Fenyegetését beváltva az Európai Bizottság szombaton kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, miután a hivatalos közlönyben megjelent az általános bíróságok szervezéséről szóló törvény. Brüsszel szerint...
Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos szerint a rendőrökkel folytatott online kommunikáció is segít abban az időseknek, hogy ne váljanak bűneset áldozataivá.
Csütörtökön kezdődik a 6. Paloznaki Jazzpiknik, a háromnapos rendezvényen fellép majd a világhírű Kool & the Gang, a hazai zenei élet élvonalából pedig mások mellett a Kéknyúl & Jónás Vera szórakoztatja a közönséget - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény főszervezője.
A phaeochromocytoma (ejtsd: feokromocitóma) a katekolamintermelő mellékvesevelő daganatának a neve. Nagyon ritka betegség, és szerencsére a daganat többnyire szövettanilag jóindulatú.
Korhűen újítja fel a Lillafüredi Állami Erdei Vasútat üzemeltetője, az Északerdő Zrt., miután kiderült, hogy a kormány a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztéséről szóló határozata szerint a lillafüredi kisvasút felújítását is támogatja - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Bud
Számtalan olyan ember él a földön, aki hivalkodó palota helyett takaros, kedves kis házikót választ otthonának. A kicsi lakások is lehetnek otthonosak és szellősek, hisz pár okos megoldással nem gond a holmik rendszerezése és bőven marad tér is. Ezeket a négyzetmétereket nem csak az álmennyezet és a színek játéka teszi szellősebbé, de több rejtett
Baukó Éva úgy belejött az Édes Életbe, hogy Facebook oldalán szinte minden nap megoszt néhány élő videót követőivel. A hétvégi forróságban most egy tavon történt kalandját mutatta meg.
A Down-szindróma súlyos fejlődési rendellenességgel járó betegség, melynek hátterében hibás sejtosztódás áll. A várandósság ideje alatt van lehetőség a betegség szűrésére.
A többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csak a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott délutántól - nagyobb eséllyel a nyugati felén - elszórtan lehet zápor, zivatar.
Negatív légkört teremthet az Európai Bizottság (EB) és Lengyelország közötti kapcsolatokban a Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás elindítása - jelentette ki szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter Brüsszelnek az egyik lengyel bírósági törvény miatt tett lépésére reagálva.
Donald Trump amerikai elnök twitterüzenetben rohant ki szombaton Kína ellen, amiért Peking nem hat kellően Észak-Koreára, hogy az leálljon rakétaprogramjával.
Van egy ország Európában, ahol a költségvetés az elmúlt tíz évben átlagosan a GDP 11,3 százalékának megfelelő többletet produkált. Norvégia elsősorban az olajból gazdagodott meg, most a nemzeti össztermék közel 300 százalékának...
Részletre vásárláskor helyes-e a tulajdonjog vevőre átszállásáig a követelések között nyilvántartani a foglalót, vagy az a használati jog átadásának napján átvezethető a szállítói tartozás kiegyenlítésére? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Heteken belül elkezdődik a szüret, az időjárási szélsőségek ellenére a termőterületek többségén biztató állapotban van a szőlő – derült ki a Syngenta helyzetképéből. A szakemberek szerint a következő hetek időjárása döntő befolyással lehet a betakarításra, ha az előrejelzések szerint alakul a hőmérséklet, jó minőségű szőlőt szüretelhetnek a gazdák.
Negatív légkört teremthet az Európai Bizottság (EB) és Lengyelország közötti kapcsolatokban a Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás elindítása - jelentette ki szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter Brüsszelnek...
Egyre több lehetőség közül válogathat az, aki úgy dönti, magával viszi kiskedvencét az üdülésre, ám ennek megkérik az árát. Megnéztük, mivel járnak jobban a gazdik: ha magukkal viszik az ebet, vagy ha panzióba adják, míg ők távol...
Az Európai Unió és Kanada között hamarosan életbe lépő szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) továbbra is aggodalommal tölti el a görög fetasajtkészítőket, mert úgy vélekednek, hogy az EU-tól nem kapták meg a megfelelő védettséget a kanadai termékekkel szemben.
Íme, itt az Európa híd, a világ leghosszabb gyalogos függőhídja a svájci Randában. A 494 méteres híd Zermatt és Grächen falvakat köti össze az Európa nevű turistaúton, és július 29-én adták át.
Nemrég látott napvilágot a Nívódíjjal és Rádiós Korrektúra Díjjal kitüntetett rádiós szerkesztő-műsorvezető, Babucs Kriszta interjúkötete Zenésznek születtek címmel.
Az afta fájdalmas, kerek vagy ovális alakú hólyag, vagy a hólyag felszakadása után keletkező fekély a szájüreg nyálkahártyáján. Többnyire ártalmatlan, és szövődmények nélkül gyógyul. De mivel kellemetlen és fájdalmat okoz, nagyon zavaró, főleg, ha időről időre kiújul.
Európai béruniót szorgalmaz továbbra is a Jobbik, ennek érdekében augusztus 20-án aláírásgyűjtésbe kezd a párt - közölte Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.