A BRFK hermetikus lezárással kívánja biztosítani a Budapest Pride Felvonulást július 8-án. A szervezők azonban továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy ez az eljárás indokolatlan, aránytalan, ezért bejelentették: a biztonságot szem előtt tartva mindent megtesznek, hogy szabadon vonulhassanak.
A fesztivál területén ezer biztonsági ember, a fesztivál határain pedig a magyar rendőrség védi a Balaton Sound várhatóan 170 ezer látogatóját – mondta az InfoRádiónak a rendezvény fesztiválalapító főszervezője. Fülöp Zoltán hozzátette: a terrorfenyegetettség miatt nem hajthat autó a fesztiválhoz közeli utcákba.
A visegrádi négyek (V4)országaiban tudunk igazi partnereket találni, a Vácott szerdán kezdődő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó mind a négy ország kultúráját felöleli - erről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a rendezvény fővédnöke beszélt a programok kezdete előtt
Az uniós forrású egészségügyi fejlesztések jól haladnak, a projektek kétharmadára már szerződést kötöttek, és a következő időszakban kezdődhet a betegbiztonságot, az ellátás színvonalát vagy a megelőzést célzó programok megvalósítása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Bu
A 2015-ös rendkívüli év után 2016-ban is erőteljes migrációs nyomás nehezedett az Európai Unió külső határaira – állapítja meg a tavalyi menekültügyi helyzetről készült éves jelentésében az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal.
A június 20-i Monetáris Tanácsi közleményt több elemző is meglepően laza hangvételűnek titulálta, mert a felfelé mutató inflációs kockázatok helyett továbbra is inkább a lefelé mutatóakat domborította ki az MNB, így az akkori ülésről...
Három év börtönre ítélte szerdán egy bázeli bíróság azt a svájci férfit, aki 10 500 darabos madártollgyűjteményre tett szert legális gyűjtés mellett három ország természettudományi múzeumainak hosszú éveken át tartó szisztematikus fosztogatásából.
Kevés brutálisabb sport van a professzionális versenyevésnél, amibe még úgy is belefulladhatsz, hogy nem is nyelsz félre. Tartós agykárosodás, gyomorperforáció, örökre kinyúló, kiüríthetetlen belek és halál, halál, halál fenyegetik a modern idők gyorszabáló gladiátorait.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese néhány hete még közösen szerepelt Vona Gáborral egy fényképen, mára azonban a pártelnök stábja egyszerűen eltüntette a fotóról - írja az Origo
Az orosz légierő Tu-95-ös típusú hadászati bombázókról indított, új fejlesztésű manőverező robotrepülőgépekkel mért csapást szerdán az Iszlám Állam létesítményeire a szíriai Hama és Homsz tartományok határán – jelentette az Interfax hírügynökség, a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva. Közben egy megdöbbentő riport alapján elmondható, hogy a
Munkahelyi vagy a családi élet szempontjából stresszes időszakokban előfordulhat, hogy még több haja hullik ki fésülködés vagy hajmosás közben. Ez egy intő jel lehet arra vonatkozóan, hogy ideje lassítani és kipróbálni néhány házi praktikát, amelyek segítenek szembenézni a nehézségekkel.
Újabb ”trükkös szakemberek” jelentek meg a TIGÁZ-DSO Kft. ellátási területén, akik ezúttal a Heves megyei Rózsaszentmártonban próbáltak készülék korszerűsítés címén pénzt beszedni. A csalók a Társaság megbízottainak adva ki magukat igyekeznek megkárosítani az ügyfeleket.
A Kúria elnöke szerint nincs hatásköre, amely lehetővé tenné, hogy vizsgálatot indítson azért, mert több mint száz bíró, igazságügyi dolgozó kapott úgynevezett érzékenyítő képzést civil szervezetekről. Darák Péter az első félévről és a hamarosan életbe lépő új büntetőeljárási törvényről is beszélt.
A reggeli 308-ról 309-ig visszagyengült estére a forint az euróval szemben, de ez a 0,3%-os mozgás eltörpül attól, mint amit a rand-líra páros produkált ma. A dél-afrikai jegybank teljes államosításával (és a függetlenségének csorbításával)...
Kiárusítják Donald Trump Atlantic Cityben lévő egykori neves kaszinó- és szállodakomplexumát, a Taj Mahal Casino Resortot, a rajongók mindent megvásárolhatnak, ami az épületben mozgatható, mielőtt egy új kaszinót és hotelt alakítanak ki benne.
Esterházy Jánost méltatta Grezsa István, a magyar kormány határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa szerdán, a felvidéki Martosi Szabadegyetem Esterházy-emlékévről tartott fórumán, ahol a mártírgróf életművét olyan örökségnek nevezte, amelyre a felvidéki magyarságnak építenie kell
Három év börtönre ítélte szerdán egy bázeli bíróság azt a svájci férfit, aki 10 500 darabos madártollgyűjteményre tett szert legális gyűjtés mellett három ország természettudományi múzeumainak hosszú éveken át tartó szisztematikus fosztogatásából.
Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán.
A hamarosan kezdődő albérleti roham előtt egyértelmű, hogy a tavaly nyárinál közel 10 százalékkal magasabb, átlagosan 155-160 ezer forintos havi lakásbérleti díjakra kell számítania a diákoknak Budapesten. Sokan választják az új építésű lakásokat, ők átlagosan 16 ezer forinttal kevesebbet fizetnek, mint azok, akik használt bérleményt vesznek ki.
Bár 8:1 arányban a június közepi kamatemelés mellett döntöttek a Fed jegybankárai, de a ma közzétett jegyzőkönyv szerint többen nyugtalanok voltak amiatt, hogy az infláció csak nem akar a 2%-os jegybanki célhoz alulról közelíteni, inkább...
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által 2014-ben alapított Quality Poultry Baromfifeldolgozó és Kereskedelmi Kft. kóser baromfi vágás-feldolgozás céljából a Csongrád megyei Csengelén zöldmezős beruházás keretében létrehozta kóser vágóhídját és feldolgozó üzemét. Az újonnan átadott létesítmény elsősorban exportcélokra fog termelni
Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Martosi Szabadegyetem fővédnöki fórumán