1 jövőbeli ir
Munkavégzés közben megszökött egy fogvatartott a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönből pénteken - közölte Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-vel.
A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
A előző év azonos időszakához mérten 17,4 százalékkal nőttek novemberben az új ipari megrendelések – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
A brazil versenyző 43 éve ezen a napon, január 12-én aratta Forma-1-es pályafutása 13., egyben utolsó előtti győzelmét. Fittipaldi James Huntot győzte le nagy csatában, végül 5,9 másodperces előnnyel ért célba. Fittipaldi 43 évvel ezelőtti győzelméről a McLaren csapata is megemlékezett a Twitteren az alábbi fotóval: #OnThisDay 43 years ago, the fir
Az újabb közös kormány megalakítását célzó tárgyalások megkezdése mellett foglaltak állást pénteken Berlinben a Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak képviselői, akik vasárnap óta egyeztettek az együttműködés folytatásának lehetőségéről.
Óriási belpolitikai visszhangot váltott ki tudose román kormányfő székely autonómiával kapcsolatos kijelentése, annak kapcsán, hogy a középületekre kitűznék a székely zászlót, miszerint "ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is." szijjártó behívta a román nagykövetet, aki nyelvtani okora hivat
Növényi Norbert egykori birkózó és Makai Renátó pankrátor addig-addig kakaskodtak a vasárnap esti Frizbi felvételén, míg végül valóban egymásnak estek.
Tiszteli az alapvető jogaikat és emberi méltóságukat, valamint lehetővé teszi számukra a nemzetközi védelmet, ha arra szükségük van – olvasható a horvát kormány által közzétett levélben.
Ma hajnalban jelent meg a szenzációs cikk az amerikai Politico Brüsszelben szerkesztett kiadásában arról, hogy Jost Müller-Neuhof, a berlini Der Tagesspiegel napilap bírósági és jogi ügyek terén dolgozó tudósítója felrúgni készül azt a bensőséges, aranyos viszonyt, amely a német közszolgálati és fősodratú médiumok teljes egészét a hatalomhoz, közel
Leválasztaná a Puma márkát a társaság francia anyavállalata, a Kering és a jövőben a sportruházat helyett inkább a luxuscikkekre és az ékszerekre fókuszálna. A hírre több mint 5 százalékot esett a német tőzsdén a Puma részvényeinek...
Egyre népszerűbb témakör a továbbképzések piacán a programozás. A széles spektrumú OKJ-s szolgáltatóktól a speciális versenypiaci oktatóközpontokig ma már sok helyen hirdetnek programozó kurzusokat. Hogyan válasszunk az egyre változatosabb kínálatból?
A 2018-tól érvényes szabályok alapján ha valaki lakást szeretne kiadni a VI. kerületben, akkor minden szobáért egyszeri, akár 1,5 millió forintos parkolóhely-biztosítási díjat kell fizetnie.