Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott hétfőn este járókelőkre a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, egy embert lelőttek, és hatot megsebesítettek - jelentette a francia média a helyi hatóságokra hivatkozva.

Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután hivatalos látogatáson fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt az Országházban.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet.
A 2016-os melegfelvonuláson ezrek olvadtak el, mikor egy rendőrtiszt kiállt a felvonulók sorából, hogy megkérje a nézők közt álló szerelme kezét. Akkor még jó ötletnek tartotta...
Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is.
Hetven évvel a halála után névtelen sírjára fejfa kerülhet annak a kémnek, akit azért küldött 1940-ben a német elhárítás Angliába, hogy végezzen Winston Churchillel.
Meghosszabbították Katarhoz intézett ultimátumukat 48 órával azok az arab államok, amelyek egységbe tömörülve igyekeznek Dohát eddigi politikájának átgondolására rábírni.
Kedden délután a Turkish Airlines járatával 194 utas érkezik haza Magyarországra a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasai közül.
Belgium hajlandó lenne az idegenrendészeti őrizet intézményéhez nyúlni, ha az érkező bevándorlók megtévesztik a hatóságokat és hamis dokumentumokkal vagy a valóságtól eltérő információkkal akarnak fogást találni a rendszeren.
Hetekig tartó kóma után tért magához az az édesanya, aki szintén ott volt a Manchester Arénában, amikor egy öngyilkos merénylő működésbe hozta a bombáját.
Tilos lesz mentőakciókat indítani Líbia területi vizein, kikapcsolni a helymeghatározó berendezést, és nagyobb átláthatóságot ír majd elő a Földközi-tengeren embereket mentő civil szervezeteknek az az olasz kormányzati javaslat, amelyet kedden ismertetett az olasz sajtó.
Legalább tízen meghaltak és ötvenen megsebesültek, mituán felrobbant egy vízmelegítő egy bangladesi ruhagyárban - mondták el helyi tisztségviselők kedden.
Az amerikaiak támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai erők behatoltak Rakka óvárosába, azt követően, hogy szétlőtték az óvárost körülvevő fal két kisebb szakaszát - tájékoztattak közleményükben szerdán az amerikaiak vezette koalíciós erők.
Legalább tízen meghaltak és ötvenen megsebesültek, mituán felrobbant egy vízmelegítő egy bangladesi ruhagyárban - mondták el helyi tisztségviselők kedden.
Az arab országok arra számítottak, hogy Donald Trump határozott vezetőként lép fel a közel-keleti konfliktusban, ám ez nem történt meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában N. Rózsa Erzsébet, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.
Milyen hangulatú lesz Donald Trump és Vlagyimir Putyin első találkozója, amelyre a hamburgi G20-as csúcson kerül sor? Bár az amerikai elnök korábban barátkozni akart az orosz államfővel, egyre nagyobb a nyomás rajta, hogy kemény álláspontot vegyen fel.