Közel 285 milliárd dollár kárt okoznak évente a világgazdaságnak a szellemi tulajdont sértő hamisított árucikkek és kalóztermékek a legérintettebb tíz iparágban, ami meghaladja a hamisítványok által a globális gazdaságnak okozott teljes veszteség felét.
Az amerikai piac nélkül az európai tőzsdék csendesen esegettek, a BUX index viszont az OTP-nek köszönhetően emelkedni tudott. A forint erősödött, két hét óta először ismét 308 alatt volt az euró. Megint limittel száguldottak a Mészáros-cégek.
Júniusban csökkentek az újautó-eladások Németországban, ezen belül is különösen a dízel járműveké a német szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt kedden közzétett jelentése szerint. Júniusban 327...
Hazaérkezett a Törökországban rekedt károsultak első csoportja az Uniqa Biztosító által finanszírozott géppel - közölte a biztosító társaság kedden az MTI-vel.
A kanadai Searyl Atli lehet a világon az első ember, aki gyerekkorát "semleges neműként" fogja leélni, és csak felnőve dönti el, hogy ő nő vagy férfi - ha egyáltalán szeretne valamelyik kategóriába tartozni.
Az UNIQA Biztosító mindent megtesz, hogy a Törökországban rekedt Green Holidays Kft. utasai számára megoldást kínáljanak a károk rendezésére és a hazajutásra.
Véget ért a türelmi időszak, így szeptembertől számos országból érkezhet információ a magyar számlatulajdonosokról a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként több mint 211 milliárd forint támogatást utalt a gazdáknak az idén a Magyar Államkincstár.
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!
● A lakóingatlanok országos átlagára a kínálati piacon 8,8 százalékkal nőtt egy év alatt, ez azt jelenti, hogy visszafogottabb lett a drágulás. ● A KSH előzetes adatai szerint is 13 százalékról 8 százalékra csökkent az áremelkedés mértéke éves szinten ● Budapesten 17 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak, de január óta csak 7,5 százal
Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg.
Olyan erőteljes volt a hitelkereslet 2017 májusában, amire legutóbb 2008-ban volt példa: lakáshitelből közel 60 milliárd forint értékben, személyi kölcsönből 30 milliárd forint értékben helyeztek ki a bankok.
Nevetségessé tették magukat a Facebookon a szélsőséges Marián Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt emberei, miután a szlovák hagyományokat ápolva, a nemzetébresztő szlovák atyafiak útját követve felmásztak a Nagy-Kriváň hegycsúcsra. A gond csak annyi, hogy a nagy elődök nem erre a csúcsra jutottak fel 176 évvel ezelőtt.
Kassán kezdődött meg a legendás Aranycsapat emlékéve, a felvidéki városban az Aranycsapat Emlékév Testület, Magyarország kassai főkonzulátusa és a helyi Thália Színház képviselői részvételével tartották a nyitórendezvényt.
Szeptember 30-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rálát az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegére is, októbertől 59, jövőre várhatóan több mint 70 országból érkezhet információ a magyar számlatulajdonosokról a NAV-hoz – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Szeptember 30-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rálát az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegére is, októbertől 59, jövőre várhatóan több mint 70 országból érkezhet információ a magyar számlatulajdonosokról a NAV-hoz.
Az e-recept erősítheti a betegbiztonságot, mert az "elektronikus felhőben" tárolt vényeket nem lehet elveszíteni és nem is rongálódhatnak meg – mondta az Emmi államtitkára.
Narenda Modi személyében először látogatott indiai miniszterelnök Izraelbe, aki kedden Jeruzsálemben kezdte meg tárgyalásait - jelentette a helyi média. Látogatásom az egymás iránti elkötelezettséget tükröző, úttörő utazás - hangsúlyozta...