Bocsánatot kért a G20 csoport Hamburgban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokért szerdán Olaf Scholz, a németországi nagyváros polgármestere.
A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitór
A véres köpet láttán mindenki megijed, és először rosszindulatú tüdődaganatra gondol, és általában azonnal felkeresi orvosát. Pedig a véres köpet hátterében számos más, nem csak tüdőbetegség állhat. Mindenképp tanácsos orvoshoz fordulni, mert az ok kiderítése orvos feladata!
A magas zsír- és koleszterinszinttel rendelkező pácienseknek mihamarabb életmódot kell váltani, alacsony zsírtartalmú ételeket kell fogyasztani, le kell mondani a dohányzásról, és sokat kell mozogni, hogy ezzel is csökkentsék a bejutó zsírok mennyiségét, valamint hogy elégessék a felesleget.
Az első öt hónapban 7,8 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Fokozatos kamatemelést ígért és óvatosságra intett a kongresszus előtti szokásos féléves beszámolójában Janet Yellen, az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékrendszer (Fed) elnöke szerdán.
Jóváhagyta a megújuló energiatermelésre vonatkozó magyar támogatási programot szerdai döntésével az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy az összhangban áll az állami támogatásokról szóló uniós szabályokkal.
Egyre szigorúbb szabályokat vezet be az olasz főváros polgármestere annak érdekében, hogy megóvják Rómát a rongáló, randalírozó turistáktól - most éppen az alkohollal vette fel a harcot.
Százhúsz-százharmincezer embert várnak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT), amelyet július 11. és 17. között rendeznek Velencén - mondta a fesztivál igazgatója a rendezvény szerdai hivatalos megnyitóján.
Korlátozott számban, de vannak még jegyek a július 14-én startoló vizes világbajnokságra. Egyedül az óriás-toronyugrásra nem lehet már belépőket kapni.
a mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; növényi és kertészeti termékek; élő állatok és állati termékek; összesen, 2016. január-május/2017. január-május
Nem hibáztatják a diszpécsert – ezt mondta Sós Antal (†49) lánya, miután kiderült, a feltehetően szívrohamot kapott emberhez azért érkezett késve a mentő, mert, a Lángolvagok.hu információi szerint, a 112-es segélyhívó központosa rossz címre irányította a segítséget: a diszpécser, a portál beszámolója alapján Tóalmás helyett Tolmácsra küldte a kocs
Tovább emelkedett a nyilvántartott HIV-fertőzöttek száma Csehországban. Az év első öt hónapjában 109 új beteget vettek nyilvántartásba - jelentette a HIV/AIDS cseh nemzeti egészségügyi laboratórium közleményben szerdán Prágában.
Nem hibáztatják a diszpécsert – ezt mondta Sós Antal (†49) lánya, miután kiderült, a feltehetően szívrohamot kapott emberhez azért érkezett késve a mentő, mert a 112-es segélyhívó központosa rossz címre irányította a segítséget. Ön szerint ki hibázott?
Májusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése mind havi, mind éves bázison az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2017 májusában a mezőgazdasági termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15 százalékos növekedéséből tevődik össze, jelentette a KSH.
Több mint 4 milliárd forintért vásárolta meg a budai szuperkórház XI. kerületi telkét a kormány. Két évnyi huzavona után döntöttek róla: a közművesítés nélküli területen húzzák fel a dél-budai centrumot. Az ATV által megkérdezett egészségügyi közgazdász szerint a megemelkedett építési költségek miatt a tervezettnél kétszer annyiba kerül majd a beru
Magyarországnak sikerült visszaszereznie a római kori Seuso-kincsek leletegyüttesének második hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Ezzel a számtalan rejtély övezte kincsek végre hazatértek - de mi van még a földd alatt?
Míg mi magyarok tartjuk az európai átlagot a szabadságok terén, addig az amerikaiak kapják a legkevesebb fizetett szabadságot a világon – tárta fel egy fejlett nemzetekről szóló kutatás. Vannak országok, ahol a munkavállalók évente akár 40 napot is élvezhetnek szabadnapként, az amerikai munkavállalók csupán nem fizetett szabadságra jogosultak, igaz
A nemrég furcsa körülmények között csődöt jelentő Green Travel befuccsolása újra elővette a régi témát: tényleg szükség van az utazási irodákra? Ez persze egy régi vita az irodák szerelmesei és ellenzői között, amit nem is olyan...
Az Artmark román aukciósház 32 500 euróért (9,9 millió forintért) árverezte el Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor 1933-ban gyártott vadászfegyverét.
A Kossuth-díjas legenda hosszú éveken át szenvedett, élete utolsó napjaiban pedig már ápolónője is azon gondolkodott, feladja a küzdelmet, és kórházba küldi őt.
Egyösszegű, hektáronként 1500 forintos vízdíj bevezetését szorgalmazzák a haltermelők. A szakmaközi szervezet szerint a mostani, három pillérre épülő rendszer túl bürokratikus, a felhasznált víz után fizetendő összeg pedig sok esetben ellehetetleníti a halastavak működését. Az ágazati érdekképviselet a belügyi tárcával tárgyal a költségcsökkentés l
Kudarcnak látszik a sertésstratégia: a tervek szerint a sertésállománynak év végére el kellene érnie a 6 milliós számot, ám az elmúlt évben 219 ezerrel, 2,8 millióra csökkent az állomány.
Miközben az orvosi marihuána legalizációs hulláma múlt hónapban már Lengyelországot is elérte, méltatlanul kevés szó esik egy másik kenderből készült termékről, amely nem minősül kábítószernek, élettani hatásai pedig felülmúlják...
Teherbe ejtette 14 éves nevelt lányát, majd, mikor volt élettársa kiadta az útját zaklatta, szerelmével üldözte az általános iskolás kislányt. Az anya igyekezett elzárni tőle a gyereket, Zsolt összeroppant, tegnap hajnalban az anyát és 3 gyerekét is megkéselte...
Májusban 8,8 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel ezelőtti májushoz képest – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A most közölt adat megegyezik a KSH első becslésével.